Felolvasószínház - Klim (Volodimir Klimenko): Lány gyertyákkal

A kortárs drámairodalom kiemelkedő alkotó művészeit bemutató felolvasó színházi programsorozatunkban május 24–én 20:30-tól az orosz és ukrán színházi élet egyik legendás, különleges életutat bejárt szerzőjének KLIM (Volodimir Klimenko): Lány gyertyákkal című színművét mutatjuk be Kozma András fordításában és rendezésében, Ligeti Kovács Judit főszereplésével.

KLIM - olyan kiemelkedő orosz mesterek tanítványa, mint Anatolij Efrosz, Anatolij Vasziljev vagy az ukrán Volodimir Ogloblin, de már a múlt század 90-es éveitől saját iskolateremtő útját járja, amely a színházművészet szakrális dimenzióit kutatja. Rendezőként, drámaíróként, színházpedagógusként illetve művészetfilozófusként is jelentős életművet hozott létre. Az utóbbi években leginkább önálló, szürreális hangvételű színpadi műveivel valamint klasszikus irodalmi alkotások eredeti látásmódú feldolgozásaival hívta fel magára a figyelmet (többek között Aiszkhülosz, Shakespeare, Gogol, Dosztojevszkij művei alapján).

Kozma András az előadás rendezője, dramaturgja, műfordítója:
„Furcsa módon életem során gyakran ösztönös megérzések alapján döntöttem. Jelentkeztem színész szakra, de valami már a felvételin visszatartott attól, hogy bemenjek, úgyhogy otthagytam a színművészetit. Bölcsészkarra mentem, amit nem is bánok, mert egy nagyon komoly lexikális tudásra tettem szert, orosz irodalom szakon végeztem, eközben nyelveket tanultam, de mindig megmaradt bennem a színház iránti lelkesedés. Az igazi fordulópont talán az volt, amikor megnéztem egy japán táncos előadást a Szkéné Színházban 1988-ban, ami egészen más volt az általam ismert tánc- vagy mozgáskultúrához képest. Kapcsolatba léptem velük és sikerült elérnem, hogy évente részt vehessek Japánban, egy hegyi faluban rendezett fesztiválon. Ez nyitotta meg előttem a testtudat, a mozgás és a lélek kapcsolatának újfajta szemléletét. Párhuzamosan pedig, mivel félig orosz vagyok és anyanyelvi szinten beszélek oroszul, bekerültem tolmácsként nagyszínpadi produkciókba, Anatolij Vasziljev mellett, aki ’94-ben rendezett Magyarországon.

Az előadás helyszíne: Maladype Bázis VIII. ker. Mikszáth tér 2.