Elbűvölő előadás a Bárka-Hamlet. Mintha a korai Brecht jelszava hatná át: Mit bámultok olyan romantikusan? Lehántja Shakespeare tragédiájáról a léha hagyományokat, a megkövesedett közmegegyezéseket. Friss, szemtelen, játékos, vidám, rögtönzésszerű. Halomba rakott székekből a néz ők kiválasztják, melyiken akarnak ülni, s a tér melyik helyén. Kisorsolják, aznap este (a címszerep kivételével) melyik színész játssza a többit. Van, aki hat szerepből is fölkészült. Sapkából felvonásonként kisorsolható, a játéktér melyik felén folyjék a cselekmény. Továbbá mindenkinek kell magával hoznia CD-t, vagy ölében tartani valamilyen tárgyat. Ezeket azután a színészek ötletszerűen elveszik és beépítik játékukba. Hamlet-Laertes vívójelenete egy galuskaszaggatóval és egy bicskával történik meg. A galuskaszaggató a megmérgezett tőr.

Csanádi Judit hepe-hupás emelvényrendszere egyszerre nézőtér és játékporond. Bárhová rakhatóak székek, csak a rongyszőnyegek kijelölte utcákra nem, bár a színészek járnak a székek között is, lemerülnek a nézők közé vagy mögé, figyelnek mindvégig, és nem tudni: honnan bukkannak játékba. Mégsem Shakespeare-puzzle. Tim Carroll rendező elbújik az előadás létrehozásában. Nem játssza el a színészek elől a darabot. Ellenkezőleg: előhívja a színészekből a rendezőt, kreativitásukat, képzeletüket, alkalmazkodóképességüket a váratlan helyzetekhöz. A kizökkentő beláthatatlanságok se veszítsék el szerepük fő vonalát és magát a történetet. Egyszerre fölszabadító és keményen fegyelmező a módszer.

Vidám komolyság szorítja ki a komolykodást. Tradicionális tréfák helyett a szöveg legkisebb játékossága sem vész el. Szójátékok, sarokba szorító élcelődések igazi humortól ragyognak. Hamlet „őrültsége" játékba burkolózik. Csillogó önuralommal, a szöveg fölényes értő tudásával birtokolja Balázs Zoltán a címszerepet. Minden véletlen, baleset, szeszélyes újdonság, vagy a nézőkhöz kiszólás egészségesen helyénvaló. Hamlet egy leány ölébe ül váratlanul. Az egyik nézőtől felvett legyezővel Claudiust hűsíti a trónteremben, kakastaréjt mintáz belőle fejére, átadja a királynőnek, aki magától értetődően, leleményesen folytatja a talált tárgy színpadi életét.

A vívóterem alacsonyan zárul. Közepén kivágott fehér molinót feszítettek a nézők feje fölé. Középső, kivágott lyukán át Balázs Zoltán ellát a magasságos úristenig. Egyenletes szórt fényben játszódik éjszakai szellemjelenés, fáklyafényes színielőadás, napvilág, akár az Erzsébet-korban a délutáni előadásokon, vagy a londoni Southwark kerületben az amerikai színész Sam Wanamaker ötletéből rekonstruált Globe emlékszínház udvarán a napfénynél lezajló előadások.

Kortársunk, Polonius: Gados Béla. Nem bohóci államminiszter. Intelmei komolyak, helytállóak. Szószátyársága egy mai hivatali főelölülő fontoskodása. Hamletnek róla alkotott kritikai véleménye helyett a szerepet játssza. A véleményalkotás szabadságát meghagyja a nézőknek. A shakespearei bohócok nem tudják az előadásban magukról, hogy nevetségesek. Talán csak Czintos József Első sírásója hordoz népszínműves játékhagyományt, bár egy mondatából fölszakad az őszinte spontaneitás.

Kardos Róbert szeretve szolgáló, szeretni tudó, szerethető Horatio. A hálátlan szerepet megnöveszti figyelmességével, szakadatlan jelenlétével. A nézők közé elvegyülten is éberen ügyeli a történéseket. Romlott idők szabatos tanúja.

