Továbbra is KO! - Kritikus Óra programsorozat

Január 25-én, kedden szeretettel várunk egy eszmecserére, ahol Jászay Tamás beszélget Balázs Zoltán rendezővel, társulatvezetővel, az alkotókkal és a színészekkel.

Szerencsés esetben a színházi kritika iránytűként szolgál mind az alkotók, mind a nézők számára, és fontos szerepe lehet abban is, hogy alkotó és néző közelebb kerüljenek egymáshoz. A komoly múlttal rendelkező, eddig elsősorban az évente kiadott színházi díjairól ismert szakmai szervezet, a Színházi Kritikusok Céhe éppen ezért nagy hangsúlyt helyez a színházakkal és a közönséggel való kommunikáció erősítésére.

E szándék megvalósításának egyik első lépése a KO – Kritikus Óra címet viselő programsorozat bevezetése. A KO nem más, mint egy adott előadást követő, a céh tagjai által moderált szakmai beszélgetés vagy közönségtalálkozó, melyen lehetőség szerint részt vesznek az alkotók, előadók is.



További információ: www.kritikusceh.wordpress.com 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!