Szabad Akadémia harmadszor

November 7-én, vasárnap Janisch Attila, hazai és nemzetközi szemléken többszörösen díjazott filmrendező, Balázs Béla-díjas és Érdemes Művész lesz beszélgetőpartnerünk. Ez alkalommal a szent és a profán kapcsolatát, a köztes lét, a "Zóna-létezés" kérdéseit járjuk körbe Tarkovszkij Stalker c. filmjének ismertetése után.

Az előadássorozatra előzetesen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  e-mail címen lehet jelentkezni.

Helyszín:
Maladype Bázis
VIII. ker Mikszáth tér 2.

Belépő: 500 Ft

Mindenkit szeretettel várunk!


"Nem tehetem meg, hogy úgy fessek tájképet, hogy közben nem veszek tudomást arról, ami körülöttem zajlik."
- Oskar Kokoschka

A Maladype Színház 2010 októberétől ennek a mottónak a jegyében indítja útjára új, „Szabad Akadémia” címet viselő előadássorozatát, amely mindenféle akadémikusságtól mentesen szeretné vizsgálni látszat és valóság állandó helycseréjét a (színház)művészetben.

Ebben az egész évadot felölelő sorozatunkban azokra számítunk, akik kíváncsiak a színház közösség- és tudatformáló erejére, az alkotó gondolat teremtő aktusára, a felesleges részletektől megtisztított emberi reakciókra és a tiszta, világos impulzusokra.

Tervezett témáink és kapcsolódó programjaink nyilvános párbeszéd formájában alkalmat teremthetnek mindannyiunk számára, hogy kicseréljük gondolatainkat, hogy beszéljünk önmagunkról és a világról - és új tartalmakat, új azonosságokat találjunk a színházi valóság számunkra még ismeretlen fogalmaiban.

Így, a tavalyi évad sikeres Übü király nyílt próbáihoz hasonlóan a nézőkkel együtt és a Maladype Színház színészeinek közreműködésével, kilépve az idő- és a térdimenziók által meghatározott jelenből - a platóni szabadgondolkodás mintáját követve – felépíthetjük a korszerű színházi műveltség alapjait képező, új „színházi civilizációt”.

A Szabad Akadémia vendégei lesznek jelentős hazai és nemzetközi szakemberek is.