A Maladype Színház AUGUSZTUS című non-verbális előadása 2019. június 7-én 19:00 órakor a Pesti Színházban vendégszerepel a FÜGGETLEN SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁN. Prága, Pozsony, Nagyszeben, Maribor, Szarajevó és Moszkva után előadásunk újra látható lesz Budapesten. Mindenkit szeretettel várunk!

A Maladype Színház vezetője szerint a függetlenek körében érdemes lenne különbséget tenni a komoly múlttal rendelkező társulatok és a pályakezdő csapatok között.

A TAO rendszer átalakítása nehéz helyzetbe hozza a közel tizennyolc éve működő társulatot. A színház vezetője szerint ugyanakkor a mostani helyzet jó alkalmat teremthet a rég szőnyeg alá söpört szakmai kérdések valódi tisztázására és a független színházak helyzetének radikalizálására is. Mindezt szigorúan szakmai alapon, a valódi értékek és teljesítmények figyelembe vételével tartja megvalósíthatónak.

Vissza tudsz-e emlékezni arra, hogy milyen szituációban voltál és mi volt az első reakciód, amikor értesültél a TAO-val kapcsolatos döntésről?

Éppen várakozó állásponton voltunk; meg kellett volna tudnunk, hogy melyek azok a cégek, amelyek fel fogják ajánlani számunkra a nézőszám, illetve a bevétel alapján maximalizált TAO összeget. A TAO támogatás a Maladype működésének közel kéthavi költségeit fedezi. Mivel állandó társulattal és munkatársi gárdával rendelkező színházként tizenhét embert kell eltartanunk, igen jelentős. Kérdéses volt, hogy a majdani támogatókkal, például a MagNet Bankkal hogyan tudunk megállapodni, és mikor kezdjük el a támogatási folyamat lebonyolítását.

Ekkor érkezett a hír, hogy a TAO rendszer megszűnik, vagy átalakul, de hogy pontosan milyen kritériumok alapján fog megtörténni, arról semmilyen érdemi információ nem látott napvilágot; sajnos az elosztás aránya mindmáig tisztázatlan. A kezdeti híresztelésekre nem láttuk értelmét reagálni. Meg szerettük volna várni, hogy egyértelmű tájékoztatást kapjunk. Azóta tudjuk, hogy a színházakat támogató költségvetésről szóló tervezet már elkészült és az EMMI kulturális államtitkára, Fekete Péter felel majd egy személyben a 37 milliárd forintos színháztámogatási keret szétosztásáért.

Mit tudtatok tenni az eddig előfordult váratlan helyzetekben?

Tudomásul véve a megváltozott helyzetet, alternatív forrásokból próbáltunk finanszírozási megoldást találni. Csak úgy lehet kezelni ezeket a váratlan körülményeket, ha folyamatosan készen állunk a változásra és többféle túlélési stratégiával rendelkezünk. Fel lehet ezt fogni egyfajta kreatív, kirakós játéknak is, de hazardírozni nem lehet egy művészileg és strukturálisan is kiszámítható működésben gondolkodó társulattal. Bevételeink egy jelentős részét külföldi turnéink, vendégszerepléseink teszik ki, nagyrészt ennek köszönhető, hogy még életben vagyunk. Meghatározó kérdés számunkra, hogy az újragondolt rendszerben a TAO kifizetés milyen feltételekhez lesz kötve, kik részesülnek majd belőle, és hogy ebben az új csomagban lesz-e helye (és milyen helye lesz) a függetleneknek, a magánszínházaknak és a kulturális fesztiváloknak.

A honlapotokon olvasható, hogy esetetekben egy önmagát mindig újrafogalmazni képes társulatról van szó, és a mindenkori változásra a színházcsinálás természetes folyamataként tekintetek. Érvényes ez a megállapítás a mostani helyzettel kapcsolatosan is?

Mint tudjuk némely földi életforma egyáltalán nem fény- és oxigéndús környezetben tenyészik, hanem forró vízben, lúgos vagy savas talajban található, mindazonáltal élnek, léteznek. Saját színházi viszonyainkra lefordítva: tartást és erőt ad, hogy alkalmazkodásunknak köszönhetően a független társulatok között mi még a „túlélők” közé tartozunk. Ha igazán szembenéznénk az előző TAO rendszer okozta visszaélésekkel és szakmai anomáliákkal, valamint az egész ügy felelősen és körültekintően lenne megvizsgálva, akkor ez a mostani helyzet a teljes előadó-művészeti támogatás rendszerének újragondolásával akár pozitív változásokat is hozhatna.

Régóta húzódó strukturális kérdésekben is rendet lehetne tenni. Megtörténhetne például a függetlenek közti szelekció és kiemelhetnék végre azt az öt valóban társulatként működő függetlenszínházi műhelyt, amelyek sok éve lehetetlenül alacsony és kiszámíthatatlan anyagi támogatás mellett mutatnak fel komoly szakmai eredményeket itthon és külföldön. Képtelenségnek tartom, hogy 2019-ben a Maladype ugyanabban a helyzetben van, mint azok az éppen induló, pályakezdő csapatok, akik legtöbbször csak egyetlen esemény erejéig szerveződnek össze. Ez nem azt jelenti, hogy idővel ezekből az egyszeri színházi kalandokból nem nőheti ki magát egy-egy komolyan vehető, számottevő együttes, de mi, akik ezt a folyamatot már végigcsináltuk, tapasztalatból tudjuk, hogy ehhez rengeteg minden szükséges, elsősorban hosszú távú szakmai és működési koncepció, tervezés.

Nem hiszem, hogy a jövőre tizennyolc éves Maladypétől bárki is elvitatná, hogy újító jellegű előadásaival és sajátos színháznevelési programjaival jelentősen hozzájárult a magyar színházművészet jelenlegi karakteréhez, ezért is érzem méltatlannak azt a másodlagos jellegű bánásmódot, amivel minket és a független színházi szféra hozzánk hasonlóan meghatározó alkotóműhelyeit illetik. Időszerű lenne újragondolni az átlátható anyagi és szakmai támogatás értékalapú rendszerét és komolyan venni az elszámoltatást.

Milyen kritériumokat kellene szerinted ehhez megállapítani?

Nagyon konkrétakat. A társulatok hiteles szakmai elképzelésekre épülő hosszú távú működési terveket mutassanak fel, de ne csak papíron, hanem a mindennapi színházi valóságban is érvényes, számon kérhető módon. Képesek legyenek működésük fenntartására és annak fejlesztésére is; legyenek érdekeltek komplex színházi folyamatok megvalósításában és eredményeik minél szélesebb körben való visszaforgatásában. Strukturális-szellemi stratégiájukban legyen helye az innovatív ötleteknek és megoldásoknak, kommunikációjukban pedig a többgenerációs közönséget megszólító egyenes, dinamikus és aktív hangvételnek.

A hatékonyság legmeghatározóbb mérője azonban az, hogy szakmai szempontból mit tud az adott társulat érvényes gyakorlati javaslatként hozzátenni a kanonizált nagy egészhez. Az öt valódi működést felmutató független színház kiemelése mellett fontos lenne az is, hogy a tervezhetőség és a működés biztonsága érdekében ezek a társulatok rendelkezzenek is a működési támogatásukkal a vonatkozó periódus elejére. A korábbi években már több alkalommal látott nyilvánosságot erre reagáló írásos javaslat, mégsem történt semmi. Erről szól a 2018. április 12-én megjelent, Indokol a kuratórium című írás is.

Ebből arra következtetek, hogy vannak a kormányzat közelében olyan emberek, akik jól átlátják ezt a helyzetet.

Igen, vannak szakmai grémiumok, kurátorok, államtitkárok és miniszterek is, akik évről évre ugyanezt javasolják. Eredménytelenül. Szakmán belül mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a függetlenek közül mely együttesek igazán működőképesek, és melyek azok, amelyek tényleg rendszeres vendégei a külföldi fesztiváloknak. A TAO rendszer megváltoztatásának szándéka többek között azért nyert teret, mert az előadó-művészeti szervezetek közül voltak, akik csúnyán visszaéltek a külföldi fellépések során felmutatható pszeudo nézőszám „vattázott” adataival és így plusz támogatási összegekhez jutottak. A probléma az, hogy nem csak azok lettek számon kérve, akik miatt ez az egész ügy felrobbant, hanem azok is meg lettek bűntetve, akik a maguk lehetőségeihez képest tisztességgel tették adolgukat. A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is.

