Nine
Musical két részben
(Federico Fellini 8 és 1/2 című filmje alapján)
Szövegkönyv: Arthur Kopit
Zene és dalszövegek: Maury Yeston
Olaszból adaptálta: Mario Fratti
Magyar nyelvű dalszövegek: Szomor György
Karmesterek: Bolba Tamás, Makláry László
Rendező: Balázs Zoltán
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Szereplők:
Guido Contini - filmrendező: Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Szomor György
Luisa Contini - Guido felesége: Széles Flóra, Szendy Szilvi, Nádasi Veronika
Carla Albanese - Guido szeretője: Gubik Petra, Kékkovács Mara, Dancs Annamari
Claudia Nardi - Guido múzsája: Füredi Nikolett, Polyák Lilla, Janza Kata
Guido anyja: Ullmann Zsuzsa, Kalocsai Zsuzsa, Bánsági Ildikó
Liliane La Fleur - Guido producere: Siménfalvy Ágota, Szulák Andrea, Szilágyi Enikő
Stephanie Necophorus - újságíró: Vágó Bernadett, Auksz Éva, Benedekffy Katalin
Sarraghina - prostituált: Peller Anna, Papadimitriu Athina, Keresztes Ildikó, Vásári Mónika
A fürdő tulajdonosa: György-Rózsa Sándor, Németh Attila, Földes Tamás
A bíboros: Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz, Dézsy-Szabó Gábor
Alkotók:
Dramaturg: Balázs Zoltán
Zenei vezető: Bolba Tamás
Karigazgató: Szabó Mónika
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Németh Anikó
Fénytervező: Dreiszker József
Koreográfus: Szőllősi András
Koreográfusasszisztensek: Czár Mónika, Kocsis Tamás
Rendezőasszisztensek: Angyal Márta, Lenchés Márton
Zenei munkatársak: Axmann Péter, Tassonyi Zsolt, Kovács Adrián, Mihalics János, Szekeres László
Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara és Musical Együttese
Bemutató:
2021. szeptember 24. - Budapesti Operettszínház
2021. szeptember 25. - Budapesti Operettszínház
2021. szeptember 26. - Budapesti Operettszínház