Nincs új a nap alatt. Balázs Zoltán és Zsótér közösen rendezték meg a Bárkában a Maladype Társulattal Stanislaw Wyspianski (1869-1907) Akropolisz-át. Zsótér az I-II., Balázs a III. – IV. felvonást. Négykezesben rendezte a Moszkvában született Barta Zsuzsa és a spanyolországi születésű Margitta Gábor Győrött a Ljubov Jarováját (1964). Tizenöt percenként váltották egymást a rendezői pultnál instruálni oroszosan képzett torokhangon vagy spanyolos akcentussal.

Az Akropolisz nem négykezes. Kétfejes rendezés. Két egyformán tagadó, de különbözően állító rendező munkája egymás mellett. Két szuverén rendezője egyazon színműnek, ami valójában négy különálló dráma. Nincs közös cselekmény. Különböznek a korok. Mások a szereplők. Azonos a helyszín: a lengyel Visegrád: Wawel vár, a középkori királyi székhely. Sírokra épült világ. Hajdani nagyok megkövült emlékeire épült valóság. Azonos az idő: húsvét vasárnapra virradó éjszaka, a feltámadás ideje. Négy angyalszobor latolgatja a hősi elhullás értelmét. Nőalak elevenedik meg az Ankwicz síremlékről, csatlakozik hozzá Ámor megelevenedett szobra, majd Hölgy a Skotnicki emlékműről.

Spiró szerelmes levelet írt Wyspianski-hoz tanulmányában. Megvádolta összeesküvéssel a színháztörténetet a szerző mellőzéséért. Spiró sokat tett Wyspianski magyarra honosításáért. Írói vérét adta drámái lefordításáért. Színigazgatóként rávette Zsótért Szolnokon a Novemberi éj megrendezésére. Nem sorsverte író Wyspianski. Nem-lengyelek számára alig fölfogható mélységben lengyel. A krakkói középkori várban megelevenednek a díszítmények. A gótikus szobrok megszólalnak. A falikárpitoknak hozzászólásuk van a napi világhoz, ez merőben lengyel. Elképzelni sem tudok magyar írót, akit ennyire múltba merülten varázsszigeti. Vörösmarty óta senki nem mutatta föl ennyire illúziótlanul a nemzeti illúziókat.

Gótikus elvarázsolt kastélyba lép be a néző. Lassan virrad a játéktérben. (Szépséges sötéteket állítanak elő, mivel tudnak világítani). Amint formát öltenek a színpad árnyai, kiviláglik lassan, nem tömör papírmasé Wawel a helyszín. Fokozatosan elveszti a látvány gótikus hatását. Megvilágosodnak az elemek.

Ambrus Mária terének közepébe, vakító fényben, motoros teherlift szállítja a koromsötét menyboltról a szereplőket. A foszladozó homályból földereng, melyik sötét koporsóból faragott álló, vagy gótikus sírbolton fekvő alak szobor-e, esetleg eleven ember. A szobortalapzatok telefonkönyvek kötegei, a vár valóságos alaprajzát körülvevő cikk-cakk cserépvonalról a teljes világosban kiderül, leporelló meséskönyvek. Üvegszívekben neonláng lobog, honfiszív tüze gyanánt. Az antikvitás mitológiai szellemei strandpapucsban, otromba frottírtörölközőkbe csavarodva járnak. Zsótér vizuális és auditív színházi idiómája merészen használja a történeti korokon átívelő giccset. A nagy érzületek mellé szervesen hozzáilleszti a lesüllyedt, bazári ízlést. A kísértetiességhez hozzájárul, Benedek Mari jelmezeinek hátkivágásában fémhengerek füzére a díszítés, mozgáskor csilingelnek, mint ajtóba fölakasztott szélhárfák.

A föl-alá liftező modern felvonószerkezetről, a csarnok kioltott oszlopi közt lebegő rémalak inte felénk. Oldalán jól olvasható, öreg betűkkel – Genie. Nem a költő zsenialitását cintányérozza. A gyártó cég nevét hirdeti. Zsótér makacs, előadásonként visszatérő rendezői ríme a történelmi és a jelenkor egyidejűsége. A 13. századi környezetben közlekedő teherlift a Pentheszileában is jól játszotta szerepét. Okoskodás nélkül kapcsolja össze az illusztrálandó történelmi múltat a modern köznapokkal. Ambrus és Zsótér nem az illúziónak ágyaz meg, a képzelet terét nyitják meg.