Mi lehetne erre a megoldás?

A legkorrektebb az lenne, ha a felelősöket elszámoltatnák, és azoknak, akik nem voltak a piszkos játék szereplői, megadnák a lehetőséget, hogy hozzászóljanak a TAO rendszer elosztásának újragondolásához. Most úgy tűnik, hogy a Filmalap példáját követve, a színházművészet alkotóközösségeinek TAO támogatását is egy közös kasszába érkező TAO felajánlások szétosztásával kívánják megoldani. De, hogy ez a döntés pontosan kiket és hogyan érint, még nem tudjuk. Azt hallani, hogy leginkább a nemzeti és a kiemelt intézményeknek fog kedvezni. Rólunk, függetlenekről senki nem ejt szót. Azt is fontos megemlíteni, hogy a TAO körül kavargó porfelhő szépen elfedte azt a tényt, hogy az NKA produkciós pályázatai 2018 őszén nem kerültek kiírásra. Arról sem beszélünk, hogy a 2019/2020-as működési pályázat kiírása már egy hónapos csúszásban van a tavalyi dátumhoz képest.

A bemutatók szempontjából hogyan érinti a Maladypét a kialakult helyzet?

Bízom benne, hogy az idei évadra tervezett két bemutatónk közül az egyik, Euripidész Trójai nők című darabja, Szabó K. István rendezésben még meg tud valósulni. A sorsfordító háborúk közepette a különböző női princípiumokat a középpontba helyező mű igen aktuális és társulatunk színésznőinek is méltó feladat. Külön öröm, hogy a készülő előadásban vendégművészként Varga Máriát is láthatja majd közönségünk. Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnője április elején kerülne bemutatásra az én rendezésemben. Ebben a TRIP Hajóra tervezett előadásban már együtt játszana a társulat mind a tizenkét színésze, de ennek a vállalkozásnak a sorsa az említett okok miatt még bizonytalan.

A szakma hallgatását ti hogyan élitek meg?

Nincs túl pozitív tapasztalatunk a különböző szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatban. Pár éve kiléptünk a FESZ-ből is, mert úgy éreztük, hogy a mi érdekeinket egyáltalán nem képviseli. A színházi társadalom szövete is igen szakadozott. Szükségesnek tartom, hogy elérkezve egy új kor, új dimenzió kezdetéhez, a kialakuló új színházi létformáról közösen tudjunk és akarjunk gondolkodni, de nem kedvelem a megmondó emberek erőszakos megnyilvánulásait és az önmagukat „szakmai szócsöveknek” kinevező üzengetőket sem. Véleményem szerint minden indulatos és meggondolatlan nyilatkozat rendkívül káros szakmánk közös ügyeit illetően. A valódi szakmaiságot számomra egyetlen dolog jelenti: a következetes és elmélyült kereső-kutató munka. Az, hogy a színházművészet fejlődésének érdekében mennyire vagyunk képesek művészi és emberi szolidaritásra, az ösztönző és integratív alkotói folyamatok tudatos elindítására és azok minél szélesebb körű kiteljesítésére, megőrzésére.

Törekszünk-e egyáltalán a múlt igazságainak és a korunkra jellemző színházi folyamatok lényegibb megértésre, a konszenzusra, a dialógusra. Ma ismét időszerűnek érzem a világhírű japán író, Misima Jukio a XX. század derekán megfogalmazott sürgető felszólítását, amely a művészetek túlpolitiztáltságának veszélyére hívja fel a művészek figyelmét: „Itt az idő, hogy a művészek visszatérjenek a művészethez!” Talán nekünk is el kellene gondolkodnunk azon, hogy miért is foglalkozunk színházcsinálással; üzleti és önös érdekek irányítják mindennapi színházi tevékenységeinket vagy mélyebb, rétegzettebb elszámolnivalónk is akad a Színház lényegével, amit nem tekinthetünk csupán fogalomnak vagy tárgynak. A 2018 szeptemberében általam elindított ÖT KAPU elnevezésű korspecifikus színház-metodikai program többek között ezeket a színházművészeti és technikai kérdéseket vizsgálja hét fiatal pályakezdő színésszel.

A honlapotokon az is szerepel, hogy kizárólag pályázati forrásokból tartjátok el magatokat. Ennek az interjú sorozatnak az eddigi beszélgetőpartnerei mind azt mondták, hogy ezek a pályázati források annyira csekélyek, hogy nem nyújtanak elegendő fedezetet még egy produkció előállításához sem. Ti hogyan tudjátok ezt megoldani?

Irgalmatlan sok munkával és edzett idegrendszerrel. Megpróbálunk mindenhová pályázni. Felelősen gondolkodva, a jelenleg ránk érvényes játékszabályok közepette nincs más választásunk. Kialakultak bizonyos egyéb pénzszerzési metódusok is, de ezek érvényesítéséhez tudatosan építkező támogatói stratégiára és folyamatosan bővülő kapcsolati hálóra volt szükség. Nem kis energiával építettük fel a sajátosan maladypés támogatási programokat. A korábbi TAO támogatások egy részéből tudott megvalósulni például a nagyon sikeres Én is a Maladypét nézem elnevezésű plakátkampányunk is. Tudomásul vettük, hogy az életben maradáshoz nekünk újabb és újabb befektetőket kell megszólítanunk. Ha mindenki csak egy kis összeggel járul hozzá társulatunk projektjeihez, abból már egy nagyobb is összejöhet. Ez persze egyáltalán nem oldja meg az éves működési költséghiányunkat, de időnyerésre alkalmas.

Van egy olyan embered, aki csak ezzel foglalkozik?

Nálunk mindenki multifunkcionális, mert szükséges és így gazdaságos. A pályázatokat ugyan még nem a színészeink írják (bár láttam erre működő példát külföldön), és munkatársainknak sem kellett még beugraniuk valamelyik előadásunkba, de fontos, hogy társulatunk tagjai sok mindenhez értsenek és, hogy gyors, rugalmas helyzetmegoldó képességekkel rendelkezzenek.

A színészek hangulatát milyen irányban befolyásolja ez a helyzet? Érzékeled az egzisztenciális félelmet rajtuk?

Egy független színház társulatának állandó tagjaiként sajnos az évek alatt hozzászoktak a jövőjüket érintő bizonytalanság rendszeres jelenlétéhez. Tudják, hogy problémamegoldó csapatnak a tagjai, és ha már rendelkezünk rájuk vonatkozó, érvényes információval, akkor azt időben megosztjuk velük. Addig arra koncentrálnak, ami a próbákon és az előadásokon a legfőbb feladatuk. Ehhez a speciális életformához olyan képlékenységre és folyamatosan megújuló bizalomra van szükség, ami a maladypés színészeket megkülönbözteti a más társulatok-béli színészektől.

Ha a mai nappal meg kellene mondanod azt, hogy meddig látod biztosítottnak a Maladype jövőjét, akkor milyen dátumot mondanál?

Március közepéig. Mindezt úgy, hogy a szeptemberben szerződtetett fiatalokat érintő kiadásokat sikeresen le tudtuk választani a színház működési költségeiről. Tavaly nyáron nagy kockázatot vállaltunk azzal, hogy három éves tehetségmentő és gondozó programunkba meghívtuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztályának hét tagját. Köszönhetően azonban néhány lelkes támogatónknak, és különösen a TRIP Hajó igazgatójával, Magács Lászlóval (rendező, színházigazgató, az Átrium elindítója – a szerk.) kialakított hosszú távú együttműködési koncepciónknak, az idei évadra még sikerült a pályakezdő színészeink kutatómunkájához szükséges forrást biztosítani. Magács László felismerte az ÖT KAPU koncepció jelentőségét és egyfajta szakmai mentora és mecénása lett a programban résztvevő junioroknak.

Van válaszod arra, hogy a TAO-val kapcsolatos intézkedésnek mi lehetett a célja?

