Szökés - A váci börtönben tart előadást a Maladype

Rendhagyó helyszínen, a Váci Fegyház és Börtönben tartja a Maladype Színház a Gérecz Attila művei alapján készült monodráma, A szökés következő előadását.

A váci börtön falai közt raboskodott, és kezdett el költészettel foglalkozni Gérecz Attila, majd innen szökött meg az 1954-es árvíz idején.
Ennek történetét dolgozza fel a monodráma, amit Csuja László rendezett, a főszerepet pedig Orosz Ákos játssza.
A szökés bemutatójára a Maladype Bázison került sor május 30-án, ezúttal azonban rendhagyó módon a Váci Fegyház és Börtön ad helyet a darabnak. A fogvatartottak és az intézmény személyzete abban az épületben nézhetik meg az előadást, ahonnan Gérecz megszökött, ahol a történetét egy elbeszélő költeményben dokumentálta.

Gérecz Attilát politikai okok miatt börtönözték be, derékba törve sikeres sportolói karrierjét. A rabságban kezdett el költészettel foglalkozni, a verselés mellett német, angol és francia költők műveit is fordította. 1954 nyarán megszökött, átúszta az áradó Dunát és hazaszökött a szerelméhez. Hamarosan újra elfogták, de még fogvatartói is elismerték, hogy nem mindennapi teljesítmény volt a szökése. 1956-ban szabadságharcosként halt hősi halált.

Az alkotók tervezik más büntetés végrehajtási intézményekben is játszani az előadást. A szökés következő nyilvános előadását szeptember 30-án, 19 órától tartják a Maladype Bázison.

A fotókat Csata Barna készítette.