Seress Zoltán (Claudius), a vérparázna dán néhol a "nagy stílus" szavalásába téved. Menthető: mibennünk is Hamlet-előadások sokasága sulykolt hangsúlyokat, ünnepi emelkedettséget. Meghökkent az Arany-fordítás minden megszokottól eltérő sora. Szégyenkezve belátjuk, mi tudtuk rosszul, belénk kalapálódtak hangsúlyok, henye értelmezések. Hálásan elfogadjuk a szöveg friss értelmét föltáró emberi hangsúlyokat, amiket először hallunk meg valóságos értelmében. Az Egérfogó-jelenetben Seress váratlanul visszafojtott, halk aggodalommal kérdi meg, a Gonzago-játéknál "Hallottad meséjét? Nincs benne valami bántó?". Rettegő, halk hangja megrendítőbb a szokásos áldrámaian teatralizált kitörésnél. (Faragó Béla zenei közreműködése is csak a legszükségesebb és tapintatos hangzatokra szorítkozik.)

Balázs a nagymonológ előtt felnéz a molinólyukon át az égbe. Ott áll egy percig is. Megfékeződik a cselekmény. Illetve a színészben folytatódik. A nézőkben folytatódik. Amikor feltöltődött már, még mindig nem gyújt rá a költői slágerre. Póztalan egyszerűséggel (hiszen nem a közönséggel beszél most, önmagát kérdezi) megszólal: lenni, vagy nem lenni. Szünet. Nagy szünet. Ugyanolyan ünnepietlen kérdésként folytatja: az itt a kérdés. Végigtöprengi a magánbeszédet. Helyet vált. És újra kezdi. Színesebben, mert a megismételt kérdésekre tudja már a választ. Kamaszos önsajnálattal eljut a sírás határáig. Beleszepeg a végső nagy kérdésekbe. Hangászati attrakció helyett az őszinte önvizsgálat mutatványa. Az egészséges halálfélelem bevallása. Ifjú néző öléből magára ölt egy elragadott zakót. Páváskodik benne. Kezébe adnak piros műanyag fogast. Mintha tőr volna, de elhalasztja használatát. És váratlanul fogasként kezeli a fogast: bedugja trikója vállába, önerőből fölakasztja magát.

Egyed Attila a Szellem valamint a Színészkirály. Miként lehet valaki kötött kék ingben középkori atyai szellem a nézők székei között, telibe világítva? Van egy félbehagyott mozdulata, ezzel csalja maga után árváját. Ez valóban egy Szellemalak taglejtése. Hiteles kísértet azonban partnerétől lehet színpadi szellem. Balázs hozzátapad, lábujjhegyen ágaskodik, kapaszkodik apjába, hogy felnőhessen hozzá, elérje magasságát. Groteszk az egy fejjel magasabbá nőni akaró fickó, és patetikusabb minden fogadkozásnál a nagyobb emberi mérethez igazodás.

Varga Gabi elmondja Fortinbras darabvégi szövegét. Ő az új, emancipált asszonyi rend. Hamletet játszották nadrágszerepként (Sarah Bernhardt és Asta Nielsen), a zárójelenetet sosem adták női kézre. Olyan ez, mint amikor Benno Besson berlini Hamletjében a rendező kisfia érkezett be hódító had élén, és kezdetét vette a komolytalan gyermekkirályság.

Mezei Kinga Ophelia felbillent lelki egyensúlyában két pár cipővel jő a királyi pár elé. Szavakat ismétel, beakadt lemezjátszóként. A temetési menetben elől halad a kettévált nézők sorfala között, föl a meredeken emelkedő díszlethegy tetején lévő sírhoz. Nem Szent Mihály lován viszik. Saját lábán megy sírjába, pár lépéssel a királyi menet előtt. Fölfogható kísértetnek is. De valóságos színész lépdel sírja felé. Laertes meg Hamlet vetélkedése, szeretetük licitálása (ennél-e krokodilt?) súlyosabb ettől, hiszen a tét ott van valóságban. Nem elvont szeretetről vitatkoznak. A két fiú úgy egymásnak esik, mint Romeo és Tybalt. Társaik hiábavaló közbelépése tömegverekedést okoz, mint kollégiumudvari kollektív pániknál.

