Leonce és Léna

Írta: Georg Büchner
Leonce és Léna

Fordította: Thurzó Gábor, Rónai György

Rendező: Balázs Zoltán
unnamed piros


Különleges játékra invitálja a nézőket a Maladype Színház társulata.


Színészeink a próbák során ugyanis lehetőséget kaptak arra, hogy Büchner: Leonce és Léna című klasszikus darabjának jeleneteit és szerepeit önállóan, több változatban is megfogalmazhassák, teret nyitva ezzel saját kreativitásuknak és játékkedvüknek. Hogy az így elkészült jelenetvariációkból – követve a történet büchneri fonalát – melyek kerülnek színpadra az adott estén, az nagymértékben függ a mindenkori közönségtől, amely maga is alakíthatja az előadás menetét. A pontos kidolgozást, valamint az „itt és most” megismételhetetlenségét játékosan ötvöző dramaturgia lehetővé teszi, hogy a Maladype Színház Leonce és Léna című előadása minden este más és más arcát mutatva, aznapi érvényességgel forrjon össze.

Egy mulatságos nevű, parányi ország tétlen királyfija a szabad akarat tételére hivatkozva elfut az államérdek diktálta kényszerházasság bilincsei elől, és némi bolyongás után önszántából, ismeretlenül, tehát mégis szabad akaratából belefut eredetileg kijelölt menyasszonya karjaiba...

unnamed piros

Szereplők:

Péter, Popo birodalmának királya / Leonce herceg, a fia / Valerio: Jászberényi Gábor m.v., Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt, Tompa Ádám
Léna hercegnő, Pipi birodalmából, Leonce jegyese / A nevelőnő / Rosetta / Az udvar: Bakos Éva, Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Ligeti Kovács Judit, Simkó Katalin, Tankó Erika

Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Dramaturg: Góczán Judit
Rendezőasszisztens: Tárnoki Márk
Produkciós vezető: Demeter Andrea, Erős Balázs

Bemutató: 2008. május 9., Bárka Színház

Turné:
DIALOG Nemzetközi Színházi Fesztivál, Wroclaw, Lengyelország - 2011
Holland Nemzetközi Színházi Fesztivál, Amszterdam, Hollandia - 2011
SIBFEST Nemzetközi Fesztivál, Nagyszeben, Románia - 2011
Borstnik Nemzetközi Színházi Fesztivál, Maribor, Szlovénia- 2010
THEATRE WORD Brnói Nemzetközi Fesztivál, Brno, Csehország - 2010
REÖK Regonális Összművészeti Központ, Szeged - 2010
Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2009