Évindító Numera! – Fókuszban a NYOLCAS számjegy

Numera! programsorozatunk újabb állomásán, január 10-én, vasárnap a NYOLCAS számjegy szolgál vizsgálódásaink tárgyául.
Vendégeink lesznek Kiss László, csillagász, akadémikus, az MTA csillagászati intézetének igazgatója , aki a bolygórendszerek fejlődéséről, csillagászati felfedezésekről mesél majd és távoli univerzumokba kalauzol bennünket,Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár, aki a nyolcas számot Dante Pokol című művének tanulmányozásán keresztül emeli be a beszélgetésbe,
emellett szólások és számok összefüggéseinek eredetéről beszél majd. Rockenbauer Zoltán, művészettörténész, etnológus, a Műcsarnok kurátora, a történelem jeles művészeti csoportosulásai között mesél nekünk többek között a korábban a Szépművészeti Múzeumban is bemutatott NYOLCAKról, Soma, Spitzer Gyöngyi énekes, előadóművész, író, spirituális tanító pedig a nyolcas számjegy jelentéshalmazát az ezotéria és különböző spirituális irányok feltérképezésén keresztül mutatja majd be nekünk.

2016. január 10. 15.00, Maladype Bázis