Hozott világirodalmi anyagból minden mérték utáni átigazítást vállalnak a színházak. Csáky szalmájaként villázzák a drámaszövegeket diplomás lumpenrendezők meg kontár önmegvalósító halandzsahabarók, ókonzervatív álreformerek meg kövületes hagyományokkal elégedetlen újraértelmezők, államilag-önkormányzatilag támogatott hivatalos színházak és alapítványoktól segített fringe társulatok. Szabadon átszabnak. Tótágast állítják a cselekményt. Színházi klippé metélik a lineáris történést. Áttolják a mesét tetszés szerinti évszázadba. Farmert húznak a rokokóra és az ókorra. Lomha fejű rendezők beérik a korszerűsítést mobiltelefonnal. Nemeket cserélgetnek. Összegyúrnak ellenlábasokat egyazon szereppé. Megfejelik a cselekményt egykorú dalokkal, versek beillesztésével vagy operaáriákkal, elnyűtt slágerek ingerlő szembefordításával. Fölforgatják a jelenetek sorrendjét. Megerősítik mindazt, amit megértettek a szövegből, kihúzzák, amit nem értettek meg. Szabadon garázdálkodnak klasszikusok szövegeivel, ha nem élveznek már jogvédelmet.

Csehov 102 éve meghalt. Föllazította a színpadi elbeszélést. G. B. Shaw szociális szócsőként használta színpadi alakjait. Csehovval egy időben a rendezők ragadták kezükbe a színházi autonómiát. A 20. századi dráma állandó harcban állt a színrevitellel. Jóllehet működni látszott még a drámaírás mestersége, Reinhardttól kezdődően önállósult a színházi előadás. Gordon Craig, aki többnyire papírrendező maradt, elméletileg megreformálta a színházat. Az utolsó nagy drámaíró, Bertolt Brecht újrafogalmazta a régi meséket. Színházi reformokat hajtott végre. Ötven éve ő is meghalt. Az ellenszínház alkotói - Beckett, Ionesco, Genet - a felbomlás költői.

A Moszkvai GITISZ-ben végzett Jerzy Grotowski Sztanyiszlavszkij pszichológiai színjátszásából az eksztázishoz vezető neurológiai színházat fejlesztett. Az amerikai logopédus-szobrász Bob Wilson a patológiai non-verbális színházat vitte diadalra. Peter Brook, aki nemcsak Shakespeare-színpadraállításokkal dicsekedhetett, hanem Senecából is előhozta a kortársi mondandót, mi több: Párizsban megrendezte Billetdoux avantgardistának álcázott bulvárdarabját, a Csin-csint, váratlanul kivonult az RSC-ből, ki a hagyományos („halott") színházakból. Háta mögött hagyta a világ drámairodalmát. UNESCO-pénzen kísérleti műhelyt kezdeményezett Párizsban.

„Ki az?"

Peter Brook 1955-ben rendezte meg először a Hamletet Paul Scofield Hamletjével, Alec Clunes és Mary Ure (Mrs. Osborne) főszereplésével. A párizsi Bouffes du Nordban azután Qui Est La (1996) címmel két és fél órára megvágta a tragédiát. Csupán Ophelia haláláig terjedt a tömörített cselekmény. A cím azonos a tragédia első mondatával. Az őrt álló Bernardo kérdi a bástyán: Ki az? A kérdést rendszerint nem értjük. Alulfoglalkoztatott társulati tagok barnított hangon hörgik a nyitó sorokat. Önmagukat érvényesítik a szöveg helyett.

Brooknál az afrikai Bakary Sangare játszotta fehér tunikában a dán királyfit, Giovanna Mezzogiorno Opheliát, Bruce Myers Poloniust, a japán Sotigui Kouyati Claudiust, Sotigue Kouyate volt a szellem, Horatio David Bennent (a Vihar tündökletes Calibanja), Gertrud a nővére, Anne Bennent, aki a kurtára fosztott szerepért otthagyta a bécsi Akademietheater Ascher rendezte Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnőt (helyére beugrott Csákányi Eszter). Három ingatag szék, egy iráni zenész (Mahmoud Tabrizi-Zadeh) és csupán hét színész elevenítette meg a megkurtított tragédiát. Egyikük sem volt francia közülük. A Le Monde kritikusa érthetetlennek ítélte az előadás szövegét. A rendezőt „szent tehénnek" nevezte. 2000-ben Brook Offenbach egykori színházában 1 óra 40 perces játékidővel travesztiának állította be a The Tragedy of Hamletet szerepöszszevonásokkal: Claudius és a Szellem, Polonius és Első Sírásó, Rosencrantz - Színészkirály, Guildenstern - Színészkirálynő - Laertes; Shantala Shivalingappa Opheliájával, továbbá feleségével, a mérsékelten érdekes Natasha Parryval Gertrudként, valamint a harmincéves fekete brit Adrian Lester címszereplésével; ő korábban Rosalindát játszotta a Sam Mendes rendezte Cheek By Jowl csupa férfi Ahogy tetszik-előadásában.

