Az EU Kreatív Európa (2017-2020) programja által társfinanszírozott Fabulamundi. Playwright Europe projekt fő célkitűzése a tagországok drámairodalmának támogatása. Az Odeon Színház jó nemzetközi kapcsolatai révén intenzíven részt tudott venni ebben a nemes projektben, és eddig nyolc előadást mutatott be különböző európai országok drámáiból felolvasószínház formájában, illetve a Guillem Clua által szerzett Kepler – 438b címet viselő produkciót, amelyről már olvashattak ezen a blogon. A színház ezúttal az Elżbieta Chowaniec debütdrámája alapján Gardénia című produkcióval csatlakozott az európai projekthez, amelyet a kolozsvári születésű, Budapesten független társulatot vezető Balázs Zoltán vitt színre.

A darab címe fejtörést okozhat azok számára, akik nincsenek tisztában a gardénia szó jelentésével, amely egy zsenge virágú, figyelmes gondozást igénylő növény. A szerző pontos céllal, metaforikus jelentése miatt választotta ezt a címet: a lány-anya-nagyanya-dédanya kapcsolatra épülő négy monológ révén a szövegben többször is felmerül a rokoni kapcsolatban álló négy generáció hasonló drámája, történeteiket a szimbolikus 33-as év köti össze. A drámai anyag szempontjából szerényen felépített mű a második világháború forrongó időszakában kezdődik a Nő I.-gyel, és különböző szakaszokon ível át napjainkig. Lánya születik, a Nő II., akinek szintén van egy lánya, a Nő III., aki szintén világra hoz egy lányt, a Nő IV-et. Az első három nő életében közös a házasság utáni boldogtalan sors, az alkoholizmusba való menekülés, és a létért való kétségbeesett küzdelem. A boldog házasság reményében esküvőjükön ezek a nők mind egy-egy csokor gardéniát viseltek.

A szöveg „eredetiségét” csak fokozza az előadás továbbgondolása, amelyet Balázs Zoltán a monológoknak, a négy nő történeteinek és többek közt Giordano, Delibes, Puccini, Bizet, Verdi, Richard Strauss, Mozart és Händel ismert vagy kevésbé ismert áriáinak párhuzamba állításával ér el. A felhangzó művek librettóit is esetenként női karakterek drámái ihlették, így szervesen kapcsolódnak a darabban leírtakhoz, mégis nagyon kevesen vannak, akik valóban olyan jól ismerik az adott művek librettóit, hogy kapcsolatba hoznák a Gardéniával. A felhangzó áriák híres operaénekesekkel készült felvételek, a négy színésznő pedig kifogástalan átéléssel playbackeli ezeket.

A playbeckelt jelenetek túlságosan gyakori ismétlődése a boldogtalan sorsokról szóló részek érzelmi hitelességének rovására van, és megnehezíti a színésznők szerepformálását, aminek hatására a zenei idézetek és a lány-anya-nagyanya-dédanya kapcsolatok is olyanná válnak, mintha azt egy középszerű szappanoperából kölcsönözték volna. A zene és szó ötvözésével a rendező kísérletszerűen, metaforikusan közvetíti a négy nő boldogtalanságának mélységeit, ez a koncepció az ő színházi újítása, ám az eredmény nem mindig hatásos.

A kísérlet minimalista díszletben zajlik, amelyet Constantin Ciubotariu fémes vonalai jellemeznek: az állványféleség meg a néhány szék a játékteret a párhuzamos és megtört sorsok útjaként határozza meg. Andrada Chiriac szinte egységes jelmezeket tervezett mind a négy nő számára, a gardénia színeit felhasználva, ám a kis különbségek miatt mindegyik jellege különböző, valamilyen formában mindegyik a viselőjét tükrözi.

A hasonló sorsú szereplőket megformáló színészek belesimulnak a rendező által megálmodott kifinomult színházi megközelítésbe, és megpróbálják kiemelni a négy nő különböző belső személyiségjegyeit. A tapasztalt Antoaneta Zaharia figyelemre méltóan formálja meg az első nő fejlődését az évek múlásával, valamint a belső elzüllést, amelyet azok a helyzetek okoznak, amelyeket a szereplő átélt. A személyes boldogtalanság a második nőre is jellemző, és ez a bukott házasságából született lányával való kapcsolatát is befolyásolja. Paula Niculiță a második nő szerepében a meghiúsult házasság által megsemmisített remények miatti boldogtalanságot testesíti meg.

Az Odeon színpadán ezzel a szereppel debütáló Simona Popescu kiválóan ragadja meg a harmadik nő lényegét, a karakternek különleges története van, kiskorában gyerekbénulásban szenvedett, amelynek sajnálatos következményei felnőttkorát is végigkísérik, amikor betegsége okozta rossz érzését a lánya feletti hatalmaskodással és önzéssel próbálja ellensúlyozni. Simona Popescu belső átélése ad következetességet karakterének, anélkül, hogy a szerep által diktált külső hatásokhoz folyamodna. Ugyancsak debütál Mădălina Ciotea a negyedik nő szerepében, a szöveg azt sugallja, hogy ezt a szereplőt az elődöktől örökölt átkozott sorstól csak a házasság mentheti meg. A negyedik nő a színésznő megformálásában pragmatikus, cinikus embernek tűnik, de falsnak és távolságtartónak hat, amikor az előadás végén felmerül a házasság témája.

Mind a négy színésznő megpróbálta, és többé-kevésbé sikerült is hitelesen átadnia a darab témáját a boldogtalan házasság miatti kudarcos életről, azonban a Balázs Zoltán gátolja a színésznők munkáját azzal, hogy a darab témájának hangsúlyozása érdekében és metaforikus szándékkal művi színházi effektusokkal telepakolja az előadást. Egy túlságosan nyakatekert rendezői elképzelés egy dramaturgiailag egyszerű szöveggel karöltve következetességet és érzelmi lényeget nélkülöző rendezői kísérletet eredményez, amely időnként az áriák közben kimondottan unalmassá tud válni.

U.i.: Vélhetően az „eredetisége” miatt és az európai projektben való együttműködés okán választották be a Gardéniát a fővárosban októberben megrendezésre kerülő Országos Színházi Fesztivál programjába.

Ileana Lucaciu, Spectator, 2018

Fordította: Adorjáni Panna