Farkas Tímea: Víz, föld, tűz, levegő
Balázs Zoltán Ez az ősi szorongás című, Fernando Pessoa portugál tudathasadásos költő nyomán írt darabját mutatták be a Merlin Színház kamaratermében tegnap este.
Mi lett volna, ha...? – tesszük fel a hiábavaló kérdést számtalanszor magunknak, mert érezzük, ha visszapörgethetnénk az időt a kérdéses pillanatig, másképp is dönthettünk volna. Balázs Zoltán pirandellói logikával és következetességgel szólaltatja meg énünk és a bennünk lévő, különböző tőről fakadó gondolatok, döntések sokféleségét, esetlegességét Fernando Pessoa kvázi személyiségén keresztül. A költő személyiségének – talán mindannyiunknak is – legdominánsabb eleme, a Tűz (Kelemen István) az utolsó kívánság jogán kér menedéket a családi ház csendjében. Halála előtt újra szeretné élni azt az életet, melyet mindig megkérdőjelezett magában, melyet másik három énjének, az Égnek (Császár Angela), a Víznek (Presits Tamás), és a Földnek (Vörös Eszter) köszönhetően hordozott magában, ám nem élt meg. A Tűz gyökereihez, az Ősanyához (Hegedűs Gönczy Katalin) visszatérve találkozik tudatának másik három énjével, hogy egységet alkotva legyőzze a lehetetlent, az elmúlást.
A színpadon lepereg Pessoa-Tűz előtt múltjának minden megálmodott és csak félig megálmodott pillanata igazolásul annak, hogy a benne élő személyiségek tökéletes egységet alkotnak, mint például a négy évszak. A különböző akaratú és erejű tudat alatti ösztönök így válnak benne tudatos gondolattá, hogy uralják az ősi, az ember eredendő szorongását.
Szenvedélyek, elfojtott vágyak, indulatok, önmegtartóztatások jelennek meg a színpadon; a józan ész, az érzelmek tusakodnak egymással, miközben a produkció telibe talál bennünket; dönthetünk bárhogyan, uralkodjék bennünk a szenvedély, avagy a józan ész, a halál elől nincs menekvés. Az egész csak jelkép. Tükör, „melynek megalkotója megmérgezte az emberi lelket” – fut ki a darab.
Balázs Zoltán lendületes, friss produkciója és egyben rendezése szórakoztatóan ötvözi a képzőművészet, a zene és a tánc nyelvét. Gombár Judit díszlete és jelmeze, Szőllősi András koreográfiája, Chopin, Piazzola, Kabalevszky és Amadinda zenéje Hegedűs Gönczy Katalin tolmácsolásában úgy alkotnak szerves egységet, akár a négy elem, úgy szolgálják az előadást, mint ahogyan az előadás Pesso-Tűz képtelen, de megvalósult vágyát.
Farkas Tímea, Napi Magyarország, 1999
Mi lett volna, ha...? – tesszük fel a hiábavaló kérdést számtalanszor magunknak, mert érezzük, ha visszapörgethetnénk az időt a kérdéses pillanatig, másképp is dönthettünk volna. Balázs Zoltán pirandellói logikával és következetességgel szólaltatja meg énünk és a bennünk lévő, különböző tőről fakadó gondolatok, döntések sokféleségét, esetlegességét Fernando Pessoa kvázi személyiségén keresztül. A költő személyiségének – talán mindannyiunknak is – legdominánsabb eleme, a Tűz (Kelemen István) az utolsó kívánság jogán kér menedéket a családi ház csendjében. Halála előtt újra szeretné élni azt az életet, melyet mindig megkérdőjelezett magában, melyet másik három énjének, az Égnek (Császár Angela), a Víznek (Presits Tamás), és a Földnek (Vörös Eszter) köszönhetően hordozott magában, ám nem élt meg. A Tűz gyökereihez, az Ősanyához (Hegedűs Gönczy Katalin) visszatérve találkozik tudatának másik három énjével, hogy egységet alkotva legyőzze a lehetetlent, az elmúlást.
A színpadon lepereg Pessoa-Tűz előtt múltjának minden megálmodott és csak félig megálmodott pillanata igazolásul annak, hogy a benne élő személyiségek tökéletes egységet alkotnak, mint például a négy évszak. A különböző akaratú és erejű tudat alatti ösztönök így válnak benne tudatos gondolattá, hogy uralják az ősi, az ember eredendő szorongását.
Szenvedélyek, elfojtott vágyak, indulatok, önmegtartóztatások jelennek meg a színpadon; a józan ész, az érzelmek tusakodnak egymással, miközben a produkció telibe talál bennünket; dönthetünk bárhogyan, uralkodjék bennünk a szenvedély, avagy a józan ész, a halál elől nincs menekvés. Az egész csak jelkép. Tükör, „melynek megalkotója megmérgezte az emberi lelket” – fut ki a darab.
Balázs Zoltán lendületes, friss produkciója és egyben rendezése szórakoztatóan ötvözi a képzőművészet, a zene és a tánc nyelvét. Gombár Judit díszlete és jelmeze, Szőllősi András koreográfiája, Chopin, Piazzola, Kabalevszky és Amadinda zenéje Hegedűs Gönczy Katalin tolmácsolásában úgy alkotnak szerves egységet, akár a négy elem, úgy szolgálják az előadást, mint ahogyan az előadás Pesso-Tűz képtelen, de megvalósult vágyát.
Farkas Tímea, Napi Magyarország, 1999