Bóta Gábor: Mikádó Pécsett

Gyorsan terjednek a hírek a VII. Pécsi Országos Színházi Találkozón. Az egyik fő információs központ a színészbüfé. Ez ilyen alkalmakkor teljesen nyitott, a portás senkitől sem kérdezi meg, hogy hová megy, így aztán bejár boldog-boldogtalan, elvegyül a művészekkel, és folyik a bősz társalgás hajnalig. Meg lehet tudni, ki milyen előadást nézett éppen, mi volt róla a véleménye, lehet valamiért éppen dühös, vagy oldottan csevegő embereket látni.

Egy ilyen találkozó embermustra is. Lehet, hogy csak szembejön valaki, vagy megpillantjuk a nézőtéren, és megállapítjuk, hogy jó vagy rossz passzban van, de az is elképzelhető, hogy valakivel csak összefutunk, majd beülünk vele valahová, és hosszasan diskurálunk.

A POSZT-on az eddiginél kicsit nyomottabb a hangulat, túl sok szó esik a találkozó pénztelenségéről. És valahogy állandóan szóba kerül, hogy a Budapesten és Kaposvárott végző negyvenöt színi növendékből ötnek van szerződése, persze lehet, hogy a napokban még néhányan kaptak állást, de a tendencia még soha nem volt annyira riasztó, mint most.

Az viszont öröm, hogy a bizonytalan jövő ellenére sok a nívós vizsgaelőadás. A Színház- és a Filmművészeti Egyetem harmadik évfolyamos bábszínész osztálya összefogott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos hallgatóival, és a műfajokat leleményes ötletességgel keverve, izgalmas produkciót hoztak létre. Balázs Zoltán rendezésében szarkasztikus humorral állították színpadra Arthur Sullivan-W.S.Gilbert A mikádó című operettjét. Tizennyolcan vannak egyszerre a színen, kilenc bábos és kilenc énekes. A bábosok nincsenek takarásban, érdekes az is, hogyan reagálnak az általuk mozgatott figura cselekedeteire, ahogy az operaénekesek is hol azonosulnak azzal a marionettbábúval, amelynek a hangjukat kölcsönzik, hol ironikus távolságot tartanak tőle. De játék közben, a különböző szituációknak megfelelően a legelképesztőbb alakzatokat veszik fel a szereplők, időnként egymás hegyén-hátán hemperegve játszanak, énekelnek. Az a legkevesebb, hogy háton fekve vagy kézen állva kell áriákat előadni. De nem kerekedik mindebből zűrzavar, az esetek többségében, pontosak a beállítások. Néha előfordul, hogy nagyobb fizikai megterhelés után valamelyik énekes lába még hosszan remeg, vagy a prózai jelenetek néhányszor nem elég mozgalmasak.

Az összhatás azonban remek. Gyönyörűek Gombár Judit bábjai, még többet is tudnának, de a marionett az egyik legbonyolultabb bábtechnika, nyilván van még mit tanulni. Az azonban biztos, hogy A mikádó a találkozó egyik legjobb előadása, a versenyprogramokat is beleértve.

Bóta Gábor, Magyar Hírlap, 2007