Roberto Zucco és Don Juan a Desiré Fesztiválon
A szeptemberi dél-európai fesztiválszereplések és az októberi amerikai turné után november 29-én és 30-án a nemzetközi kortárs színházi fesztivál, a Desiré Central Station meghívásának eleget téve Szabadkán (Szerbia) mutatjuk be Roberto Zucco és Don Juan című előadásainkat.
A Desiré Central Station 2009 óta Szerbia és a környező országok egyik kiemelt színházi eseménye, a főként a közép-kelet-európai régióhoz tartozó minőségi, kortárs előadások szemléje, amely minden ősszel lehetőséget nyújt a térség válogatottan szabálytalan és progresszív darabjainak bemutatkozására, de a fesztiválprogramban szerepelt már Kanadából és Japánból érkező produkció is.Az idén november 29. és december 5. között megrendezésre kerülő fesztivál alcíme: Dead or Alive; a meghívott 13 előadásból 8 Magyarországról érkezik. Az előadások mellett a fesztivál állandó kísérőprogramja, a Desiré Akadémia keretében közönségtalálkozókon, beszélgetéseken, előadásokon is részt vehetnek az érdeklődők.
A budapesti Maladype Színház, a ljubljanai Mini Teater és a zágrábi Novo Kazaliste koprodukciójában készült Roberto Zucco előadást Ivica Buljan rendezésében november 29-én 20.30-kor tekinthetik meg a fesztivál nézői, Moliére Don Juanja Zsótér Sándor rendezésében november 30-án 21.30-kor lesz látható.December 1-jén 11.00-kor a Desiré Akadémián előadást tart Balázs Zoltán, a Maladype vezetője.