A Krétakör és a Maladype közös estje a Rudas fürdőben.
A Krétakör Színház és Irodalom sorozatában.

Rendező: Balázs Zoltán

Felolvasó színházi esténk helyszínéül egy fürdőt választottunk, ahol a VÍZ, mind a nézők, mind a játszók organikus, játékos közegévé válhat.

Történetét kevesen ismerik - mégis mindenkinek ismerős. Kiindulópontja egy régi monda volt, címe: Rege a tihanyi visszhangról. E mondából használta fel Babits a visszhang keletkezésének epizódját, a "kecskekörmök" legendáját. A további motívumokat pedig - a szerencsét próbáló szegénylegényt, aki kiállva a nehéz próbát királylányt nyer hitvesül és fele királyságot; a kedélybeteg, nevetni képtelen királylányt, aki sorra küldi halálba az őt felvidítani próbáló kérőket; az öreg királyt, aki országa megmentését kéri lánya kezéért és fele királyságáért cserébe - a magyar népmesékből éppúgy ismerhetjük, mint az európai regékből.

A mese címének elsődleges jelentését maga a cselekmény világítja meg: a Pásztor első, varázslatos erejű dalával meggyógyítja a beteg Királylányt. Ám amikor jutalmul nyert országát több oldalról fenyegetik, kizárólag dalának gyógyító erejéért, szorongás fogja el: "Ifjunak az első dal könnyű dal és víg dal, de ki tudja, mi nem jön a másodikkal? (...) Jön a szégyen! A második ének jelképe azonban sokkal szélesebb érvényű, sokkal messzebbre mutat: ihlet és meddőség küzdelme testesül meg ebben a mesejátékban.

Sorozatszerkesztő dramaturg: Merényi Anna
Narrátor: Bakos Éva

Első rész: Az aranyszőrű kecskék

Királyi csősz: Scherer Péter
Pásztor: Bánki Gergely
Bojtár: Katona László
Király: Csákányi Eszter

A Balaton partján pásztorfiú legelteti aranyszőrű kecskenyáját, s közben arról álmodozik, hogy legszívesebben világgá menne. Meseország királya arra járva meghallja bűvös énekét és elhívja őt kedélybeteg lányához, hogy dalával felvidítsa. „Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul” – magyarázza Babits.

Második rész: A beteg királylány

Királylány: Sárosdi Lilla
Király: Csákányi Eszter
Pásztor: Horváth Kristóf/ Katona László
Kikiáltó: Bakos Éva
Don Guriga, zsonglőr: Scherer Péter
Turpi, a törpe: Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla
Uj Don, kötéltáncos: Bánki Gergely
Zéta Étha Téta, filozófus: Katona László
Papagály: Péterfy Borbála
Lakáj: Tóth Péter
Bakó: Tompa Ádám

Orvosok hada tanakodik, vajon mi baja lehet a királylánynak. Enni-inni nem akar, aludni nem tud immár hetek óta. A főorvos javaslatára aztán „áktorok, bohócok és bangók” jönnek sora, hátha művészetükkel sikerül felvidítaniuk a leányzót. Akinek ez sikerül, azé a lány keze s a fele királyság, de kit unalommal néz a hercegnő, az a vérpadon végzi – hangzik a kegyetlen ítélet. A királlyal ekkor érkezik meg az ifjú pásztor. Félelmet nem ismer, meghalni sem retteg, hiszen a költőnek az örök élet csupán hiú teher, dal nélkül mit sem ér.
Képzeletében a halál hírnöke, a vörös ruhás bakó a hajnal pírja, s a királylány fogoly madárka, kit költői szenvedélyével kiragad kalickájából. Verse szárnyán a Balaton partjára repülnek, s ott szerelme szenvedélyes dalából végre a hercegnő is megérti, hogy csak úgy lehet boldogan élni, ha minden napnak leszakasztjuk virágát, hiszen minden élet végén ott leselkedik a halál.

Harmadik rész: A vihar

Királynő: Péterfy Borbála
Az ifjú király: Tompa Ádám
Az öreg király: Csákányi Eszter
Kapus: Katona László
Török követ: Scherer Péter
Francia király: Horváth Kristóf
Egy gyönyörű hölgy: Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Sárosdi Lilla

Néhány évvel később az ifjú királynő aggódva várja haza férjét egy zivataros éjszakán, s mikor végre megjön, aggódva hányja szemére, hogy a tomboló viharban ugyan miért teszi kockára életét ahelyett, hogy otthon dalolna kedvesének. A hajdan volt pásztorfiú ugyanis azóta nem énekelt, hogy feleségét kigyógyította bánatából. Sorra érkeznek a fejedelmi követek, sőt a francia király maga teszi tiszteletét. Nem először jöttek, s most is hetek óta várnak bebocsáttatásra, s csak a szörnyű viharnak köszönhetik, hogy végre kaput nyit nekik az uralkodó. Kinek a lánya, kinek a felesége szenved gyógyíthatatlan betegségben, utolsó reményünk a legendás dalnok, kinek nótája Meseország királyának lányára csodaírként hatott. Csakhogy az ifjú király soha többé nem akar énekelni, retteg tőle, hogy szégyent vall: „Ifjunak az első könnyü dal és vig dal,/ de ki tudja, mi nem jön a másodikkal?”

Negyedik rész: A második ének

Kertész: Bánki Gergely
Csősz: Katona László
Az öreg király: Csákányi Eszter
A királynő: Fátyol Kamilla
Az ifjú király: Scherer Péter/ Tompa Ádám

Felesége unszolására végül beadta a derekát a költő. Ezrek töltik meg a palota nagytermét, s mind a második dalt akarják hallani. Csak a királynő nem lehet jelen, ő kertben várja rossz előérzettel a nagy esemény végét. Hamarosan menekülve érkezik az ifjú király: „A szégyen, a szégyen, én tudtam előre!” Nem tudott énekelni, mert nem érzett semmit. És halott lélekkel nem érdemes élni: „Ha a dalom meghalt, nem élet az élet”, „Vagy meghalok együtt a viharban véled,/ S akkor a halál lesz legszebb dalod, édes” – feleli hű kedvese, s azzal beszállnak a Balatonon várakozó ladikba, s a tó közepére evezve elmerülnek a habokban. Az öreg király pedig megátkozza lánya megmentőjét és gyilkosát: „Legyen szava visszhang fenn a magas bércen,/ Melyet a kíváncsi kényére idézzen.”

Mert a Második ének a tihanyi visszhang keletkezésének meséje.

Munkatársak:
Dramaturg: Góczán Judit, Merényi Anna
Fény: Éltető András
Hang: Belényesi Zoltán
Kellék: Mervel Miklós
Ruha: Pirityi Emese
Zenei szerkesztő/ asszisztens: Tóth Péter
Produkciós vezető: Erős Balázs

Köszönjük Hajós Eszter és Csóka Tímea segítségét.

Bemutató: 2006., Rudas fürdő