Ljubimov Hamletjében a függöny lett politikai főszereplővé. Brook félbehagyta a tragédiát. A belgrádi Atelje 212 farmerizálta. Nagy Feró lumpenizálta. Bob Wilson one-man-show-vá alakította: csudás világítási hatásokkal, merőleges színpadi térben egymaga adta elő a monológokat. A kairói Nemzeti Színház IV. emeleti stúdiójában (1999) Hamlet Asraf Abdel Rauf, Ophelia Hala Tawakul, Claudius Esszam Szubhi, Gertrud Nadja Mahmud. Ez négy színész, ha hozzávesszük Szajed Szulejman rendezőt, akkor öten működtek a térben. Többen, mint a nézők. Vilniusban a Meno Fortas első előadása a Hamlet volt. Láthattuk Nekrosius rendezését a Vígben vendégjátékukon (2000). A Merlinben nyolc angol színész megkettőzött szerepöszszevonásokkal mulatságos Hamletet adott elő (2005).

Csótány-Hamlet

Rock-Hamletet írt Nagy Feró Shakespeare-ből Kecskemétre. A színház föloszlott. Nagy Feró tovább dolgozott munkáján. Rockoperája lemezre került. A Rock Színház Gropius Stúdiójában eljátszotta az Egyetemi Színpadon (1987). Népdalfeldolgozások váltakoztak benne tangóval, Mozartot utánzó operaparódiák tánczeneformákkal. Hisztérikus, túlhajszolt, gerjesztetten szenvedélyes. Zenei csúcspontjai nem estek egybe a dramaturgiai csúcsokkal. Nagy Feró nem amatőr-Hamletet mutatott. Mozdulati sutaságai is a figura szociológiai igazságát táplálták. Rossz drámázás nélkül, magával ragadó mellékességgel mondta a szöveget, szinte eldobva, mégis belső, gondolati súlyt adva dikciójának. Nagy Feró Hamletje nagyon keserű királyfi. Izgága. Nyughatatlanul izgő-mozgó. Csak dolgára ébredve higgad le, hiszen kényszerű céltalan tétlenségében futkározott. Ingerlékenysége: sértettség. Támadókészsége: védekezés. Harapóssága: riadt sebezhetőség. A diszkófényekkel megvilágított előadásban egyetlen súlyos és értékelhető alakítás volt még: Waszlavik Gazember László Hamlet atyjának szelleme és a Színészkirály kettős szerepében finoman parodisztikus módon gúnyolta főhivatású tragikus bölények áldrámai öblögetését.

Amit Nagy Feró csinált, nem esett távol attól, ahogyan Bódy Gábor (és Szikora) elbánt Shakespeare-rel Győrött (1984), vagy amit Ljubimov csinált vele a Tagankán. Viszockij a moszkvai királyfi hasonlóan popénekes, ingerlően hangos dalokkal, nyűtt, lehordott és kinyúlt, fekete pulóverben. Szakadt-Hamletek. Fontos-e Hamlet fekete pulóvere? Döntően fontos. Ezt hívják értelmezésnek. Ha a dán trónörökös nem aranylánccal nyakában, éjfekete romantikus trikóban borong, de napjaink nagyvárosi csavargója: az döntő értelmezés.

A napi Hamlet

Három Hamlet látható most egyszerre Pesten.

A Madáchban, a Tivoliban és a Bárkában.

Viczián Ottó Imre királyfiként jelenik meg. Egy katolikus szent, jóllehet a protestáns Wittenbergából jött Luther tanaival átitatottan. Ingujjban, sísapkában civil értelmiségi Bertók Lajos, és semmi különbség nincs Balázs Zoltán Hamletje és a Hamletjét néző közönség ruházkodásában.

