A dadaizmus 100 éves évfordulója alkalmából a Maladype Színház Farkas Gábor Gábriel zenekarával koprodukcióban mutatta be Matei Vișniec Dada Cabaret című darabját.

A premierre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül 2016. október 20-án került sor az Átrium Film-Színházban. Daniela Magiaru román színházi kritikussal, fordítóval, a világhírű szerző műveinek kutatójával, a előadás dramaturgjával készült beszélgetés.

Nem először találkozik a Maladypével és a színház művészeti vezetőjével, Balázs Zoltánnal. Mi az oka ennek a külső szemlélő számára szorosnak tűnő kapcsolatnak?

Daniela Magiaru: Ennek az oka a lehető legegyszerűbb: Balázs Zoltán olyan színházat csinál, amelyben én is erősen hiszek: egy mában élő színházat. Ez azért lehetséges, mert egy olyan úton jár, amely egyszerre tud kereső-kutató és autentikus lenni. Nincs semmi felesleg, semmi külsőség, semmi olyasmi, ami nem található meg a régóta szövődő gondolatainkban és töprengéseinkben. Olyan elemek különleges találkozása, amelyek eleganciában és harmóniában egyesülnek. Elbűvölő a mozdulatok természetessége, a gondolatok eredetisége és ezek gyakorlatba ültetése, a megfigyelés élessége. Ezek olyan egyszerű irányvonalak, amelyeket végigjárva különösen összetett világhoz érkezünk meg, melynek mélységei célirányosak és felfedezettek. Egy út, amely folyton újraértelmeződik és keres anélkül, hogy az egészséges normákat veszélyeztetné. A Maladypében egy olyan színházat élhetsz meg, amelyet újra és újra meg akarsz nézni. Egy olyan élmény, amely egész és teljes, és ha részed volt ebben az élményben, utána nehéz másra vágyni. Ha egyszer beszívod a tiszta levegőt, már nehéz lélegezni a szmogban.

2013-ban a Maladype Színház Matei Vișniec-napokat rendezett, amelynek keretein belül felolvasó-színházi előadásként bemutatták a szerző A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik című művét, a rendezvénysorozaton Matei Vișnieckel együtt Ön is jelen volt. 2016 tavaszán Balázs Zoltán Chicagóban rendezte az író A kommunizmus története elmebetegeknek című darabját, most pedig az Átrium Film-Színházban a Dada Cabaret című látomásos abszurdját. Ön ismét Budapestre látogatott. Mintha erős szándékot vélnék felfedezni abban, hogy a két alkotó minőségi és hosszú távú kapcsolatának fejlesztése szívügye lenne. Melyek azok az értékazonosságok, amelyek Ön szerint összekapcsolják az írót és a rendezőt?

Daniela Magiaru: Hiszek a találkozások erejében. Biztos voltam benne, hogy ilyen kaliberű alkotók találkozása létre fog hozni egy közeget a valós dialógusok mentén, beindítja a gondolatokat. Matei Vișniec író és Balázs Zoltán rendező hisznek a szabadság nyújtotta térben és a reflexióban, amelyet a művészet ajánl, és mindketten ápolják ezt a szabadságot. Az alapos nyomozás és megfigyelés alapvető eszköze mind az írónak, mind a rendezőnek. Mindketten beteszik a közösbe sajátos gondolataikat, az őszinteséget, aláhúzva a szabadság szükségességét, egy természetes és kifinomult beszédmódot hozva létre. Mindkettejük számára a keresés elemi szükséglet, ahogy a játék öröme is. Azt gondolom, hogy az eszközök, amelyeket használnak — egyik a papírt, másik a színpadot — jól rezonál egymással és hatalmas erővel bír. Vannak közös témák, amelyek visszhangzanak. Világunkban, ahol az értékek zavarosak, gyakran a fejük tetejére vannak állva, szükségünk lehet efféle iránytűkre.

Ön Matei Vișniec elismert kutatója, mondhatni: leghitelesebb krónikása. Első könyve a Maladype tízéves évfordulójának évadában, 2010-ben A szép szavak illúziója címmel jelent meg. Amennyiben jók az információim, már egyetemi (doktori) évei alatt foglalkozott a drámaíró munkásságával. Hogyan tudná megfogalmazni a vișniec-i látásmód esszenciáját?

Daniela Magiaru: Igen, volt lehetőségem Matei Vișniec írásaival dolgozni és továbbra is örömmel kutatom azokat. Olyan stílusú írások ezek, melyeknek lenyűgöz a nyelve és az egyetemes mélységű karaktere. Művei sokszoros fordulatokon, a formai és tartalmi újraértelmezéseken keresztül szólalnak meg különböző érzékenységi szinteken, és éppen ezért láthatjuk javaslatait annyira különböző megvalósításokban. Az ő színházát örömmel érdemes olvasni és játszani sokrétű kulturális közegekben. Bárki is közeledik Vișniec szövegeihez (legyen az vers, színdarab vagy próza), első pillanattól kezdve meglepődik a töredékek sajátos szerkesztésén, az érzékenységen és költőiségen. Emellett Vișniec egy olyan szerző, akinek erőteljes kötődése van az őt körülvevő világhoz, sóvárog mind az iszonyat, mind a csodák után. Kötődik a világhoz, amelyben az agymosás együtt él a szépséggel, amelyben az ember saját magát akadályozza és saját magának jelöli ki a határokat, de amelyben az álmok felé vezető út is megtalálható. Ez egy állandó egyensúlyozás a sírás és nevetés között, irónia és költőiség között. Azt mondanám, hogy vannak témák, amelyeket a szerző pontos érzékkel ragad meg olyan nyelvezetben, amely a csábítás ruháit ölti fel, magához ragad, párbeszédre ösztönöz és meghív egy egész univerzum felfedezésére.

A szerző és a Maladype mellett más színházakkal is foglalkozik. Budapestről továbbutazik külföldre, vagy visszatér Romániába? Mikor és hol olvashatjuk legközelebb írásait?

Daniela Magiaru: Visszatérek Romániába, de gondolataimat más országok töltik meg. Néhány fordítással kapcsolatos projekt van most a terveim között, a legközelebbiek egy olyan területet képviselnek — a fiataloknak szóló színházét —, amellyel nagyon keveset foglalkoznak Romániában, igazságtalanul keveset. Folytatom a vișniec-i univerzum felfedezését a szerző legfrissebb szövegeit követve, amelyek erőteljes horgonyt vetnek a mai világ rétegeibe; Balázs Zoltánnal néhány nap múlva itt, Budapesten folytatjuk a közös munkát. Tervem továbbra is tanulmányokat és cikkeket írni, amelyek a kortárs színház átvilágítását célozzák: kutatom, hogy a betegség hogyan alakul identitáskérdéssé egy előadás vagy dráma kapcsán. Számomra a kulturális folyóiratok cikkei maradnak a leglényegesebbek, különösképpen az Orizont című kulturális folyóiraté, amely már tíz éve megadja számomra a párbeszéd lehetőségét.

Fordítás: Bartha Lóránd
Oláh Zsolt, Műút, 2016.