Több lehetséges válaszom is van, de abban bízom, hogy az átalakítás legfőbb törekvése az, hogy egy átláthatóbb rendszer működtesse majd a közös kasszából szétosztásra kerülő garantált támogatási összeg célbajutását. Véleményem szerint egy igényesen és korszerűen újragondolt TAO elosztási rendszernek nem lehet egyetlen kiindulópontja a nézőszám maximalizálása. Az igazi változást az jelentené, ha az érintettek számára a TAO támogatás mértékét egyéb szakmai kritériumok, valódi értékek és teljesítmények is meghatároznák. A fejlesztésre szánt TAO támogatás is nagyon fontos szerepet tölthetne be.

A decemberben megszületett kormányhatározatból nem derül ki, hogy a függetlenek mire számíthatnak.

Valóban. Tudomásul kéne venni, hogy a függetlenek között vannak kezdők, és vannak a pályán több éve eredményesen működő csapatok, akik kilátástalan körülmények között is bizonyítani tudták életképességüket. Ez a tény már önmagában is erőteljes szűrője lehetne egy rég óta esedékes és szükséges redukciós folyamatnak. A regisztrált szervezetekre vonatkozó működési és támogatási feltételeket is újra kellene gondolni.

A Maladype egy közönség felé nyitott színház. Többek között minden előadás után közönségtalálkozóra kerül sor, ahol meg lehet beszélni a látottakat. Ezeknek a beszélgetéseknek az alkalmával érdeklődik-e a közönség az után, hogy mi lesz veletek?

Mindig megkérdezik, hogy mi a helyzet a társulattal és mi lesz velünk; az is előfordult már, hogy előbb kaptunk tőlük számunkra hasznos információt, minthogy mi magunk hivatalos forrásból értesültünk volna róla. Szemmel tartanak minket, figyelik a változásokat. Olyan nézőnk is van, aki rendszeresen, havonta átutalt összeggel támogatja színházunkat. Mindig is fontosnak tartottuk, hogy közönségünket bevonjuk alkotói folyamatainkba és megosszuk velük a mindennapi működésünket érintő gondokat is.

A régi időkre jellemző mecenatúra-rendszer újjáéleszthető a ma Magyarországán?

Éleszthető, ha létezik valahol korunk Prométheusza, aki megosztja majd a lángot a mecénás istenek és az alkotó emberek között. Intelligencia, érzékenység, empátia, szakmai igényesség és nem utolsó sorban gyakorlati tapasztalat és kapcsolati tőke kérdése. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert fennállásunk közel tizennyolc éve alatt már találkoztunk ilyen kaliberű támogatókkal, és nagyon sokat köszönhetünk nekik.

Ha előállna egy olyan helyzet, hogy a társulat nem tudna tovább működni, akkor Neked milyen személyes terved van a jövőre nézve?

Olyan régóta küzdünk már az életben maradásért, hogy igazán gyakorlott „helyzetkezelők” vagyunk. Különböző vészforgatókönyveink vannak. Fellapozzuk valamelyiket, és egy kis kockázati faktorral színesítve megpróbáljuk majd kivitelezni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mi minden körülmények között túl fogjuk élni ezt az időszakot, mert ha nincs támogatás és nincs pályázat, ez egyszerűen lehetetlen. Gyakorló színházvezetők pontosan tudják, hogy minden hosszú távú művészi koncepció nélkülözhetetlen feltétele a stabil működést segítő adminisztrációs és pénzügyi fedezet.

A XXI. században enélkül nem lehet fejlődni és fejleszteni sem; nem tudjuk biztosítani állandó játszóhelyünk bérleti költségeit, a minőségi munkához szükséges infrastrukturális hátteret és művészeink tiszteletdíját sem. Nevünk jól cseng külföldön és nemzetközi megjelenéseink által aktív résztvevői lehetünk a világszínházi történéseknek, de közeledve a jubileumi évhez szeretném, ha a Maladypét végre itthon is megbecsülnék és több éves működésünk és eredményeink alapján biztosítva látnám a minket megillető kiemelt működési összeget. Egyszerűen, azért mert kiérdemeltük.

Rácz Anna, Szinhaz.hu, 2019. január 26.

A bukaresti Odeon Színház idén mutatta be Elzbieta Chowaniecz kortárs lengyel szerző Gardénia című darabját Balázs Zoltán rendezésében. Az előadás december 15-én Tuniszban volt látható a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Journées Theatrales De Cartage Fesztiválon, amely az afrikai-arab régió egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválja. A közönség számára változatos műfajokat kínáló (a prózától a mozgásszínházig, a klasszikus daraboktól a kortárs művekig) összművészeti esemény hét nap alatt rengeteg szakmai programot és újító jellegű színházi előadást mutat be.

A Gardénia sikerének, valamint az Odeon Színház társulatával kialakult személyes és művészi kapcsolatnak köszönhetően a Maladype Színház vezetője rendezőként újabb meghívást kapott a 2018/2019-es évad második felére. Balázs Zoltán ezúttal az új vezetés műsortervéhez illeszkedő kortárs olasz fenegyerek, Pier Lorenzo Pisano „For your own good” című művét fogja színpadra állítani. A május végén bemutatásra kerülő előadás – ahogyan a Gardénia is – szintén a FabulaMundi Playwriting Europe elnevezésű nemzetközi projekt keretében valósul meg.

A 2018 novemberében Bukarestben megrendezett FNT – Nemzeti Színházi Fesztivál elnevezésű színházi seregszemlén – amely a magyarországi POSZT versenyprogramjának felel meg -, Balázs Zoltán rendezése számos külföldi meghívást is kapott. Az Odeon Színház nemzetközi jelenlétét erősítve az előadás a 2018/2019-es évadban bemutatkozik majd Spanyolországban, Olaszországban és Kolumbiában is.

A Gardéniáról:

Elzbieta Chowaniecz darabjának névtelen nők a szereplői, akiket csak számokkal jelöl a szerző. A Gardénia részleges családtörténet: négygenerációnyi lengyel nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, lánya 1942-ben, az ő lánya 1962-ben, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Miközben végigélik a huszadik század szinte teljes történtét békében és háborúban, gazdagságban és szegénységben, összetett, mégis pofon egyszerű viszonyaikra is fény derül anya és lánya, nagyanya és unokája, dédanya és dédunokája között. Miként befolyásolják viselkedésü(n)ket az örökölt hajlamok és a tanult viselkedésminták? Függetleníthetjük-e magunkat a mindenkori társadalmi körülményeinktől? Kivonhatjuk-e magunkat a családi hagyományok-beidegződések kényszerei alól? Többek között ezekre keresi a választ Elzbieta Chowaniecz drámája.

Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype. A magyarországi független színházi szféra egyik legmeghatározóbb alkotóműhelyének vezetője, Balázs Zoltán és a színház társulatának régi és új tagjai a „nagykorúvá válást” megelőzően rendhagyó évadnyitó sajtótájékoztatót tartottak a TRIP Hajón, amely játszóhelynek a 2018/2019-es évadban a Maladype kiemelten fontos és meghatározó társulata lesz.

A sajtótájékoztatón a TRIP Hajó igazgatója és művészeti vezetője: Magács László színházrendező, valamint a Maladype Színház alapítója és művészeti vezetője: Balázs Zoltán színész, rendező ismertették a következő szezonra tervezett együttműködés szakmai és strukturális stratégiájának alapjait. A Maladype jelenlegi repertoárjának három emblematikus előadása - III. Richárd (r. Zsótér Sándor), Csongor és Tünde (r. Balázs Zoltán), Augusztus (r. Balázs Zoltán) – 2018 novemberétől a TRIP Hajó Színháztermében lesz látható. A koprodukcióban készülő két új bemutató pedig - T. S. Eliot: A kopár föld (r. Szabó K. István – bemutató: 2019. január 11) és Witold Gombrowicz: Yvonne, Burgundi hercegnő (r. Balázs Zoltán – bemutató: 2019. április 11) – már a helyspecifikus játszóhely adottságait veszi figyelembe.