A majd egyszerre, három színházban bemutatott Hamletnek kizárólagos közös vonása, hogy egyik társulatban sem osztható ki a tragédia valamennyi szerepe. Hiányzik rá elég jó, verset modernül értelmezni kész, beszédtechnikailag felkészült, alkalmas színész. Nincs színész.

Kerényi Hamletje politikai kiáltvány. A rendező társadalmi közérzetének naplóleírása. Hőse karcsú, szőke fiú a kőfalak közé zártan, szemben a lezüllött világgal. Két szemben álló várfal közé szorul be Hamlet a Madách Stúdióban. A hoszszú kifutó két oldalán foglalnak helyet a nézők. (Átellenben éppen Orbán Viktor.) Tőlem balra (Orbántól jobbra) a királyi vár tornyán mutató nélküli óra. Harangkondulások jelzik a kizökkent időt. Fennhangon számolják a szereplők a múló időt. Bemondják, hány az óra. Kerényi miskároló élességű, ráspolysimaságú publicisztikai működésétől elüt színpadi munkája. Hamletje is pamfletszerű gondolat köré csomósodik, de művészi eszközökkel elbújtatott. Félreérthetetlen, mégsem kiáltványszerű.

A törvényes király kísértete jobb tenyerével eltakarja szemét a szennyes világ elől. Visszajő Színészkirályként is. A kísértethez hasonlóan ugyanúgy tartja szeme elé kezét. A király meg a Színészkirály szerepösszevonása érdekes (semmiképp nem erőszakolt) rendezői ötlet: kifejezi, hogy ahol árulás van, az mindent átható társadalmi gesztus. Az udvarnál csakúgy, mint a színtársulatnál.

Hol árulás van: ott árulás van!

Hamlet mint magánbeszéd

Sándor János Hamletje Bertók Lajos tehetségének foglalata, valamint annak kifejezése: sosem lesz jobb. Színészi jutalomjáték. Rendezői végrendelet.

Bertók a zsámbéki rakétabázison (2004) szélesvásznú, felnagyított, mozgáskényszeres Hamletje után csupa közelképet ad a fejedelmi dánról. A Hamlet a Nagymező utcában letisztult. Leegyszerűsödött mozgásában. És gazdagabb nyíltszíni gondolkozásában. Monológjaiból párbeszédet állít elő. Nem rágyújt a slágerré idézett, közismert versre, hanem folytatja a drámai feladványa megoldását. Végére akar járni a dolgokat mozgató okok megismerésének. Nyilvánosan gondolkodik. Megosztja problémáit közönségével. Nem tesz úgy, mintha nem színpadon állna, és csak suttyomban lesné őt a nézőtér sötétjéből a fizetőpublikum. Bertóktól távol áll a nézőivel kacérkodás. Nem a közönséghez intézi magánbeszédeit, hanem a közönséggel osztja meg gondolatait. Hátha segíteni tudnak egymáson.

Hamlet mint közös játék

Tim Carroll Bárka-Hamletje tiszta színház. Jóllehet az angol rendező ugyanolyan aggályosan betűhív előadást hozott létre: a sokat sóvárogta, mégis elérhetetlennek látszó színházi éden valósult meg: a játszók és nézők rutintól mentesítése, aktivizálása: vagyis színész és néző egyformán érdekeltté tétele az esti előadásban. Gyermeki előadás a Hamlet. Csakis gyermekelőadások fináléjában hozható létre a nézők felszabadítása, valahányszor a színpadról színes labdákat dobálnak a nézőtérre, és a kiskorú nézők vissza-visszadobják a labdákat. Carroll Hamletje egyszeri, kiszámíthatatlan meglepetésekkel teli, megismételhetetlen ünnep. Természeténél fogva vannak jobb és sikerületlen előadásai.

Létrejöttének előfeltétele az ideológiai senki földje. Megszületése nem politikai lobogó alatt jött létre. Színrevitele nem felel meg semmilyen gondolati áramlatnak. Kizárólag a tiszta színházi hatások tartoznak építőkövei közé. Játszók-nézők azonos pulzusszámmal vesznek benne részt. Figyelik egymás szívdobbanását. A játszók - nézők. A nézők együtt játszanak a demonstrátorokkal. Hatnak egymásra. Befolyásolják, megváltoztatják az előadás menetét.

