A szebeni fesztivál a megszorítások ellenére is ragaszkodik a Maladype előadásához
A Román Kulturális Minisztérium egy héttel a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál megnyitója előtt drámaian lecsökkentette a fesztivál támogatására szánt összeget, melynek következtében a szervezők több neves külföldi társulat meghívását is kénytelenek voltak visszamondani. A Maladype Színházeredetileg két előadásával (Platonov, Tojáséj) is vendégszerepelt volna a nemzetközi találkozón, ám a fesztivál mottójául választott „VÁLSÁG” közbeszólt. Constantin Chiriac, a Radu Stanca Nemzeti Színház és a Szebeni Színházi Fesztivál igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Maladype fellépését – a társulat tavalyi sikeres bemutatkozása után (Leonce és Léna)-, minden körülmények között támogatja és a jelentősen megkurtított költségvetés ellenére a SITF a Maladype Színház Tojáséj c. előadását május 31-én 21:30 órai kezdettel a SALA STUDIO TNRS-ben vendégül látja.
A Weöres Sándor törékeny szépségű egysorosa által ihlettett Tojáséj c. előadás másnapján, június 1-én, 10:00 órakor a sajtó nyilvánossága előttbemutatásra kerül a jubileumi évfordulóra készült kétnyelvű Maladype könyv, a „MALADYPE 10ÉV/YEARS” is. (Helyszín: Centrul Cultural HABITUS)
A Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál -SITF- tizenkilenc évvel ezelőtt színházi fesztiválként indult, idővel azonban a legtágabb értelemben vett előadó-művészeti rendezvénnyé nőtte ki magát. A színházi elő¬adások mellett programjában helyet kap a tánc, a zene, az utca- és felolvasószínház, valamint a performansz. Kiállítások rendezése, könyvek kiadása, előadásbörzék szervezése és az in situ előadások mellett minden évben jelen vannak a különböző művészeti ágak mezsgyéjén egyensúlyozó kísérletek is. Jelentős nemzetközi produkciókat és kiemelkedő színvonalú román színházi előadásokat láthat itt a közönség évről-évre. A fesztivált olyan neves rendezők fémjelzik mint: Peter Brook, Lev Dogyin, Silviu Purcarete, Matthias Hartmann, Genrietta Janovszkaja, Thomas Ostermeier, Peter Zadek, Andrei Serban, Peter Stein, Eimuntas Nekrošius, Mihai Maniutiu, Tompa Gábor, Andrij Zholdak, Balázs Zoltán, Radu Alexandru Nica, Grzegorz Jarzyna, Cristian Juncu, Gavriil Pinte, Radu Afrim.
A SITF teljes programja itt elérhető: www.sibfest.eu