Amikor meglátod Indiát, nemcsak egy egészen más országot ismersz meg, de úgy érzed, hogy egy másik századba csöppentél. Először azt veszed észre, hogy a városokat és a falvakat szinte szó szerint felfalja a szemét, uralja az elmaradottság. Delhibe érve, a szokványos lakóterületek közé ékelve azonban fel-feltűnnek olyan városrészek is, ahol megmaradtak a valaha élt arisztokraták emlékét idéző műemlékszerű épületek és az elkerített, szépen elrendezett parkok.

Delhi ötezer éves, ősi város, ahol számtalan történelmi múlttal rendelkező épület található. Sajnos azonban ott tartózkodásunk ideje ugyancsak rövidre volt szabva és ez alatt az idő alatt is igencsak zsúfolt volt a napirend. Ezért hát egyiket sem tudtuk megtekinteni. És, ha már választani kellett, többet jelentett számunkra a hétköznapi élet megtapasztalása, látni az eleven életet, a rengeteg embert, a különböző kasztok ezer féle arcát. Igazi kalandot jelentett elkeveredni közöttük, ha csak rövid időre is, de kapcsolatot teremteni velük. Minden ott készült fotó egy-egy ember történetét rejti magában. És a benyomások hatása alatt, miközben magadba szívod a színeket, az illatoka és ízeket, a nyüzsgést, észre sem veszed, hogy magadba fordulsz. Miközben tudod, hogy nem vagy képes megváltoztatni mindazt, ami körülvesz, rájössz, hogy te magad változol. És nemsokára, ha dugóba kerülsz, ha valami egészen másképp történik, mint ahogy abban korábban megállapodtál, nem esel kétségbe, átvergődsz a dugón, máshogy látod a problémákat. Képes vagy együtt létezni a szobád falán mászó óriásgyíkkal, ruhában aludni bekötött fejjel egy hideg szobában. Miközben újszerű önfegyelemmel gondolsz vissza otthonod melegére. Legyőzöd önmagad és a félelmeidet.

DELHI. A város fő eseménye ebben az időszakban a DIAF fesztivál, amely a zenéről, a tánc és az ének hagyományainak megőrzéséről szól. Az idei intenzív magyar jelenlétnek és a szervező Hungarofest-nek köszönhetően a Tojáséj című előadásunk része lehetett a modern és alternatív magyar művészet reprezentációs programjának. A Maladype Színházon kívül Lajkó Félix hegedűművész és Fehér Ferenc táncos-koreográfus társulata is ott volt India legnagyobb összművészeti fesztiválján, a Delhi International Arts Festival-on (DIAF).

Hónapokon keresztül egyeztettünk, azonban a helyszínekre érkezve mégis számos helyen meg kellett változtatnunk a játéktér kialakítását. A Tojáséjt először szabadtéren, a Zorba the Budha meditációs kulturális központban játszottuk. Itt nem volt tömör, egybefüggő fal, sem balettszőnyeg, sem pedig annyi lámpa, amihez szokva vagyunk. Volt helyette bambusz oszlop nádtetővel, tükörsimára döngölt marhatrágyapadló, néhány belógó, homályosan izzó fényforrás. A falat a színészek saját testükből formálták masszívan biztonságosra. A Maladype Fehér Ferenc és Szitás Balázs Tao Te előadásával, valamint Lajkó Félix-szel egy estén lépett fel. A közönséget – amelynek körülbelül a felét fesztiválok szervezői és színházi szakemberek alkották –, félkörben helyezték el székekre, párnákra. Mindenki nagy figyelemmel nézte végig a közel három órán át tartó magyar produkciókat. Az előadás után sokan személyesen is gratuláltak a közönség soraiból. Egy néző pedig másnap levélben méltatta a színészek páratlan játékörömét, ez előadás átütő erejét. A nézőtéren - kellemes meglepetésre - magyarok is ültek, amit a reakciókból hamar érzékeltünk. Az előadások után többen közülük lelkesen gratuláltak a társulatnak.

A DIAF központi helyének a Shri Ram Center számít. Ez egy hagyományos kulturális központ, hatalmas nézőtérrel övezett nagy színpaddal. Az előadáskezdés ugyan technikai problémák miatt kissé csúszott, azt azonban megnyugodva tapasztaltuk, hogy ez alatt a nézőtér fokozatosan megtelik. Az indiai fesztiválokon a közönség már a próbák alatt is szívesen beül a nézőtérre. Lajkó Félix virtuóz előadása után még fellépett a Tojáséjben is és a "pavan részt" kiváltva feledhetetlen hegedűjátékával kísérte színészeinket. Szenvedélyes előadásmódja és színészeink kreativitása nagyon személyessé és érzékivé tette az egyszeri és egyedi találkozást. A nagy siker és elismerés sem maradt el, minden fellépő társulatunk emlékként díjat kapott a szervezőktől.

