Ölbei Lívia: a szabadság toronyszobája
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik ellátogattak a Zwingerbe, Balázs Zoltán előadására. Ő a szabadságot választotta.
A Zwinger (Öregtorony) kőfalai között, ebben a puritán, mégis nagyvonalú „történelmi bezártságban” talán még nagyobbat szól ez a monumentális életvallomás, mint bárhol máshol. Balázs Zoltán színész, rendező, a budapesti Maladype Színház alapítója és vezetője az IASK meghívására hozta el Kőszegre a Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című önéletrajzi kötetéből készített estet (jobb híján nevezzük így). Az 1946-os, angol nyelven megjelent könyvet olyan orosz szerző jegyzi, akinek – csalódván a kommunizmus Sztálin szerint megvalósuló nagy szovjet művében, beleütközve a valósághamisítás alól előtüremkedő borzalmakba – sikerül emigrálnia.
Kravcsenko-kötet magyarul a Maladype kiadásában jelent meg (a fordításra Konok Pétert kérték föl), Balázs Zoltán pedig több év után ezzel a bemutatóval lépett újra színészként a közönség elé. Az elmúlt két évben nemzetközi színtéren is visszhangot keltett a „Kravcsenko-ügy”, amelynek még egyáltalán nincs vége. És bár Balázs Zoltán gondosan ügyel arra, hogy kiemelje a szokásos színházi keretek közül az előadást – nem „szerepet játszik”, hanem „Kravcsenkót tolmácsol”, nincs díszlet, nincs jelmez -, a nézőre elsősorban mégis az a szédítő, szavakkal nehezen megragadható színészi-emberi teljesítmény van hatással, amit ez az intenzív több mint két óra magába sűrít. A megállíthatatlan, egyszemélyes szózuhatag nem magányosan árad, Balázs Zoltán/Viktor Kravcsenko egy pillanatra sem veszíti el kapcsolatát a közönséggel. Reagál, reflektál, kezet fog, melléd ül, mosolyog, a szemedbe néz. Közben – mintegy mellékesen, de nyilván a lelki-fizikai tehertétel okán is – a szövegben önmaga számára is megidézett, illúziókkal teli kamaszból megtört arcú férfivá öregszik. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, minden önéletrajz lekerekít és „önigazol”.
A Kravcsenko-történet szintén célra tart (talán túlságosan is). De ez nem von le semmit abból a határtalan szabadságélményből, amit Balázs Zoltán általa megteremt. A motoszkáló kérdés pedig úgyis mindig személyes: És te mit tettél volna? Mit tennél?
Ölbei Lívia, vaol.hu, 2017
A Zwinger (Öregtorony) kőfalai között, ebben a puritán, mégis nagyvonalú „történelmi bezártságban” talán még nagyobbat szól ez a monumentális életvallomás, mint bárhol máshol. Balázs Zoltán színész, rendező, a budapesti Maladype Színház alapítója és vezetője az IASK meghívására hozta el Kőszegre a Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című önéletrajzi kötetéből készített estet (jobb híján nevezzük így). Az 1946-os, angol nyelven megjelent könyvet olyan orosz szerző jegyzi, akinek – csalódván a kommunizmus Sztálin szerint megvalósuló nagy szovjet művében, beleütközve a valósághamisítás alól előtüremkedő borzalmakba – sikerül emigrálnia.
Kravcsenko-kötet magyarul a Maladype kiadásában jelent meg (a fordításra Konok Pétert kérték föl), Balázs Zoltán pedig több év után ezzel a bemutatóval lépett újra színészként a közönség elé. Az elmúlt két évben nemzetközi színtéren is visszhangot keltett a „Kravcsenko-ügy”, amelynek még egyáltalán nincs vége. És bár Balázs Zoltán gondosan ügyel arra, hogy kiemelje a szokásos színházi keretek közül az előadást – nem „szerepet játszik”, hanem „Kravcsenkót tolmácsol”, nincs díszlet, nincs jelmez -, a nézőre elsősorban mégis az a szédítő, szavakkal nehezen megragadható színészi-emberi teljesítmény van hatással, amit ez az intenzív több mint két óra magába sűrít. A megállíthatatlan, egyszemélyes szózuhatag nem magányosan árad, Balázs Zoltán/Viktor Kravcsenko egy pillanatra sem veszíti el kapcsolatát a közönséggel. Reagál, reflektál, kezet fog, melléd ül, mosolyog, a szemedbe néz. Közben – mintegy mellékesen, de nyilván a lelki-fizikai tehertétel okán is – a szövegben önmaga számára is megidézett, illúziókkal teli kamaszból megtört arcú férfivá öregszik. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, minden önéletrajz lekerekít és „önigazol”.
A Kravcsenko-történet szintén célra tart (talán túlságosan is). De ez nem von le semmit abból a határtalan szabadságélményből, amit Balázs Zoltán általa megteremt. A motoszkáló kérdés pedig úgyis mindig személyes: És te mit tettél volna? Mit tennél?
Ölbei Lívia, vaol.hu, 2017