A Bárka Hamletje nem alternatív színház. Tudhatjuk: ilyen nincs. Ha mégis, csak annyit jelenthet az alternatív: vagy színház, vagy nem az. A Bárka-Hamlet tiszta színház. Építőköve a tempó-ritmus, a közös érdeklődés; az egyszeri együttlét, egyszerre lélegzés. Nem Hamlet, dán királyfi tragédiájának sokadik színpadi elbeszélése. Nem nyomasztó elismétlése a klasszikus tragédiának. Nem színre celebrált világirodalmi remekmű. Betűhív tiszteletlenség, gyermekien játékos fogalmazás.

Frivolitása szent komolyság. Játékossága a lélek rejtett mélységeivel érintkezik. Ismeretlen történés bontakozik ki a nézők cselekvő részvételével, telve kiszámíthatatlan váratlanságokkal.

Nem az ötszáz éves dráma felújítását játsszák. Előttünk születik meg az aznapi esemény. A Hamletet esténként együtt írják színészek és közönség. Megszűnik az irodalmi elbeszélés (a narratíva). Nem az váltja ki az érdeklődést, hogy mi történik, hanem a miként történik. Eljutunk a színpadi feszültség alapelemeihez: az egymás közötti közlés érdekességéhez, függetlenül attól, hogy mit közölnek a játszók egymással (amikor Hamlet szól: kardomra esküdjetek!, és kezében egy almát tart, szenvedélyesen beléharap, Horatio, Bernardo és Marcellus is beleharapnak a szent esküvéshez szükséges gyümölcsbe, és a gyümölcs végigkíséri a játékot, hol fejre teszik, mint Tell Vilmos fiának feje búbjára, akkor más logika szerint szerveződik a figyelem, mint ha Shakespeare meséjét követnénk).

Nem arra figyelünk, mi történik. Azt figyeljük, amint egymást figyelik a játszók (és a nézők). A figyelmet figyeljük. A ritka ünnepélyt, hogy érdeklődéssel vagyunk együtt olyanokkal, akikkel kölcsönösen érdekeljük egymást. Nem a mese elbeszélésének fordulatai izgatnak, a váratlan újdonság bekövetkezésére vagyunk kíváncsiak. Az új mutatványra. Milyen reakciósebességgel képesek válaszolni a színészek a meglepő helyzetekre. Mennyire színes a képzeletük. Fölényesen birtokolják-e a témát, hányféle meggyőző változatot képesek elénk rögtönözni. Valamint hogy amikor áthágják a színész és néző közötti megsérthetetlen határt, mennyire könnyedén képesek bevonni bennünket a játékba. Kárörvendünk a kipécézett nézők átmeneti zavarán, és örülünk neki, amikor a közönség hagyja magát együttjátszóvá tenni.

Nem a mese fordulatai tartják egybe az előadást, hanem a ritmus, a játék belső dallama.

Alma

Hamlet esküvést kíván kíséretétől, hogy nem szólnak apja szelleméről. Kardomra esküsztök - mondja Hamlet, Balázs Zoltán felkap egy almát kard helyett, hogy arra esküdjenek. Beléharap, odatartja társaihoz, ők egyenként vérszerződést harapnak a gyümölcsből. Ironikus és patetikus egyszerre. Kardos vagy frakkos Hamlet? - Sir Barry Jackson 80 évvel ezelőtt bemutatott birminghami kortársi öltözetű előadása óta izgatja a színháziakat. Karddal kézben is lehet kortársi gondolkodású a színész, és pulóverben is ódonul ócska. Az esetlegesen kézbe akadt alma (mint kard) eloszlatja a színházi kényelmes egyértelműséget. Mozgósítja a nézők képzeletét. Többirányú képzettársításokra serkent. Az I/5. színnek eredetiben is komikus kapkodás, hisztérikus noszogatás, bizonykodás, gyermeteg erőszakoskodás az alapszíne. Rendszerint „stílusegység" érdekében kimossák a rendezők a jelenet sötét humorát. Az alma helyénvalóan komikus kellék. Folytatja életét a színészek felsrófolt képzelete következtében. Horatio fejére teszi a félbe harapott almát, Hamlet a Tell Vilmos Gessler-jelenetét parodizáló cirkuszi bohóctréfaként megcélozza. Sokkal később, talán a párbajjelenetnél váratlanul feltűnik Horatio kezében az alma: nem tolakodóan, csak emlékeztetően a megtartott esküre, és hogy a szellem parancsa most fog teljesülni.

A lázadó dánok

Nagy létszámú, felgerjedt csapat élén a Nemzetiben, 1954-ben Laertes betört a trónterembe. Az elégedetlen dán nép élére állt helyrezökkenteni a belpolitikai válságot.