Bemutatásra került a Balázs Zoltán által megfogalmazott „ÖT KAPU” elnevezésű korspecifikus színház-metodikai koncepció és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/gondozó program is, amely elképzelés egyfajta szakmai javaslatcsomag a színpadművészet megújítása számára, amelyben a független színházi alkotó több műfajra kiterjedő, hazai és nemzetközi terepen szerzett színházi ismereteire, pedagógiai tapasztalataira alapozva jutott el egy a „lényeglátás” jegyében megfogalmazódó modern színházelméleti alternatíva gyakorlati kidolgozásához. A szakmai innováció jegyében megfogalmazott koncepció a projektben résztvevő Junior csapat és állandó alkotótársak mellett teret szeretne biztosítani a különböző szakmai szervezetek és kultúráért felelős intézmények, valamint személyek számára is, hogy a módszeresen felépített többéves programhoz stratégiai partnerként időben kapcsolódhassanak.

Az ÖT KAPU színházelméleti kísérlet gyakorlati kidolgozásának és bevezetésének célja, hogy - a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének és igazgatójának, Dr. Miszlivetz Ferencnek a megbízásából megjelenő tanulmány megjelenésével párhuzamosan -, a programban részt vevő kísérleti tesztcsoport színészeivel végzett folyamatos kutató munkába színházi- és társművészeti szakembereket, valamint civileket is integráló projekt gyakorlati eredményeit nemcsak hazai, hanem nemzetközi szakmai szervezetek és partnerek számára is elérhetővé tegyék.

Az ÖT KAPU program olyan tehetséges fiatal pályakezdő színészeket kíván felkarolni, akik a színházi megértés általános folyamatainak új perspektívába helyezése által a módszer elsődleges elsajátításával a jövő színházművészetének „modern művészei”-ként fogják tudni kamatoztatni mindazt a művészi-szakmai igényességet és specifikus tapasztalati tudást, amelyre a „régi” és „új” tudás közötti kapcsolatok kialakítása révén pályájuk során szükség lesz.

A Maladype művészeti vezetője kivételes lehetőségnek tartja, hogy színházi műhelye a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME) végzős színészosztályának együttes leszerződtetésével – az ÖT KAPU kutatási tapasztalataira és fejlesztési produktumaira építve - hozzájárulhat egy újfajta színházi modellként szolgáló, nagyobb léptékű innovatív és hiánypótló tevékenység megvalósításához is. Ennek köszönhető, hogy 2018. szeptember 1-től a Maladype jelenlegi társulatának öt tagja (Szeniorok) hét új játszótársat (Juniorok) üdvözölhetett a független színházi alkotóközösségben.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a Maladype Junior csapatának tagjai (Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Mesés Gáspár, Zsenák Lilla) és az ÖT KAPU koncepcióban trénerként részt vállaló alkotók (Dr. Illés Györgyi beszédtanár, Huszárik Kata színművész, Mogyoró Kornél ütőhangszeres előadó, Szilágyi Ágota színművész) is megosztották oktatói elképzeléseiket az érdeklődőkkel. Huszár Sylvia, a Maladype nemzetközi kapcsolataiért felelős személye a színház külföldi sikereiről, a 2018/2019-es évad fesztiválmeghívásairól és vendégjátékairól beszélt, valamint vázolta az ÖT KAPU program által generálható lehetséges nemzetközi vonatkozásokat is.

Balázs Zoltán végezetül kitért a független társulatok mindennapi fenntarthatóságának és finanszírozási nehézségeinek több éve húzódó ellentmondásaira és kérte a kulturális élet felelős fenntartóit, hogy kiemelten segítsék és támogassák azokat a stabil szakmai értékrendet képviselő művészeti közösségeket, akik alkotómunkájukban hosszú távú koncepcióval rendelkeznek és folyamatokban képesek gondolkodni, hogy közösen szervezhessék meg a jövő „terra incognita”-ja felé vezető expedíció egységes koncepciójának és komplex stratégiájának a jövő színházszerető és értő generációi számára is érvényes alapjait és feltételeit.

A Maladype Színház Európa, Ázsia és Amerika számos országában/államában rendszeres vendége a nemzetközi színházi fesztiváloknak. A társulat tagjai az idei évadot is külföldi vendégszereplésekkel kezdték, s jelentős díjakban is részesültek.

A Maladype társulata szeptemberben több fesztivált is megjárt Remek hang a futkosásban című előadásával. Sáry László „félig-komoly” kisoperája előbb a szlovákiai Zsolnán volt látható, az Új Zsinagógában, ahová a Qaartsiluni Ensemble társulatával közös előadásuk a Kortárs Európai Előadóművészeti programsorozat keretében kapott meghívást.

Ezt követően a podgoricai FIAT – Nemzetközi Színházi Fesztiválon is részt vehettek, Balázs Zoltán rendezését a szakmai zsűri a „Legeredetibb zenei koncepció színpadi megvalósításért” díjazta. A zsűri döntése értelmében: „Az együttes meglepő kifinomultsággal és egyben szuggesztív erővel jut el a tökéletességre vitt stílusvarázslatig. A művészek, akik otthonosan mozognak a színházi szakma széles skáláján, a zene és a tánc közegében valósítják meg az izgalmas kísérleti koncepciót.”

A montenegrói siker után október elején a Remek hang csapata az Ararát-hegy tövében, a jereváni HIGH FEST nemzetközi összművészeti fesztiválon adta elő Weöres Sándor kombinatorikus versét és annak színpadi „térhímzését”.

A Maladype III. Richárd előadása még májusban a brnói Világszínház Fesztiválon vendégszerepelt először a nemzetközi színtéren. A Zsótér Sándor által rendezett és kiváló vendégművészekkel színre vitt előadás, azóta több jelentős nemzetközi Shakespeare fesztiválra is meghívást kapott. Az előadás 2019-ben bemutatkozik a bitolai Shakespeare Fesztiválon, Macedóniában és Németországban, a Neuss-i Shakespeare Fesztiválon, tárgyalások folynak iráni, angliai és dán fesztiválokkal is.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME) Augusztus című vizsgaelőadása, amelynek szereplői 2018. szeptember 1-től már a Maladype Színház Junior csapatát alkotják, szintén számos fesztiválmeghívást kapott a 2018/2019-es évadra. A Balázs Zoltán által rendezett nagysikerű előadás – amely már eddig is több külföldi elismerésben részesült – októbertől a Maladype Színház produkciós szervezésében jut el a világ több pontjára. A Bruno Schulz novelláiból inspirálódott non-verbális előadás október 18-án Szlovéniában, a Maribori Borstnik Nemzetközi Színházi Fesztiválon, október 19-én pedig a Lendvai Kulturális Központban lesz látható.

A bukaresti Odeon Színház Elżbieta Chowaniecz Gardénia című darabja Balázs Zoltán rendezésében szeptember 25-én a FITO – Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepelt. A Fabula Mundi Playwriting Europe elnevezésű nemzetközi projekt keretében megvalósuló előadás színpadra állításáért a szakmai- és a diák zsűri is Balázs Zoltánnak ítélte a Legjobb rendező díját.

A fesztiválon díjazták az előadás díszlet – (Constantin Ciubotariu) és jelmeztervezői (Andrada Chiriac) munkáját is. A Gardénia október 14-én volt látható a bukaresti Festivalului Fest(In) pe Bulevardnemzetközi színházi fesztiválon, majd október 25-én és 27-én a romániai POSZT-on, a FNT – Nemzeti Színházi Szemlén tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadás a november 10-i ploiesti-i Nemzetközi Színházi Fesztiválon való vendégjáték után Olaszországban mutatkozik be, a milánói Kortárs Drámák Nemzetközi Seregszemléjén.

A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatainak, külföldi vendégjátékainak és együttműködési törekvéseinek eredményességét jelzi, hogy előadásai iránt folyamatosan nő a figyelem a nemzetközi színházi világban. A külföldi fellépések alkalmával szerzett tapasztalatok gazdagítják és formálják a társulat alkotói szemléletét, érzékennyé teszik az újdonságok, a progresszív színházi gondolatok iránt. Nyitottan a világszínházi folyamatokra, az évad második felében olyan távolabbi országok is szerepelnek a Maladype nemzetközi terveiben, mint Szingapúr, Kína, Uganda és Izrael.

Színház.org, 2018. 10.15.

Balázs Zoltán, a Maladype vezetője beszélt a néhány hónapos hallgatásról, a társulat múltjáról és jelenéről, illetve a függetlenek helyzetéről.

