Szemere Katalin: Athéni Timon a ruhatárban

Nem tartozik a legnépszerűbb Shakespeare-művek közé az Athéni Timon. Zsótér Sándor rendező ennek ellenére, vagy éppen ezért választotta ezt a tragédiát. A bemutató vasárnap este lesz a Radnóti Színház előcsarnokában és színpadán.

Egyre gyakoribb, hogy a színházcsinálók nemcsak a színészeket mozgatják meg, hanem a nézőket is. Ennek egyik változata lesz az Athéni Timon előadása, amikor mindkét felvonás a Radnóti Színház előcsarnokában kezdődik.

Nézőként érkeznek Timon vendégei az első felvonásban, kabátjukat a ruhatárban hagyják. Lekerül a márványoszlopról Radnóti Miklós szobra, helyébe – többek között – Timon (Cserhalmi György) és az epés bölcselő Apemantus (Kulka János) lép. Az oszlopok között filmesdarú mozog fel s alá, rajta az athéni hadvezér Alcibiades (Harsányi Attila) közlekedik. Színpad lesz a ruhatári pultból, ez ad majd helyet a forró vizes lakomának is. A bejáratot sem felejti ki Zsótér, és játszanak az előcsarnokbeli színészportrék. (Az egyik ismert művész fotóját cseréli sajátra egy főiskolás.)

Az előadás színes, látványos, a Radnótiban – még nem látott – revürész bolondítja a produkciót. Shakespeare szövegét mai hangzású szavak, mondatok (úgymint Hi; Figyi, teneked volt zsírleszívásod?) keverik. A kortárs részeket leginkább a főiskolások (Balázs Zoltán, Chován Gábor, karalyos Gábor, Tóth Attila és Wéber Kata) kapták. A Timonhoz hű Flavius (Kocsó Gábor) is új szakmát vett fel, kulcsár helyett könyvelő lett.

Mellettük a rendező több szerepre színpadra kérte Csomós Marit, Koós Olgát, Martin Mártát, Gubás Gabit, Schell Juditot, Bálint Andrást és Muskát Lászlót.

Szemere Katalin, Népszabadság, 2000