Így startolt a Numera!

November 2-án, vasárnap délután lezajlott Numera című új programsorozatunk nyitóalkalma. Az interaktív, két és fél órás beszélgetés fókuszában a nulla számjegy s a hozzá tapadó fogalmak – mint az újrakezdés, újjászületés, végtelen, teljesség, semmi, csend – álltak. Az eszmecserét Balázs Zoltán vezette, s négy meghívott vendégünk – Monspart Sarolta, a Futás Nagyasszonya, tájfutó világbajnok, Sáry László, zeneszerző, zenepedagógus,Surányi László, matematikus, filozófus, művészet- és irodalomesztéta valamit Tankó Erika, a Maladype színésznője– és a résztvevő közönség szakmai titkoknak és személyes történeteknek is teret engedve, a szabad asszociációk mentén alakította tovább a beszélgetést.

Surányi László a nulla matematikában és művészetekben betöltött szerepe mellett beszélt arról is, hogy pedagógusként mekkora jelentősége van annak, hogy a tanár minden nap nulláról indítva dolgozzon együtt a diákjaival, nem engedve a romboló hatású beskatulyázásnak. Monspart Sarolta többek közt a nulláról való kettős újrakezdéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk: egy majdnem az életébe kerülő, súlyos betegség után, ami sportolói karrierjét is megszakította, hogyan tudta szakmailag más szerepben, de mégis ugyanazzal a lendülettel folytatni a pályát. Sáry László a csend zeneiségéről és filozófiájáról, a csendből építkező zenéről,és a csendről, mint az ihlet és alkotás forrásáról osztotta meg velünk gondolatait és néhány, a témához kapcsolódó alkotást. Tankó Erika pályáján is központi fogalomként volt jelen a nulla, s számára a semmi egyszersmind a szakmai kezdőpontot is jelentette: egy elszigetelt, színházaktól távol eső gyimesi faluból indulva, előzetes ismeretek nélkül jelentkezett a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre; s beszélt arról is, hogy már gyakorló színésznőként, az új rendezőkkel való találkozáskor is folytonos feladat, és a tiszta, nyílt, közös munkához elengedhetetlen tényező számára önmaga lenullázása.

A hozzászólók között akadtak pedagógusok, matematika-fizika szakot végzettek s egy szociálpszichológus is, aki a nulla egyik legvalóságosabb és legmegrendítőbb értelmezését is a beszélgetés tárgyává tette, mikor arról beszélt, a perifériára szorulva hány emberi élet lebeg jelenleg is a semmiben...
Pezsdítő, termékeny fogalmi viták is dinamizálták a beszélgetést, többek közt a „lenullázás” pejoratív értelméről és arról, lehetséges-e közös ügyeink során szakmai partnereinkre, diákjainkra vagy akár életünk mindennapi szereplőire előzetes tudásunk, megfelelni akarásunk, elvárásaink teljes elengedésével, tiszta lapról indítva tekinteni.

A Numera következő állomása: december 7., 15 óra. A beszélgetés origója az 1-es számjegy lesz, s terveink szerint a beszélgetést olyan, a számjegyhez köthető fogalmak dinamizálják majd, mint az egyediség, egyszeriség, a monománia lélektana, a megismételhetetlenség s rögzítése, a teljesség, isteni egység s ezek vallásfilozófiai megközelítése, és híres elsőkről, utolsókról és egyetlenekről is szó esik majd.
A második alkalom vendégei lesznek: Czigány Ildikó, az első magyar női pilóta,Kárpáti Tamás gyűjtő, a Hungarikonok gyűjtemény tulajdonosa, Gábor György, vallásfilozófus és Pater Sparrow, az 1 című film rendezője.

Várunk minden érdeklődőt!