Balázs Zoltán, színész, rendező, a magyar színház nemzetközi elismertetéséért a Színházi Világnap alkalmából a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar központjának elismerésében, Hevesi Sándor-díjban részesült. A Maladype Színház művészeti vezetője nemcsak saját társulatával, de rendezőként is rendszeres vendége a világ különböző fesztiváljainak, színházainak. Rendezett már Amerikában, Franciaországban, Németországban, Szlovéniában, Szlovákiában és a rendkívül erős román színházi életnek is visszatérő alkotója.

2018. május 31-én mutatta be a nagyhírű bukaresti Odeon Színház a kortárs lengyel szerzőnő, Elżbieta Chowaniec Gardénia című darabját Balázs Zoltán rendezésében. Színészként Shakespeare III. Richárdjának címszerepében láthatta a cseh közönség a brnói Theatre World Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Viktor Kravcsenko önéletrajzi kötetéből készült Én a szabadságot választottam című egyszemélyes kiáltványát Washington után Kárpátalján, Délvidéken, Felvidéken és Erdélyben is bemutatta; a többállomásos turnéról „Szabadság-körút” címmel dokumentumfilm készült. Mindemellett a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagjaként a függetleneket képviseli.

Hazai és külföldi meghívásokról, a boldogságkeresés meséjéről, a függetleneket érintő szakmai kérdésekről osztotta meg a gondolatait és arról is, hogy miért nem adott hónapokig interjút.

Több romániai színházban rendezett már, de a fővárosban most először. Hogyan jött létre az együttműködés a bukaresti Odeon Színházzal?

A Franciaországban élő, román származású szerző, Matei Visniec látomásos abszurdja, a Dada Cabaret kapcsán kerültem szorosabb kapcsolatba az Odeonnal. A színház akkori vezetője, a Románia szerte színészként és színházigazgatóként is elismert Dorina Lazar, a Budapesten nagy szakmai- és közönségsikerrel bemutatott Dada-előadást szerette volna rendezésemben román színészekre „igazítva” színházában is bemutatni.

Ezen szándéka végül egyeztetési okok miatt nem valósult meg, de az időközben kialakult személyes és művészi kapcsolatnak köszönhetően rendezőként meghívást kaptam a 2017/2018-as évad első felére. Szerződéskötés előtt pár nappal azonban Dorina Lazart váratlanul leváltották és az Odeon élére Cristian Sofront nevezték ki új igazgatónak, aki meglepetésemre, beiktatása után szintén megkeresett. A felkérés a FabulaMundi Playwriting Europe elnevezésű nemzetközi projekt keretében megvalósuló előadásra szólt, aminek „következményeként” május végén az Odeon Színház bemutatta rendezésemben Elzbieta Chowaniecz Gardénia című darabját.

Társulatával, a Maladype Színházzal rendszeres vendégei jelentős nemzetközi fesztiváloknak. A Remek hang a futkosásban című előadásukat például hamarosan Örményországban, Makedóniában, Montenegróban, Romániában és Szerbiában is láthatja a közönség. Mitől ennyire keresettek a Maladype-előadások?

Elsősorban talán sajátos színházi nyelvezetüknek és non-komformista jellegüknek köszönhetően. Másrészt társulatunk több éves szakmai jelenlétének a hazai és a nemzetközi színházi fesztiválokon és fórumokon, ahol az elmúlt évek során Irántól Amerikáig sokan felfigyeltek már azokra a specifikus folyamatokra, amelyek a Maladype folytonosan megújuló színházi látásmódját és működését jellemzik. Fontosnak tartjuk a koncentrált műhelymunkát, az intenzív színészi együttlétet és a közönséggel való folyamatos kommunikációt. Színészeink erősségei közé tartoznak a nyelvi alkalmazkodás, a rugalmas helyzetkezelés, valamint a rögtönzéseken alapuló színészi játék, amely azonnal reagál a közönséggel közös térben történő eseményekre.

Repertoár előadásaink között klasszikus és kortárs, összművészeti és non-verbális művek egyaránt megtalálhatók, így a különböző tematikájú fesztiválok könnyen rátalálnak a számukra érdekes Maladype-előadásra. Világviszonylatban előnyt jelent az is, hogy alkotóműhelyünk saját, általam kifejlesztett alkotói módszerrel rendelkezik, így a vendégjátékok alkalmával a fesztiválokon színésztréninget, workshop-bemutatót is tartunk a növendékeknek és szakmai érdeklődőknek.

Nemrég a Theatre World Nemzetközi Színházi Fesztiválon Shakespeare III. Richárdjának címszerepében láthatta a brnói közönség. Miben más Zsótér Sándor III. Richárd-rendezése és az ön által megformált szerep, mint az eddig látott és jelenleg is látható Richárdok, és hogyan fogadta az előadást a csehországi közönség?

Sajnos még nem volt alkalmam látni sem a Nemzeti Színház, sem a Radnóti Színház III. Richárd-előadását, így összehasonlítani nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a három színházban, három teljesen különböző rendezői megközelítést és színészi interpretációt láthat a magyar közönség. Zsótér Sándor koncepciójában számomra a „gyógyászati segédeszközök” elhagyása volt a legfelszabadítóbb és a „szellemi játékvezér” józan magatartásából fakadó „relatív igazságok” felismertetésének képessége a környezetre vonatkozóan. A mi előadásunkban a richárdi-program végrehajtása csakis a gazdaságos és eleven színjátszás eszközeivel lehetséges, ahol Richárdként a gondolkodás érzéki élményét élhetem át olyan játszótársakkal, akik – Zsótér Sándor színházán nevelkedve –, az összpontosítás, a stílus- és arányérzék nagyszerű képviselői.

Színészként a legnagyobb kihívást a környezet bőre alá való beszivárgás játékos közvetlensége és az önmaga meggyőződéseitől megmámorosodott királyi udvar viselkedésének napelemként való visszatükrözése jelenti. Közel negyvenszer játszottuk az előadást, de a „nagy kettősök”, Lady Anna és Gloster, Erzsébet és Richárd vagy Richárd és Buckingham jelenete, még egyszer sem ismételték önmagukat; minden alkalommal másféle hajlékonyságot és szellemi modulációt igényelnek tőlünk.

Azt hiszem, hogy rendhagyó III. Richárd adaptációnk iránt a nemzetközi fesztiválok érdeklődését is a minimalista színészi jelenlét energiája, az előadás intim és közvetlen jellege, a jeleneteket fragmentáló dinamikus és változatos zenei hangzás, valamint a Shakespeare klasszikusában új hangsúlyokat elhelyező rendezői koncepció keltették fel. A május végi sikeres csehországi vendégjáték után, a makedóniai Shakespeare Fesztiválon, Bitolában és a németországi Neussi Shakespeare Fesztiválon is bemutatkozik előadásunk.

Az elmúlt időszakban számos interjút lemondott, többek között Csongor és Tünde-rendezése kapcsán is. Mi volt az oka a hallgatásnak?

Egyszerűn nevetségesnek tartottam, hogy a "me too" kampány kellős közepén azon elmélkedjek nyilvánosan, hogy mit jelent számomra Csongor és Tünde története, hogy milyen alternatívákat kínál Vörösmarty a boldogság megtalálására, és hogy miért tartottam fontosnak, először a drámai költemény színpadra állításának történetében, hogy Csongor és Tünde kettős szerepalakját egyazon színésznő, Szilágyi Ágota játszhassa el.

A rendezők többsége talán épp a zaklatási ügyek miatt tartotta volna időszerűnek és hasznosnak a Vörösmarty-mű aktuális vonatkozásait boncolgatni, de a boldogságkeresés története számomra sokkal érzékenyebb és összetettebb problémakört jelent, semhogy lerángassam a hétköznapi sárdobálás terepére. Senkit vagy csak nagyon keveseket érdekelt volna, hogy miért keveredik rendezésemben Sáry László kortárs zenéje Fekete János „Jammal” különleges beatbox effektjeivel és hogy Mirígy androgün alakját miért Kéringer László tenoristára bíztam. Egyszóval ahogy Vörösmarty hőse, én is belenéztem a kútba és az ott látottaktól egy kis időre elnémultam...

Milyen szándék vezérelte, amikor Vörösmarty Csongor és Tündéjében Szilágyi Ágotára bízta a férfi és a női főszerepet?

