Empedoklész

Írta: Friedrich Hölderin
Empedoklész

A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Empedoklész halála I., II. és Empedoklész az Etnán című művek
töredékeiből írták: Góczán Judit és Balázs Zoltán

Fordította: Hajnal Gábor

Rendező: Balázs Zoltán
unnamed piros


Friedrich Hölderlin a német romantikus költők első nemzedékéhez tartozó lírikus Magyarországon elsősorban versei által ismert. A fiatal költő együtt tanult teológiát Hegellel, személyes kapcsolatban állt Goethével és Schillerrel. Előbbi nem tudta megkedvelni a mindennapi élet valósága elöl az antik mitológia világába menekülő, ellentmondásokkal teli, törékeny lelkű személyiséget, utóbbi viszont pártfogója és mestere lett.


Egyetlen, versben írt drámájának, a töredékben maradt, több változatban is feldolgozott Empedoklész halála - nak főhőse létező alak: a szicíliai Akragasz városállam demokratáinak vezére volt, filozófus és költő, aki az Etnába vetve magát, öngyilkos lett. A teljesebb emberi szabadságot, a végtelennel való harmonikus egyesülést kereső Hölderlin kilátástalan eszményeinek bukását írja meg Empedoklész sorsában. Egy földre-teremtett, mindenki által elhagyott halandót mutat be, akit nem értenek az emberek, s akire lesújtanak az istenek, mert közéjük álmodta magát.

A mű előadására főként Németországban, de egy-egy alkalommal Párizsban és Bécsben is sor került. A berlini Schaubühne Klaus Michael Grüber rendezésében mutatta be, a hamburgi előadás ókori templomul szolgáló tere egy elhagyott gyárépület csarnoka volt, Empedoklész megformálóinak sorában pedig ott találjuk Bruno Ganz-ot is.

A Maladype Színház társulata a Bárka Színházzal együttműködve, magyar színpadon először, ősbemutatóként viszi színre a nagyszabású verses drámát.

unnamed piros

Szereplők:

Empedoklész: Kálid Artúr
Pauszaniász: Horváth Kristóf
Manész: Dévai Balázs
Hermokratész: Bakos Éva
Kritiász: Varjú Olga m.v.
Mekadész: Soltész Erzsébet
Panthea: Parti Nóra
Rhea: Varga Gabriella m.v. / Fátyol Hermina
Délia: Fátyol Kamilla
Ampharész: Oláh Zoltán
Demoklész: Balogh Rodrigó
Hülász: Szabó Gábor / Tompa Ádám

Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel és Sáry Bánk
Koreográfus: Szőllősi András
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Hajós Eszter
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Bemutató: 2005. október 19., Bárka Színház

Turné:
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2006
Budapesti Őszi Fesztivál, Budapest - 2005