Dánia börtön? Úgy mindenkinek az!

Helsingőrben forradalmat kirobbantani: gyanúsan történelmi materialista értelmezés. Az előadásban - szöveghűen - háborús idők jártak: keresztülvonultak Dánián Lengyelország ellen a norvég Fortinbras hadai.

A Madách Hamletjében künn fegyveres lárma, befut a királyi pár elé a családi ügyei miatt magányosan haragos Laertes.

A Bárkában zenei zaj támad. Beront Laertes. A helsingőri viszonyokkal elégedetlen, fölgerjedt dán polgárság a világos nézőtéren hirtelen mi, nézők leszünk. A cselekvővé tett publikum detronizálja a kötelező olvasmányt. Ledönti szentnek tisztelt trónjáról a tragédiák tragédiáját. A játékos elfogulatlanság forradalmi önállóságára biztat.

A többi?

Horatio Hamlet szenvtelen fürkésze. Kívülálló megfigyelő. Az előadás végét lekési Fortinbras, az új hatalom. A többi: (nem) néma csend, Horatio kereng körben a játéktérben, fennhangon számlálja a halottak számát vagy a harangütéseket. Mennyi idő van hátra a változásig?

Kerényi Hamletje a Madáchban egy új kor nyitányát konferálja be. Tim Carroll rendezése közös népünnepély. Sándor János keserű vallomássá futtatja ki a trónöröklés tragédiáját. Jó ideje rendezők úgy tüntetik fel (Benno Besson, Ascher Tamás, Zsámbéki), hogy nem következnek jobbak a trónbitorló Claudiusnál, de azt se mondják, hogy a gondolkodó Hamlet elmúltával elreménytelenedik a világ. A Tivoli Hamletjének végén sincs megváltás. Rezignáltan tudatja: satnyább utódok következnek.

Kerényi magyar rendező. Tim Carroll angol. Kerényi tradicionális Hamletet állított színre, Carroll formarombolót. Mégis van közös vonás előadásukban. Mégpedig az előadás fontos pontján: a befejezésben. Mindketten átadják a zárszót Horatiónak. A Madáchban Kelemen István az időt számolja. Kardos Róbert a Bárkában történelmi tanúként szerepel. Hamlet állva hal meg a Madáchban és a Bárkában is. A Madáchban a többi leszúrtak, megmérgezettek is csak nekidőlnek a falnak. Nem fekszenek szanaszét a földön. Talonban maradnak. Tartalékélők. Amint szükség lesz rájuk, felébrednek és akcióba lépnek. A tapsrend az előadás része. Falnak dőlnek a lemészárolt holtak. Mosolyogva, vidáman hajlongnak: Rosencrantz-Guildenstern kis bohóctréfával, Hamlet atyjának szelleme bohókásan idézi fél kézzel eltakart arcát, a Gertrudot játszó színésznő jobbjában pavarottisan lógatott batiszt zsebkendővel hatalmas primadonna assoluta-pukedlivel hálálja meg a tapsot, kecsesen fekete bársonyruhája ölébe emelve a fehér keszkenőt. A játszók frissen kisietnek, jókedvűen vissza: Lesz még feltámadás!

A Bárka holtjai sem szennyezik be elheverő testükkel a játékteret. Úgy dermed meg Hamlet a falnál, mint akit kiszámoltak gyerekjátéknál. Játék-halott. Színházi próbaelőleg a valódi halálból.

A Madáchban libasorban a falnak támaszkodnak az elesettek. Balázs Zoltán a Bárkában a részt vevő nézők között talpon marad, mint aki bármikor folytathatja küzdelmét a hatalommal szemben. Két világnézetileg, színházfelfogását és nemzetiségét illetően homlokegyenest ellenkező rendező közös befejezést formál. Valami levegőben lógót megfogalmaz önkéntelenül: talán... majd.

Madách Stúdió - Shakespeare: Hamlet, dán királyfi. (Bemutató 2005. október 29.) Rendező Kerényi Imre.
Bárka Színház - Shakespeare: Hamlet - Színházi kísérlet. (Bemutató 2005. december 16.) Rendező Tim Carroll.
Budapesti Kamara Színház, Tivoli - Shakespeare: Hamlet, dán királyfi. (Bemutató 2006. január 21.) Rendező Sándor János.

Molnár Gál Péter, Mozgó Világ, 2006