A Maladype Színház továbbra is független

A Maladype Színház a 2014. november 12-én megrendezett, a for-profit vállalati és a non-profit civil szféra sikeres együttműködéseit elősegítendő 7. Civil Licit Aukción történt nem várt események kapcsán az alábbi sajtóközleményt teszi közzé.

A tegnapi, 7. Civil Liciten Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úr a hazai civil szféra finanszírozása kapcsán a norvég és a magyar kormány között kialakult helyzetet érintő fokozott sajtóérdeklődésre reagálva – a magyarországi civil szféra sokszínűségét bemutatandó – az általa magánemberként megvásárolt terméket, illetve szolgáltatást előzetesen felajánlotta a Norvég Nagykövetség magyarországi képviselőinek és munkatársainak. Későbbi választása Balázs Zoltánnak, a Maladype Színház társulatvezetőjének, Az Aranybogár-módszer elnevezésű kreatív kommunikációs-analitikai tréningjére esett.

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úr magánemberként licitált, érvényben lévő megbízással politikai tisztséget vállaló közszereplőként a megvásárolt szolgáltatást azonban a norvég és a magyar kormány közötti konfliktusba beágyazva ajánlotta fel a Norvég Nagykövetségnek.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Maladype Színház független színház és függetlenségünk nem csak szervezeti formánknak, hanem szellemiségünknek, alkotói stratégiánknak és több mint 13 éves működésünknek is lényege. Egyre nehezebb anyagi körülményeink miatt rendkívüli erőfeszítéseket teszünk és különböző kreatív megoldásokat dolgozunk ki mindennapi működésünk és projektjeink finanszírozásának érdekében. A Maladype Színház, mint magát kizárólag pályázati forrásokból és támogatásokból fenntartó közhasznú egyesület, más magyarországi független civil szervezetekhez hasonlóan jogosult pályázni számos állami és nem állami pályázati kiírásra, így a Civil Licit, a Norvég Alap és a Norvég Civil Alap pályázati felhívásaira is. A norvég és a magyar kormány közötti, a civil szféra finanszírozásával kapcsolatos konfliktusban azonban semmilyen formában nem kívánunk érintetté válni.

Egyetértünk helyettes államtitkár úrnak a 2014. évi Civil Liciten elhangzott nyitóbeszédében megfogalmazott gondolatával, mely szerint: „A napi politikát távol kell tartani a Civil Licittől.”

A tegnapi nap történéseinek lehetséges aktuálpolitikai felhangjai miatt – függetlenül attól, hogy azok a jelen helyzetben melyik politikai oldalt érintik – a Maladype Színház veszélyeztetve érzi 13 év alatt tudatosan felépített független értékrendjének hitelességét, ezért ebben helyzetben nem tudja elfogadni Csepreghy Nándor magánszemélyként történő felajánlását.

A Maladype Színház az ügyet lezártnak tekinti, minden érintett megértését köszönjük.