A Delhiben a napokat többnyire buszon utazva töltöttük. Láttuk az Indiai Kaput és Gandhi Házát, vendégeskedtünk a National School of Drama egyetemen, ahol maga a dékán fogadott teával. Egy fiatal indiai művész Neerajj Mittra TÜKÖR c. kiállítását tekintettük meg a Magyar Kulturális Intézetben, de már megérkezésünk napján a számunkra rendezett fogadáson megcsodáltuk a magyar Nagykövetség kertjének harmonikus szépségét. Két nap delhi tartózkodás után máris tovább vezetett utunk északra, Dehradunba, a Virasat elnevezésű fesztiválra, amely az egyik legtöbb műfajt felsorakoztató kulturális rendezvény.

DEHRADUN. A gyönyörű természeti környezetben fekvő és sok turisztikai látnivalót kínáló Dehradun Uttarakhand állam 500 000 lakosú fővárosa, amelyet keletről Tibet és Nepál határol. Legnagyobb látványosságához, a pompával díszített, japán stílusban épült Buddha templomhoz, több száz ember látogat el nap, mint nap. Gyönyörű kertje csendes oázis, spirituális menedékhely. A másik híres látványosság a templom közelében található, csaknem 100 méter magas, a Dalai Láma tiszteletére épült óriási Buddha-szobor.

A vendéglátók a jelentős nemzetközi jelenlét miatt terrorista veszélytől tartottak, ezért minket az Indo-Tibeti Határőrség Katonai Bázisán helyeztek el. Ritka élmény, amikor egy katonai bázison szállsz meg. Valamelyest bepillantást nyerhettünk belső életükbe. Hallod a hajnali imát, a reggeli kiképzés moraját. Megtapasztalhattuk a kényszer-bezártság és nélkülözés érzését. Azt gondolod, hogy felfedezheted magadnak a bázis kertjének szépségét, de hamarosan rájössz, hogy mindenhova követnek, máskor meg észrevétlen ott terem valaki a szobádban és meredten néz rád. Úgy érzed, elvesztél és ki akarsz menekülni, mert félsz attól, hogy végleg megszakad a kapcsolatod a külvilággal. Nincs internet, nem értik, mit kérsz és miért, csak rendületlen nyugalommal etetnek és tűrik a szeszélyeidet.

Mintha idővel elterjedt volna előadásunk híre a városban. Mindenki kíváncsian várta az estét, még a cenzorok is. A minimális technikai követelmények miatt az előkészítés viszonylag gördülékenyen zajlott. Rengetegen jöttek el, és a játékmódon is meglátszott, hogy majdnem ezerfős közönség figyel bennünket. Az utolsó előadásunk a korábbiaknál is könnyedebb és játékosabb stílusba csapott át. A város központjában lévő Stadion hatalmas, fedett szabadtéri színpada volt a következő helyszín, melyet két oldalt nyüzsgő bazár övezett. A színpad adottsága miatt a Zorbához hasonlóan itt is kis technikai változtatásra szorult az előadás. Hosszában és mélységében is nagyobb, beépített díszletbe kényszerült a Tojáséj. De ilyen, szinte megaprodukcióban is öt színészünk játéka „elvitte” az előadást. A közönség tökéletesen értette és megértette a színpadon történteket. Tomboltak. Előadás után a piacon kószálva lelkes nézők sorra megszólították színészeinket és gratuláltak, minél többet akartak megtudni Magyarországról.

Dehradunból visszavezetett utunk Delhibe, egyenesen a Magyar Intézetbe, hogy visszacsomagoljuk a flamingókat hatalmas utazóládánkba. A városból ismét nem láttunk semmit, mert közben ránk esteledett. Delhiben buszozni nagy vállalkozás. Mert lehet, hogy tudod az címet, az irányt, de nem biztos, hogy a busz sofőrje is tisztában van vele. A busz nem áll meg, a busz közlekedik. Visz valahová, ahol nemhogy kikeveredtünk volna a városból, de inkább belekeveredtünk. Emlékszem a milliónyi riksa látványára. Megmosolyogtató elképzelni, hogy négyen-öten is elférnek benne hátul. Kipróbáltuk. Belefért a társulat. Amikor megérkeztünk Indiába rögtön éreztem, hogy ez valami egészen más lesz, amit eddig tapasztaltam. Amikor nem rég Iránban jártam, minden azt sugallta, hogy mondjuk el a világnak, milyen jó hely ez az Irán, milyen kedvesek az emberek, és senkinek sincs itt félnivalója. Irán után India olyan volt mintha valami egészen más világban születtünk volna újra.

A Maladype indai turnéja igazán jól sikerült. Ismét gazdagabbak lettünk: megismertünk valamit egy ország kultúrájából. Ebben – és minden másban – óriási segítségünkre volt Edit, programunk szellemi vezetője, mint utóbb kiderült a szervezők „gyöngye”, aki percenként oldott meg megoldhatatlannak tűnő gondokat. Neki köszönhetjük, hogy előadásaink értő és lelkes közönségre találtak külföldön.

A Maladype Színház november 3-9. közötti indiai útja a KIM (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) támogatásával és a Hungarofest Nonprofit Kft. szervezésében jöhetett létre. A 24 db flamingó csomagolásáról a Tempo Trans Pack Kft, szállításáról a SCHENKER, Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Kft. gondoskodott. Köszönjük a delhi magyar Nagykövetség vendégszeretetét és a delhi Magyar Intézet minden segítségét.

Huszár Sylvia
A fotókat Tankó Erika készítette.