Tim Carroll előadása színházi hazárdjáték (de játék). Nem minden este sikerül átlelkesíteni a véletlen tárgyakat. A látott főpróbaestén groteszk gumiállatkákat kapott a királyfi Yorick koponyájaként. Gyors színészi intellektuális döntés hitelessé tette a játékállatot. Másnap este egy teniszlabda volt a 23 éve holt udvari bolond halálfeje. Ez felrepült a fehér álmennyezetre, ott árnyékként gurult felettük.

A lomha Mészáros Tibor a Jordán-Lukáts Andor osztályból és a kávésfindzsa szemű Nagypál Gábor Újvidékről (mint Rosencrantz és Guildenstern vagy Guildenstern és Rosencrantz) valóságossá teszik, hogy Hamlettel és Horatióval egyazon wittenbergi évfolyamtársak voltak. Diákosan viselkedik a négy fiú. Nagypál fuvola helyett orvosságos dobozt ad Hamlet kezébe, az arcába nyomja, a karton fedelét használja billentyűkként, végül a sarokba szorított iskolatárs orrára húzza a skatulyát.

Horváth Kristóf Osrick clown-szerepének rikító elpipiskedése helyett normális alattvalóként viselkedik, aki urának fontos megbízásában jár el a trónörökösnél. A feljebbvalóval szembeni alázat humorosabb, mint a szerep hagyományos viccei.

Szertelenül játékosak a színészek. Szoros kapcsolatban állnak egymással. Szoros kapcsolatban a közönséggel. Varju Olga kemény asszonyisága teljes erejével Gertrud, a királyné. De nem esik méltóságán csorba attól, hogy a vívójelenetben fia megizzadt arcát megtörölje egyik leánynéző hosszú hajával. És attól sem csorbul a tragédia, hogy a Hamletet játszó kiköp egy feltehetőleg képzeletbeli hajszálat.

Némileg iskolás hangon Pásztor Tibor, Törőcsik Tamás indítja el a darabot a két őr kurta szerepében. Szorcsik Kriszta Színészkirálynője, valamint a maszkos színtársulat némajáték-előadása jellegtelen. A Második sírásó Varga Anikó, ezt azonban inkább a szereposztásból tudni, mint az előadásból emlékezni. Fátyol Kamilla Lucianus és Pap a temetésnél. Szabó Gábor Fortinbras századosaként tarisznyával kezében bohóctréfát játszik el a faggatózó Hamlettel, és olyan unott kívül állással felelget, mint akit okvetetlenkedő utas föltartóztat fontos hivatása teljesítésében. Ha kifogás érheti is a játszók némelyikét egy esti szerepükért, a társulat mindegyik személye intenzív figyelemmel, állandó készenléttel jelenvalón hat.

Istenkísértő vállalkozás Carroll és a Bárka színészeinek Hamletje azért is, mert a közönség iszonyodva ellenáll rendszerint a játékba bevonására igyekvő fogásoktól. Két tiszteletreméltó férfiút felállít Hamlet székükre, hogy összehasonlítsa anyjának az elholt király előnyeit az ágybitorló trónbitorlóval. Két tisztes úr hosszan és odaadóan áll a székén zömében ifjúsági nézők között. Tűrik, sőt: élvezik a szereplést. Egyikük, aki mindaddig némi ellenállást tanúsított a megbolondított Shakespeare iránt, megenyhülten ül vissza. És híve lesz továbbiakban a játéknak. A közönség cselekvővé tétele rendszerint azért talál vonakodásra, mert állásfoglalásra akarják szorítani. A Hamletnél csak felszabadítják az elhantolt gyermeki játékosságunkat. A Bárka megszabadítja közönségét attól a ballaszttól, hogy a magas kultúra elsajátítása gyötrelmes munka. Visszaadja a színház ünnepi gyönyörűségét, és egyszeri megismételhetetlenségét.

Ritkán érzek vágyat újranézni előadást.
A Hamlet újranézésre izgat.

Molnár Gál Péter, Népszabadság, 2005