Külföldi turnéval kezdi tizedik évadát ősszel a Maladype Színház
Ljubljana, Arad, Wroclaw, Olsztyn, Bukarest, Sepsiszentgyörgy, Bécs; hét állomás várja a Maladype Színház repertoárjának öt előadását.
A Maladype Színház megújulása óta kiemelten fontos feladatának tartja, hogy előadásaival ne csak a hazai, hanem a külföldi színházi fórumokon, valamint a nemzetközi fesztiválokon is megjelenjen/képviseltesse magát. Igyekszik eleget tenni a fesztiválok meghívásainak, ahol a magyarországi színjátszás új, külföldön eddig még nem ismert színeit mutatja fel előadásaival. Az elmúlt évad rendkívüli élményeket és tapasztalatokat hozott a Maladype Színház számára, hiszen meghívásai révén, - többek között eljutott Mariborba, Bécsbe, Prágába, Nagyszebenbe, Amszterdamba.
Az idei turné szeptember 23-án indul a Platonov előadás bemutatkozásával a ljubljanai ExPonto fesztiválon.
A Lorenzaccio előadás októberben 4-én látható Aradon, az Underground Fesztiválon és November 12-én Bécsben a Közép-Európai Színházikörhinta fesztiválon. A külföldön már nagy sikerrel játszott Leonce és Léna meghívást kapott az egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválra, a Dialógra Wroclawba, itt két este is látható október 11-én és 12-én. A szintén népszerű Tojáséj című előadás is Lengyelországban turnézik, az egyre jelentősebb Demoludy nemzetközi fesztiválon október 19-én. A Prágai megmérettetés után az Übü király is újra útra kell a bukaresti Teatrul Act Színházban, ahol az előadás november 5-én látható. Innen folyatja útját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba, ahol november 7-én a vendégeskedik.
A Maladype Színház idén jelentős támogatókra talált külföldi útjuk kapcsán. A Tojáséj előadás lengyelországi fesztivál szereplését a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. Az Übü király vendégjátékát a Bukaresti Magyar Intézet és a Balassi Intézet, valamint az NKA támogatja. A tízedik évfordulójához közeledve, a Maladype Színház elkészítette a 2009 végétől 2011 végéig külföldi szerepléseinek listáját. A két és fél év alatt 7 ország 16 városában mutatta be 7 darabos repertoárjának 5 előadását.