Balázs Zoltán Mester és Margaritáját is jelölték UNITER-díjra
A Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb előadásért járó díjára javasolták a Balázs Zoltán által rendezett Mester és Margaritát, amely a Nagyszebeni Radu Stanca Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójaként jött létre.
Az UNITER keddi közleménye kiemeli: az Andreea Dumitru, Sebastian-Vlad Popa és Ionut Sociu színikritikusokból álló háromtagú zsűri döntése szerint eldőlt, hogy mely előadások és alkotók esélyesek díjazásra a román színházi szakma legrangosabb éves ünnepségén, az úgynevezett UNITER-gálán, amelyet az idén április 28-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában rendeznek.
Az előző évek hagyományainak megfelelően a tavalyi előadások alapján minden kategóriában három előadást vagy alkotót jelölt díjazásra a zsűri, közülük egy kapja meg április végén az elismerést.
A legjobb előadás kategóriában mindhárom produkciónak van magyar vonatkozása, hiszen az említett koprodukción kívül a Bocsárdi László által rendezett Hamletet – amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vitt színre – és a Silviu Purcărete román rendező által színpadra állított Viktor, avagy a gyermekuralom című előadást jelölték elismerésre. A Roger Vitrac drámája alapján készült produkciót a román rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával vitte színre.
A zsűri ugyanennek a három előadásnak a rendezőjét javasolta a legjobb rendezőnek járó díjra is. Az előző években e két kategóriában nem mindig voltak azonosak a jelölések.
Balázs Zoltánt egy harmadik, a legjobb díszlettervezőnek járó díjra is javasolták Velica Panduruval együtt a Mester és Margaritáért. Ebben a kategóriában Bartha Józsefet, a sepsiszentgyörgyi Hamlet díszlettervezőjét és a román Dragoş Buhagiart, a kolozsvári román színházban Eugen Ionesco Micsoda hallatlan képtelenség! című drámája alapján készült előadás díszlettervezőjét is díjra jelölték.
A legjobb férfi főszereplőnek járó díj kategóriában a sepsiszentgyörgyi Mátray László Hamlet-alakítását javasolták kitüntetésre. A Kolozsvári Állami Magyar Színháztól Bogdán Zsolt és Albert Csilla került az első három közé a legjobb férfi és női mellékszereplő kategóriában. Mindkettőjüket a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadásban nyújtott alakításukért jelölték díjra.