Rick Zsófi: Übü papa és Mel Gibson

Balázs Zoltán és a Maladype legújabb bemutatója Jarry Übü királya lesz. Az előadás szokatlan módon készül: közönség előtt. Épp ezért ki nem hagynám a lehetőséget, hogy ennek részese legyek.
Háromnegyed hatkor gyülekezünk a Gönczy Pál utcában. Ez tulajdonképpen a Krétakör bázisa, de voltak olyan kedvesek, hogy "kölcsönadták" Balázs Zolinak, amíg a Maladype nem talál saját helyet erre a produkcióra. Persze az, hogy gyülekezünk, némi magyarázatra szorul. Mit keres húsz vadidegen ember egy olvasópróbán? A válasz - Balázs Zoli fejével gondolkodva - nagyon egyszerű: néz, beleszól, részt vesz. Ott van. A cél: élő, átélhető, megismerhető alkotási folyamat. Az eszköz: nyilvános próbák.
Körbeülünk, akárha egy szeánszon, egy csoportterápián, a színészek (Fátyol Kamilla, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt) Balázs Zoli mellett. Tompa Ádám késik egy kicsit - bicikliprobléma. Zoli néhány mondatban fölvázolja, hogy mire számítsunk. Nem lesz most nagy elemzés, értelmezés, csak amennyi szükséges. Nem tart kiselőadást Jarryról, nem vetít Übü-részleteket, nem akar drámatörténeti órát tartani. Neki most az a lényeg, hogy mindenki nyitott füllel és szívvel üljön itt, és legyen részese egy próbafolyamatnak. Bármikor haza lehet menni, semmi sem kötelező.
Belevágunk, kapunk fénymásolt példányokat (Jékely Zoltán fordítása, Kondor Béla illusztrációival), a rendező fölolvassa a szereplőket. Lamentálunk a neveken, ki milyen karkater lehet. A zenekar összetételénél hosszabban időzünk, megpróbáljuk megfejteni, mi lehet a csimpolya, a hármas búgósíp vagy a bombard. Aminél nem jutunk dűlőre, az házi feladat. (Később nézem, a Maladype weblapján a blogba is fölkerült a csimpolya-kérdés.)
Első jelenet, Zoli szerepet oszt. Übü mama legyen mondjuk Kamilla, Übü papa pedig Zsolt. A jelenet végén beszélgetünk. Kinek jutnak eszébe hasonló karkaterek? Hol találkoztunk hasonló szituációval, akár filmen, akár színházban? Miért épp zöld a kandeláber? Milyen lehet a környezet, ahol élnek? Minden kérdése megannyi verzió, saját élmény, anekdota és tapasztalás érkezik válaszul. Eleinte a színészek a bátrabbak - persze, hiszen egy "vendégnek" nem olyan egyszerű rögvest megnyilatkoznia -, aztán lassan magától értetődő lesz a helyzet. Egyenrangú felekké válunk, nem nézőként és csöndes olvasóként ülünk a körben. Zoli rásegít avval, hogy minket is belevon az olvasásba. Korra és nemre való tekintet nélkül olvastatja Übü mamát, Übü papát, Poszomány kapitányt, Vencel királyt, Rosamunda királynét, a királyfiakat, a nemeseket, testőröket, parasztokat, zendülőket... Minden jelenetnél más a leosztás. Egy idő után kipróbálja azt is, hogy a színészek és a nézők hogyan funkcionálnak együtt. Egyelőre jól.
Továbbra is az asszociációs képességünkkel gyakorlatozunk. Szinte minden jelenetre rímel egy Shakepeare dráma jelenete, szóba kerül a III. Richárd, a Hamlet, a Macbeth, de előkapjuk a kalapból A nyomorultakat, Tell Vilmost, Robin Hoodot, Mel Gibsont a Rettenthetetlen végett, sőt, a szituációk abszurditása a Brian életére is emlékeztetni enged. S hogy mindez mire jó? Ha csak játék, az sem baj. De Zolinak mások a céljai. Egyrészt szeretné, ha a színészei partnernek tekintenék a nézőket, ha a próbák kitörnének a saját nagyon zárt és nagyon intim közegükből. Másrészt kíváncsi arra, hogy a nézők hogyan inspirálják a színészeket az alkotás különböző fázisaiban.
A labdát bedobta a közösbe, most majd lehet adogatni. A játék végeredménye a december 20-i premieren kiderül. Addig is, hetente jelentem az aktuális állást.

Rick Zsófi, fidelio