Ahogy az előadás ismertetőjében is megfogalmaztam, érdekelt az egymásba átolvadó Nő és Férfi „személyiség-modell” redukált és integrált kettőssége, vagyis az a találkozási felület, ahol a kettős tudatú Hős(Nő) képzelete által megteremtett valóság saját rendszerbe foglalja önmagát. Szilágyi Ágota személyében pedig olyan teremtőkedvű alkotót ismertem meg az elmúlt évek során, aki különböző szerepeinek „belső bolygásai” során szerzett felismerései által képessé vált a színészi-emberi önleleplezésre. Első szám egyes személyű fogalmazásmódja, biztos verbális és vokális tudása garanciát jelentett a rendhagyó vállalkozás sikeres kivitelezéséhez.

Fantasztikus élmény volt figyelni őt a próbák során, ahogy időnként elveszíti Csongort és megtalálja Tündét, majd fordítva; a két szerepalak spirális egymásba tekeredése szinte utolsó pillanatban következett be, de mindannyiunk számára, akik jelen voltunk e pillanatban, hatalmas reveláció volt. A gyulai és a budapesti bemutatót is nagyon jól fogadta a közönség és a szakma. Az érdeklődés folyamatos, így Ágotának és a többi szereplőnek is gyakori lehetősége van az egyre organikusabb jelenlét elérésére. Külön öröm, hogy a Gyulai Várszínház Csongor és Tünde kettős szerepének megformálásáért az idei évadban Ágotát Őze Lajos-díjban részesítette.

Hogyan látja: a jelenlegi színházi közéletben milyen létjogosultságot és érvényességet kaphat Csongor és Tünde története?

Csongorhoz vagy Tündéhez hasonlóan a saját út megtalálása és annak megőrzése, mindenképpen erős emberi és alkotói rezisztenciát igényel. A belső hovatartozás kérdése, a rossz beidegződések elhagyása és a megszerzett értékek folyamatos újragondolása minden művész számára komoly felelősséget és kihívást jelent. A Hármas úthoz érve kivétel nélkül mindannyiunknak meg kell kérdeznünk önmagunktól: Merre tovább és miért éri meg? Trendek mentén próbáljuk magunkat helyzetbe hozni vagy kitartunk saját elképzeléseink érvényessége mellett? Kanonizált megoldásokat követünk vagy újakat keresünk?

„Klasszikus” kérdések, melyeket előbb vagy utóbb a színházcsinálók minden generációjának szükséges feltennie önmagának. Vörösmarty hőseihez hasonlóan időnként kérlelhetetlenül rá kell kérdeznünk az igazodás, a függetlenség, a biztonság és a kockázat kényes témáira és aktuális összefüggéseire. Független színházi alkotóként és vezetőként különösen fontos és megkerülhetetlen feladat.

Korábbi nyilatkozata szerint az előadás nem „megoldásokat” és „végeredményeket”, hanem egyfajta útkeresést, illetve alkotói elszámolást is jelent. Honnan indult, milyen úton és milyen cél felé halad, merre tart most alkotói pályáján?

Azt a „legkisebb közös nevezőt” keresem munkáimban, ami az egymástól látszólag távolálló tartalmakat, gondolatokat és szándékokat egységbe szervezi és összetartja egy-egy eseménysor szétfutó szálait. Csongor és Tünde történetében is olyan imaginárius terek után próbáltam kutatni, ahol az ok-okozati összefüggések új értelmet nyerhetnek és a már megszokott viszonylatok elveszíthetik stabilitásukat. Odüsszeuszhoz, Fausthoz, Peer Gynthöz vagy épp Csongorhoz hasonlóan én is az utazás élményét hajszolom, és minden újabb vállalásommal valójában csak a megérkezést szeretném késleltetni. Sokféle feladatom azon minőségi összességét keresem, amelyek a „lényeglátás” jegyében szervezik mindennapjaimat, jövőbeni munkáimat. Megállítani kicsit a pillanatot, kiélvezni, bátorsággal és céltudatossággal feltöltődni, ez talán most a legfőbb vágyam.

Rendezéseit különleges költőiség és egyedi látásmód jellemzi; színpadi fogalmazásmódja nem illeszkedik a különböző aktuális színházi trendekhez. Munkáit mégis kiemelt szakmai- és közönségérdeklődés övezi, gasztro-nyelven fogalmazva: ínyencségek, gourmet-knak. Mi az oka, hogy ennyire el kíván térni a színházi kánontól?

Sosem foglalkoztam a színházi divathullámokkal és elvárásokkal; a kezdetek óta saját utamat járom, és „elvetemült” játszótársaimmal együtt, akik ezen a sajátos expedíción elkísérnek, előadásaimban azokra a kérdésekre keresem a válaszokat, amelyek leginkább foglalkoztatnak minket. Rendezéseim akkor sem illeszkedtek a magyar színházi közízléshez, amikor Ghelderode, Weöres, Genet, Maeterlinck, Hölderlin vagy Wyspianski különös és szokatlan darabjait fogalmaztam színpadra, és akkor sem gondoltam az aktuális színházi megmondókra, amikor Büchner klasszikusának, a Leonce és Lénának huszonöt jelenetét készítettük el négyszeres variációban vagy az Übü királyt négy szereplővel egymásra halmozott újságbálák között.

Így tettem, mert így tartottam érvényesnek. Szerencsésnek tartom magam, hogy saját társulatom mellett más színházakban is dolgozhatok, és hogy külföldi rendezéseim során olyan változatos színházi gondolkodásmódokat és kultúrákat ismerhetek meg, amiknek köszönhetően távol tudok maradni mindenféle zárt és belterjes színházi közegtől. Az évek során sokféle műfajban kipróbálhattam magam, a prózától, az operán át a bábelőadásokig és idővel sikerült a skatulyákat is kikerülnöm, ahova egyes szakírók kitartóan szerettek volna elhelyezni. A Maladype jelenlegi repertoárján ugyanúgy megtalálhatóak Shakespeare, Csehov, Vörösmarty művei, mint Genet, Lagarce, Weöres vagy Sáry László darabjai. Avantgárdnak lenni a klasszikusok, és klasszikusnak az alternatívok között valóban jelent egyfajta exkluzivitást. (Színházi) ínyenceknek alkotni pedig nagy megtiszteltetés és egyben nagy felelősség.

A Viktor Kravcsenko önéletrajzi kötetéből készült Én a szabadságot választottam című egyszemélyes kiáltványát határon túli turnén adta elő, amelyet forgatócsoport követett. Milyen koncepció köré szerveződik a Kravcsenko-turnét hamarosan bemutató dokumentumfilm?

A négy éve útjára indított többfázisú Kravcsenko-projekt kétségkívül szerencsés csillagzat alatt született. A könyv jogainak megszerzése, a mű magyarra fordítása, a kötet saját kiadásban való megjelentetése, a sikeres színpadi adaptáció, a hátrányos helyzetű diákokhoz eljuttatott „Kravcsenko-ügy”, az amerikai és a határon túli turné, amelynek keretében a forgatócsoport gyerekkorom helyszínére, Máramarosszigetre is elkísért, mind azt bizonyítja, hogy megérte a támogatók, a szakértők és a Maladype munkatársainak kitartása és lelkesedése mellyel Viktor Kravcsenko története iránti elkötelezettségemet az első pillanattól kezdve segítették.

A dokumentumfilm koncepciója a „tiszta emlékezet” ügyének komplexitását erősíti és bemutatásával a „személyes szabadság és felelősség” kérdéskörét vizsgálja olyan környezetben, ahol a legalapvetőbb jogok és demokratikus értékek kerültek veszélybe. Viktor Kravcsenko élettörténetét ezeken a helyszíneken tolmácsolni komoly színészi kihívást jelentő, embert próbáló feladat volt. A közel egy órás film mindenki számára kódolható lényege: hazugságokra nem lehet valóságot építeni.

A függetlenek képviselőjeként a POSZT Tanácsadó Testületének tagja. Hogyan értékeli a Testület eddigi munkáját?