A rendező zord humora fölfedi a magunkkal cepelt történelmi kacatokat, meg az idővel történelmi régmúlttá avasodó jelent. Az utolsó negyedszázad akciófilmjei becserélték a Horace Walpole otrantói várkastélya óta kétszáz éve működő pókhálós, rejtekajtós gótikus kísértetházát ipari környezetre. A rémfilmek végkifejletében izzó kohóba, húsdaráló hengerek közé, ipari kampókra kerülnek a rossz emberek. A titokzatos, fenyegető rémvilágot mesemitológiánkban az utolsó ítélet helyszíneként fölváltotta a futuristák megdalolta fenyegető gyáripar rejtélyes szerkezeteivel.
A trójai háború idején játszódik a Wawel álomjátékának II. felvonása. Antik szereploi álmodott érdekekért mennek halálba. A múltat jelennek, s jövőnek képzelik. Fél figyelemmel, félig ébren élnek. Csak holtjaik elevenek.

Az első felvonás végén hideg zuhanyként megszólal Bágya András - G. Dénes György: Megáll az idő, az égen néma álló csillagok/A Földön csak te vagy és én vagyok... slágere. (Párisz szájából szó szerint elhangzik Zsüti slágerszövegének bemondása: Megáll az idő. Majd az antik felvonásban Mátray Zsuzsa énekli: Látod ez a szerelem ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem ...) A hatvanas évekbeli slágerek Wyspianskinál alacsonyabb költői erővel, de értelmező gesztussal, meg az éles kollázs-keltette sokk erejével hatnak.

A szünetben lebontja a műszak Ambrus Mária díszletét. Helyére építik Gombár Juditét. Egyik nem következik a másikból. Elszigetelten szuverének. Kitakarított a vívóterem terem. Lendületes vonalakkal díszített a Bibliai felvonás padlója. (Föltehetően faltól-falig előszobaszőnyeg). Fent, a magasban narancs drapéria a kupola.

A legjobbak a versben írott szerzői utasítások. A játszókon a testet hosszantian karcsúsító, aláfüggően megnyújtott karú mesegót és arab ruhák. Flandriai falikárpitról megelevenedik Jákob bibliai története.

Naiv népi játék, szakrális esztéticizmussal elénekelve és eltáncoltan. A IV. felvonás – a Bárka-előadás második részének második fele – Dávid király zsoltárai. Átmegy a dráma operába. A hárfás korált énekel az antik és a modern isten dicsőítésére. Az apoteózisnál összeomlik a Wawel, a lengyel múlt és a lengyelekkel cepelt valamennyi múlt idő. Itt leereszkedik a fekete végtelenből egy templomi lámpás. Világít, amíg elborít mindent a sötét.

A kupolából leereszkedő Gombár féle drapéria dadaista Milói Vénuszként rátekeri a narancs mennyboltot az orsóként tengelye körül forgó basszbariton Dávid király - Hámori Szabolcsra. Ott áll, mint a 19. századvégi Vénusz férje elő-dadaista szoborparódia. Énekel végeláthatatlanul. Tízen ülnek körötte. Diszkréten dobon kísérik. Élesebben figyelnek, mint az előadás negyedik órájában túlzottan próbára tett néző. A Bárka akusztikai- és térviszonyai legalkalmasabbá tennék a Ludovika vívótermének, bár színházat játszanak benne időnként.

Arany János – akire nincs jogvédelem -, ha valamelyik Shakespeare-t olyan Vahot Imrésen fordított volna le, mint Hajba Vince az I. felvonást, átdolgoztatták volna Hajba Vincével. Minden felvonás, jelenet más versmértékben, és más összefüggésben dalolna (ha el tudnák fújni a játszók a verseket). Táncritmusban ropogós riposztok. Növekvő dinamizmus. Felvonásról felvonásra táncosabb versek. Megszabott ritmikájuk megnehezíti a zeneszerző Sáry László munkáját. Muzsikát nehéz megzenésíteni.

Kálid Artúr „megvénhedt" Izsákként a legérthetőbb. Tompa Ádám is bírja szuflával és sugárzással. Fátyol Kamilla biztonságosabban artikulál, mint Fátyol Hermina. Horváth Kristóf szövegmondása elszomorítóan kizárja a nézőt az előadásból. Parti Nóra, Dévai Balázs , Bakos Éva ingadoznak a szerepekkel való készenlét és félig főtt megoldás közt. A muzsikus Mogyoró Kornél színészileg beleolvad összpontosításával a játékba.
Oláh Zoltán beszélőkéjén is volna mit csiszolni, de földöntúli, onorikus járása, elvarázsolt színpadi jelenlevősége busásan túlfizeti artikulációs adósságát.

Az Akropolis előadása a főpróbán még tizenegyig tartott. Azóta fél órát rövidült.

Molnár Gál Péter, szinhaz.hu, 2006