Amalfi hercegnő

Írta: John Webster
Amalfi hercegnő

Fordította: Vas István

Rendező: Balázs Zoltán
unnamed piros

A fiatalon megözvegyült Amalfi hercegnőnek hatalommal bíró bátyjai megtiltják, hogy újra férjhez menjen – de hiába, a hercegnő titokban rangján aluli házasságot köt intézőjével és három gyermeket szül neki. Mikor a nász kitudódik, emelt fővel áll testvérei kegyetlen bosszúja elé. Az Amalfi hercegnő korának divatos rémdrámái közé tartozik, s mint ilyen fel is vonultatja a műfaj összes borzongató kellékét: vérbosszú, testvérszerelem, amorális gyilkosok és kémek, őrültek, kísértő holtak. Máig tartó hatása, érvényessége azonban nem e kelléktár kimerítő használatában rejlik. Titka a modernség: fájdalmas szépséggel ragadja meg a létezés bizonytalanságát, függetlenségről, lázadásról, méltóságról beszél, a hatalom deformáló, romboló erejéről, elfojtott, személyiséget felőrlő vágyakról – arról, hogy mindezek jelenlététől az ember hogyan torzul szörnyeteggé vagy marad éppen önmaga.
Az Amalfi hercegnő értelmezési lehetőségei igen gazdagok. Gyújtópontjában a Hercegnő áll, aki „más”, mint a kora és mint a családja. Megkerülhetetlen, megfoghatatlan, bármelyik szereplő nézőpontjából tekintünk is rá, egy autonóm, szuverenitást és méltóságot árasztó nő, provokatívan önazonos. Épp ezzel hívja ki maga ellen a sorsot. Ettől válik paradox módon, tipikus áldozattá, viktimológiai esetté – még akkor is, ha önként teszi fejét a hurokba. Haláláig testvérei képében a beteges szenvedély szövetkezik a letisztult szívtelenséggel, a visszafojtott téboly a precíz kegyetlenséggel, hogy elvegyék belőle és magukévá tegyék mindazt, amit nem értenek. És mindenki: a képmutató, karrierista tisztekből álló hercegi udvar, a jobbik énje ellen harcoló, cinikus, kémmé felfogadott gazember részese, felelőse a tragédiának, amely által a világ - híján a jóságnak – a bomlás felé halad.
A széteső univerzum szereplői a Gonosz templomában, magukon viselnek még egy fejet, saját kiüresedett és szenvtelen tekintetű, testüket az Ég felé meghosszabbító fejet, hogy így váljanak önmaguk katedrálisává, de egyetlen, immár örökké ugyanabba a fenyegető vagy éppen ölelő mozdulatba merevedett-torzult kezük a Gonosz bábjaivá teszi őket.

 

unnamed piros

Szereplők:

Bosola: Sinkó László
Ferdinánd: László Zsolt
Bíboros: Kulka János
Antonió: Makranczi Zalán
Delio: László Attila
Forobosco: Mátyássy Bence
Malateste: Marton Róbert
Pescara: Orth Péter
Silvio: Földi Ádám
Castruchio, orvos, hóhér: Hollósi Frigyes
Amalfi: Péterfy Bori
Júlia: Bánfalvi Eszter
Cariola: Söptei Andrea

Zenészek: Szabó Anna, Fejérvári János, G. Horváth László, Rabovay Júlia, Gulyás György

Díszlettervező, jelmeztervező: Gombár Judit
Dramaturg: Góczán Judit
Zene: Sáry László
Mozgás: Szőllősi András
A rendező munkatársa: Bencze Zsuzsa

Bemutató: 2009. május 15., Nemzeti Színház