A Tanácsadó Testületben La Fontaine-hez hasonlóan a FÜGGETLENSÉG szemlélődő és szabad képviselőjeként (francia kifejezéssel élve) mint „Un independant”, azaz mint „Egy független” veszek részt, ahol a Testület többi tagjával együtt elsősorban a POSZT ügyeivel kapcsolatos aktuális és jövőbeli kérdések megvitatásával foglalkozunk. A független színházi szférát érintő problémákról természetesen gyakran esik szó, de ezek hosszú távú orvosolását sajnos nem a POSZT Tanácsadó Testülete fogja elvégezni. Azonban minden olyan javaslat megfontolásra kerül, ami a kezdő vagy a több éves múltra visszatekintő független társulatok szakmai bemutatkozását, képviseletét vagy megmérettetését hatékonyan segítheti a POSZT verseny- és/vagy off-programjaiban. Eddigi tapasztalataim azt erősítik, hogy az egyeztetések törzsi háborúktól mentesen, szakmai szempontok mentén zajlanak, és mindannyian azon vagyunk, hogy a különböző vélemények és álláspontok minél elasztikusabb mozgásteret biztosítsanak a különböző alkotói elképzeléseknek és igényeknek.

Értékelésre kerültek a független színházak éves működési pályázatai. Az elmúlt években számos kérdés megfogalmazódott a pályázati rendszer egészével kapcsolatban, és több jelentős alkotóműhely is kifejezte elégedetlenségét a kurátorok döntését illetően. Színházával kilépett a Független Előadó-művészeti Szövetségből. Mivel volt elégedetlen a FESZ-t és a kurátorokat illetően?

Leginkább azzal, hogy semmilyen formában nem éreztem magunkat a szervezet által képviselve. A kurátorok döntése mögött pedig semmiféle valós eredményekre, konkrét szakmai múltra és működési stratégiára érvényesíthető indoklást vagy előremutató elképzelést, javaslatot nem tudtam felfedezni. Véleményem szerint az évenként változó hektikus kurátori álláspontok – a „Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek”, az „Úgyis megszerzik a fedezetet külföldi fellépéseikből” vagy a „Jusson mindenkinek” – alapján megítélt működési pénzek pazarló és koncepciótlan szétosztása sehogy sem kompatibilis azokkal a hazai és nemzetközi terepen is mérhető eredményekkel rendelkező társulati befektetésekkel, amelyek (ahogy azt minden évben maguk a kurátorok is elismerik!) csak néhány alkotóműhelyt jellemeznek: Forte Társulat, Káva Kulturális Műhely, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Maladype Színház, Pintér Béla és Társulata, Proton Színház és Stúdió K. Színház.

A több éve húzódó független színházi anomáliákra hívja fel a figyelmet a működési pályázatok idei eredményhirdetésekor a kurátorok által megfogalmazott és közzétett „Indokol a Kuratórium” címet viselő javaslatcsomag is, melynek kiemelt részeként a kurátorok (immáron sokadik éve!) azt javasolják, hogy hozzanak létre „egy kiemelt kategóriát azon évtizedes múltra visszatekintő, stabilan és kiszámíthatóan működő társulatok számára, akik önkormányzatoktól való függetlenségük miatt nem lehetnek kiemelt előadó-művészeti szervezetek, ám mutatószámaikban gyakran hasonló nagyságrendű előadásszámot és/vagy nézőszámot produkálnak.” Azt is kérik, hogy: „A kiszámíthatóság, tervezhetőség és fejlesztés érdekében ezen szervezetek számára tegyék elérhetővé a 3 éves pályázás lehetőségét, évenkénti beszámolási kötelezettség mellett, amire az Emtv. jelenleg is lehetőséget ad.”

A javaslatokkal maximálisan egyetértek és ésszerűnek, időszerűnek is tartom, de az egyik érintett társulat vezetőjeként nem értem, hogy a megítélt működési összegek közti számottevő különbséggel miért épp azok osztják meg a független terület jelentős képviselőit, akik ezt a lengyel mintára épülő működési stratégiát hangsúlyozzák indoklásukban, és kiemelt kategóriát sürgetnek a már említett társulatok számára. Mi indokolja, hogy évek óta 12-15 millió forinttal kevesebbet ítélnek meg számunkra azok az „értékfelelősök”, akiknek minket (is) képviselő döntéshozóként pontosan kell tudniuk, hogy milyen plusz terhet jelent például a Maladype életében a saját játszóhely fenntartása, a technikai személyzet és infrastruktúra hiánya, valamint a folyamatosan növekvő bérleti díjak előteremtése?!

Minden tájékozott szakmabeli tisztában van azzal, hogy bizonyos független társulatokkal összehasonlítva, a Maladype mögött nincs sem olyan befogadóhely, sem olyan intézmény vagy szervezet, amely biztosítaná számunkra vagy finanszírozná helyettünk ezeket a mindennapi működésünkhöz szükséges alapfeltételeket és kiadásokat, így tökéletesen érthetetlen számomra, hogy miért tartanak évek óta „takaréklángon” minket, és miért nem a szakmai szempontok döntik el elsősorban a különbözőféleképpen életképes színházi műhelyek sorsát. A több éve kialakult helyzet súlytalanságát mutatja az is, hogy a társulatok többsége már a Közlemények megjelentetésében sem lát érdemi reakciólehetőséget.

Úgy tűnik, mintha minduntalan visszatérne egy kiindulóponthoz, mintha újradefiniálná, újrafogalmazná önmagát, alkotói és művészi látásmódját, színházát. Pár éve sikeres és nagy szériát futott előadásokkal teli repertoárját lenullázta és újjáépítette a színház műsorát. Mára ismét eljutott oda, hogy díjazott, nemzetközileg is keresett előadások alkotják az új műsorrendet. Hogyan értékeli a 2017/2018-as évadot és milyen irányba szeretné kormányozni a Maladype Színházat a következő években?

A Maladype színházi szemléletét a kezdetek óta a készenlét határozza meg. Ennek az állapot-origónak köszönhető, hogy önmagunkat mindig újrateremteni képes társulat maradtunk, és kereső-kutató alaptermészetünkbe továbbra is könnyen illeszthetőek olyan művek, mint Genet Balkonja vagy Lagarce Louis-ja, melyek a 2017/2018-as évad bemutatói voltak. Tadeusz Kantor, az egyik legkomplexebb színházi alkotó szerint: „Létezik egy másik bejárat is, egy szegényes oldalajtó, amely nem túl elegáns, sőt az is lehet, hogy nevetséges, de azon keresztül beosonhat a művészet...” Azt hiszem, komolyan kell őt vennem és fel kell kutatnom ezt a bejáratot, kinyitni és szabadon hagyni mindazok számára, akik velem együtt a változást, a folyamatos fejlődést keresik.

Egészen konkrétan, ideje megtalálnom a színházi szakmában és az állami apparátusban is azokat a felelősen gondolkodó személyeket, akik képesek végre nagyvonalúan, távlatokban és összefüggésekben gondolkodni. Az ő támogatásukkal szeretném tettekre váltani néhány rég óta húzódó művészi-strukturális elképzelésünket, melyek kitolhatják kissé a „tradícionalizmusba” ágyazott színházi közgondolkodás jelenlegi határait, és szakmai alapon vizsgálhatják a színházművészet aktuális törekvéseit.

Nem utolsósorban szeretném a Maladype számára – aki a 2019/2020-as évadban lesz 18 éves! – is biztosítani azt, hogy a születésnapján végre felnőttként kezeljék, úgy, ahogy az a vállalt és teljesített célkitűzéseihez, hazai és nemzetközi sikereihez, valamint a színházművészeti és a színháznevelési eredményeihez méltó. Nem szeretném, hogy továbbra is a ,rosszul tájékozott „jól tájékozottak”, (MGP) szűk „elitje” határozza meg művészi fejlődésünk strukturális hátterének koordinátáit, folyamatos kiszolgáltatottságunkat táplálva ezzel. Egységes és hosszú távú megoldást szeretnék mindazok összefogásával és közös fellépésével, akik leginkább érintettek a problémában, a szakmai kontinuitás és a kiszámítható, tervezhető működés érdekében képesek a hatékony és eredményes együttműködésre.

Az interjút Oláh Zsolt készítette.

Színház.hu, 2018. június 26.

