Akropolisz

Írta: Stanislaw Wyspianski
Akropolisz

A krakkói születésű Stanisław Wyspiański az egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb lengyel alkotóművész, a szimbolizmus és a szecesszió kiemelkedő alkotója. Wyspiańskit eleinte főleg a képzőművészet érdekelte: nemcsak pasztellképeket, de templombelsőket és templomi üvegablakokat is festett. Az irodalom felé a huszadik század első éveiben fordult: ekkor született meg két legfontosabb színdarabja, a Menyegző és az Akropolisz is. Számára a krakkói Wawel volt az a hely, ahol Lengyelország történelmi és jelen útjai találkoztak. Mítoszok és legendák, jelenbeli és eljövendő döntő jelentőségű események itt keltek életre a költő képzeletében. Az Akropolisz – eredeti címén Wawel – Wyspiański műveiben a nemzeti és az egyéni identitás szimbóluma. Az Akropoliszban minden út az önmegismeréshez vezet, és ebből a szempontból mitikus erővel hat.

Wyspiański történelmi és antik motívumaival átszőtt műve nemcsak nemzeti drámaként érvényesül, hanem egyetemes jelentőséggel bír. Arra keresi a választ, hogy miként működnek az emberekben olyan ellentétes érzelmek és elhatározások, mint az építő és romboló szándék, az igazság keresése a hazugságok eszközeivel, a hűség és az árulás. Drámájában ezek az ellentétek univerzális tér- időben nyilvánulnak meg: az alakok nevében nem emberek, hanem szobrok, képek, gobelin figurák szólalnak meg. Természetesen, lévén műalkotások, másképp nem tudnak feltámadni, csakis emberi alakban. A történelmi álomba merült múlt emlékei a Feltámadás Éjszakáján kelnek életre.

Stanislaw Wyspiański 1904-ben írt darabja nem is annyira színmű, mint inkább zene nélküli opera. Nagyszombat éjszakáján, Krakkóban, megelevenednek a szobrok, angyalok és trójai hősök vegyülnek el a katedrális kőalakjai között, hogy saját létükkel is bizonyítsák: az élet körforgás, és a szakadatlan ismétlődés erősebb, mint a halál. A szüzsé szinte követeli a zenei megvalósítást, amely az Őszi Fesztiválra készül el a színház világában hatalmas rutinnal mozgó Sáry László műhelyében. Két évvel ezelőtt Sáry nagy sikerű operát írt Genet Négerek című darabjából a Maladype számára, most ugyancsak számukra alkotja meg a Gesamtkunswerkbe egykor oly szerelmes, festőként is izgalmas Wyspiański művének zenéjét. A bemutató érdekessége, hogy az előadásnak két rendezője van: a társulatvezető Balázs Zoltán és Zsótér Sándor. (részlet a Budapesti Őszi Fesztivál műsorfüzetéből)

„1994-ben a Szolnoki Szigligeti Színházban megrendeztem Wyspiański Novemberi éj című darabját. Akkor is nehéz volt megfejteni, de az ember az élete végéig keresi, hol a titok. Mindenképpen hagyott egy olyan érzést, hogy nem végeztünk vele. Wyspiański valószínűleg az utóbbi pár évszázad legmerészebb drámaírója. Festőként kezdte, de annyira megragadta képzeletét a wagneri opera, hogy ő is Gesamtkunstot akart létrehozni. Zenét szerezni azonban nem tudott, úgy döntött hát, hogy zene nélkül is megpróbál operát írni. És amikor egész Európában már kimerült a neoromantika és diadalmaskodott a naturalizmus, Wyspiański verses drámákat, valójában operalibrettókat kezdett írni. Ez az alapanyag nagyszerű lehetőséget adott Sáry László számára, hogy az ugyancsak a Maladypével létrehozott Négerek méltó folytatásaként megalkothassa az Akropolisz zenéjét is. Az anyag azt követeli, hogy elég szabadság és bátorság legyen a résztvevőkben, és a Maladype szabadon gondolkodó társaság.” (Zsótér Sándor)

"Magyarországon nemigen van arra példa, hogy két művészember együttgondolkodjon, s ennek a közös gondolkodásnak lenyomata is maradjon. Ilyen értelemben vállalkozásunk - ha sikerül - példaértékű is lehet. Természetesen más formai jegyekkel és hangsúlyokkal dolgozunk, de a színházról hasonlóan gondolkodunk. Régóta szerettem volna, ha a Maladype társulata, amely eddig rajtam kívül nem dolgozott más rendezővel, találkozik vele. Így a színészek most két rendezővel dolgozhatnak, a nézők pedig két rendezői nézőpontot ismerhetnek meg ugyanabban az előadásban. Ez egyszerre jelent kockázatot és biztonságot is. Wyspiański Akropolisza tökéletesen alkalmas erre a fajta munkára. Verses szöveg, magyar fordítását Hajba Vince készíti. Hihetetlenül összetett és izgalmas feladat. A négy felvonásos mű első két felvonását Sándor rendezi, a harmadikat és a negyediket pedig én. Mindketten a saját munkatársainkkal dolgozunk majd, ám egy gondolat égisze alatt." (Balázs Zoltán)

I.- II. Felvonás

Fordította: Hajba Vince

Rendező: Zsótér Sándor
unnamed piros

Szereplők:

1. angyal, Wlodzimierz, Vitéz, Párisz: Tompa Ádám
Őr, 2. angyal, Klió Soltik síremlékéről, Kasszandra: Bakos Éva
3. angyal, Apród: Horváth Kristóf
4. angyal, Hektór: Dévai Balázs
Nő Ankwicz síremlékérõl, Hekubé: Fátyol Hermina
Ámor Ankwicz síremlékérõl, Leány Soltik síremlékéről, Heléna: Parti Nóra / Simkó Katalin
Hölgy Skotnicki emlékművérõl, Polikszéna, Andromakhé: Fátyol Kamilla
Tempus Soltik síremlékéről, Priamosz: Kálid Artúr

Dramaturg: Ungár Júlia
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Zeneszerző: Sáry László
Asszisztens: Szabó András
Produkciós vezető: Demeter Andrea

III. - IV. Felvonás

Héber nyelvű fordítás: Fekete László

Rendező: Balázs Zoltán
unnamed piros


Szereplők:

Izsák: Kálid Artúr
Rebeka: Bakos Éva
Ézsau, Angyal: Tompa Ádám
Jákob: Horváth Kristóf
Lábán: Dévai Balázs
Lábán felesége: Parti Nóra / Simkó Katalin
Rákhel: Fátyol Kamilla
Lea: Fátyol Hermina
Összes szereplő: Pásztorok, Éj angyalai, Auróra angyalai, Dávid király: Hámori Szabolcs / Ágens m.v.
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet-és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Koreográfus: Szőllősi András
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Szabó András
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Az előadás 2006-ös Őszi Fesztivál keretében, az Adam Mickiewicz Intézet, a Lengyel Színházi Intézet, és budapesti Lengyel Intézet támogatásával jött létre.

Bemutató: 2006. október 18., Bárka Színház

Turné:
Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest - 2007
Budapesti Őszi Fesztivál, Budapest - 2006