2018. március 27-én , a színházi világnap alkalmából átadták a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat. A kitüntetést Balázs Zoltán színész-rendező, a Maladype Színház vezetője, Szabó G. László kulturális menedzser és Vidovszky György rendező kapta.

Balázs Zoltán nemcsak saját társulatával, de rendezőként is rendszeres vendége a világ különböző fesztiváljainak, színházainak. Rendezett már Amerikában, Franciaországban, Németországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Romániában is.

A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda.

Korábbi díjazottak:

· 1998 Ascher Tamás, Bozsik Yvette, Lakos Anna
· 1999 Lengyel György, Szabó György, Zsámbéki Gábor
· 2000 Antal Csaba, Marton László, Szilágyi Mária
· 2001 Eszenyi Enikő, Nagy András, Szilágyi Dezső
· 2002 Bába Krisztina, Gombár Judit, Szűcs Miklós
· 2003 Huszti Péter, Oszvald Marika, Novák Ferenc
· 2004 Gregor József, Kiss János, Novák János
· 2005 Fábri Péter, Markó Iván, Pintér Béla
· 2006 Békés Pál, Horváth Csaba, Schilling Árpád
· 2007 Kovalik Balázs, Lénárt András, Upor László
· 2008 Meczner János, Csanádi Judit, Gáspár Máté
· 2009 Radnóti Zsuzsa, Váradi Katalin, Goldschmied József
· 2010 Alföldi Róbert, Bérczes László, Ladányi Andrea
· 2011 Bagossy Levente, Lengyel Anna, Tompa Gábor
· 2012 Bodó Viktor, Fehér Ferenc, Pászt Patrícia
· 2013 Gedeon József, Khell Zsolt, Mundruczó Kornél
· 2014 Erkel László Kentaur, Kozma András, Silló István
· 2015 Bagossy László, Szakács Györgyi, Urbán András.
· 2016 Barda Beáta, Frenák Pál, Vidnyánszky Attila
· 2017 Dömötör András, Khell Csörsz, Lőrinczy György

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ötödéves színművész hallgatóinak Augusztus című előadása a 2018. január 13-i marosvásárhelyi bemutató óta számos romániai és külföldi fesztiválmeghívást kapott.

A Bruno Schulz Fahajas boltok című novellafüzéréből inspirálódott nonverbális előadás a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon és a kecskeméti Szín-Tár Fesztiválon való vendégszereplés után legközelebb Budapesten, a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének programjában lesz látható 2018. április 20-án 17.00 órakor a Thália Színház Arizona Stúdiójában.

A Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője által színpadra állított Augusztus a budapesti vendégjátékot követően május 5-én a prágai Zlomvaz Fesztiválon mutatkozik be a cseh közönségnek, ahová idén a szervezők a fesztivál programjába mindösszesen négy külföldi előadást válogattak be. Ezt követően június 9-én a pozsonyi Istropolitana Fesztiválon, június 15-én a nagyszebeni FITS Fesztiválon, június 28-án pedig a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján találkozhat a közönség a különleges hangulatú előadással.

Balázs Zoltán rendszeresen visszatérő vendége a romániai színházi életnek: 2005-ben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban rendezte az Odüsszeusz hazatérése című előadást, 2011-ben a Maladypével a SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválon játszotta a világot látott Leonce és Léna, majd 2012-ben a fesztiváldíjas Tojáséj és Platonov című előadásokat. A következő év tavaszán a Radu Stanca Nemzeti Színház és a Maladype koprodukciójában mutatták be az öt UNITER-jelölést kapott Mester és Margaritát, 2017-ben pedig A kommunizmus története című előadásért Balázs Zoltán elnyerte a Legjobb rendező díját az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Jelenleg a bukaresti Odeon Színházban állítja színpadra Elzbieta Chowaniec Gardénia című darabját.

A Maladype Színház művészeti vezetője 2017 novemberében B. Fülöp Erzsébet osztályvezető tanár meghívására érkezett az egyetemre, hogy végzős osztályának növendékei a közel másfél hónapos próbaidőszak alatt a rendezőre specifikusan jellemző színházi gondolkodást és módszert megismerhessék. A független színházi alkotó, aki korábban már rendezett egyetemi hallgatókat (2007 – A Mikádó – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest; 2017 – A lecke – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest) a kilencfős csapattal a novellák részletes elemzése és az egyéni mozgásképletek elsajátítása után az összművészetek és a játék nyelvén valósította meg a lengyel szerzőre jellemző tartalmi-formai összefüggések bizarr rendszerét.

Játsszák: Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Szilágyi Míra, Zsenák Lilla. Rendezőasszisztens: Zoltán Ildikó, rendező szak III. év. Produkciós munkatárs: Juraszek Zsuzsa, teatrológia szak I. év.

szinhaz.org, 2018. április 16.

Január 13-án 19 órától láthatja a közönség a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Magyar Művészeti Kar végzős színművész osztályának vizsgáját az egyetem Stúdió Színházában Balázs Zoltán rendezésében. A Maladype Színház művészeti vezetője – aki B. Fülöp Erzsébet osztályvezető tanár meghívására érkezett az egyetemre – Bruno Schulz Fahajas boltok című novellafüzéréből Augusztus címmel készített előadást.

Balázs Zoltán rendszeresen visszatérő vendége a romániai színházi életnek: 2005-ben a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban rendezte az Odüsszeusz hazatérése című előadást, 2011-ben a Maladype a SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválon játszotta a világot látott, fesztiválfődíjas Tojáséjt, majd egy évre rá a Platonovot mutatták be ugyanott. 2012 tavaszán a Radu Stanca Nemzeti Színház és a Maladype koprodukciójában létrejött, öt UNITER-jelölést kapott Mester és Margarita aratott osztatlan kritikai- és közönségsikert, 2017-ben pedig Balázs Zoltán elnyerte a Legjobb rendező díját az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon A kommunizmus története elmebetegeknek című előadásáért. Színészként is láthatták a nézők, 2016-ban a Viktor Kravcsenko Én a szabadságot választottam című művéből készült egyszemélyes kiáltványt adta elő Marosvásárhelyen.

A szombaton bemutatásra kerülő vizsgaelőadással kapcsolatban a rendező a Marosvásárhelyi Rádiónak kifejtette: fontos, hogy a diákokban időben megfogalmazódjanak vágyaik, céljaik és tapasztalataik, hogy jelen legyenek, ne játsszanak és engedjék meg maguknak, hogy megtörténjen velük mindaz, amiért ott vannak.

Az alkotók ajánlója az előadás elé:

Bruno Schulz, a tarka fantazmagóriák, mesék és szenzációk mestere értéktelen kacatokból építkezik, melyek kulisszái között az életünk folyik és ahol az egyedüli lényeget a maszkok és a formák állandó váltogatása adja. Bár Schulz a német expresszionisták, Musil és Kafka szellemi társa, az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A Fahajas Boltok mágikus-realista szerzője, a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban, melyben saját apja, Jakub a szolid kereskedő és filozófus-mágus alakjában Józef, a gyermek szemével láttatja a régi világ letűnését. A gyermekkor “lenne annak a ‘zseniális korszaknak’, a ‘messiási kornak’ a megvalósulása, melyet annyiszor ígértek nekünk az összes mitológiák.” – írja. A mindent elözönlő káosz agresszivitásával szemben Józef úgy védekezik, hogy beengedi azt házának falai közé, és helyet keres neki a lét tereiben: “Mekkora naivitás azt gondolni, hogy az élet ezernyi apróságáért küzdve alakíthatjuk sorsunkat! Már csak arra vágyom, hogy elaltassam a sors éberségét, és minden feltűnést kerülve, észrevétlenül jószerencsém oldalához simulva láthatatlanná váljak.”

AUGUSZTUS
nonverbális előadás Bruno Schulz elbeszélései nyomán
Rendező: Balázs Zoltán

Játsszák:
Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea,
Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Szilágyi Míra, Zsenák Lilla

Osztályvezető tanár: B. Fülöp Erzsébet
Rendezőasszisztens: Zoltán Ildikó, rendező szak III. év
Produkciós munkatárs: Juraszek Zsuzsa, teatrológia szak I. év

Időpont: 2017. január 13. szombat, 19 óra
Helyszín: Stúdió Színház, Marosvásárhely, Köteles Sámuel u. 6