"Ki kell dobni a felesleget, és csak a lényegre fókuszálni. Túlzó leegyszerűsítéssel erről is szólt a dadaizmus, amely az első világháború elleni erőteljes tiltakozásként jelent meg. A teljes tagadás álláspontjára helyezkedő dada a nyugati polgári gondolkodás oldalhajtása lett. Az undor, a szorongás, a kétségbeesés kifejeződése volt egy olyan világgal szemben, amelyben Hugo Ball német avantgárd író szavai szerint „minden jól működik az ember kivételével”.

A mozgalom bölcsője a zürichi Cabaret Voltaire volt, atyja pedig Tristan Tzara, aki – a feltételezések egyikeként – 1916 februárjában az egyik kávéházban a Larousse szótár találomra felütött lapján talált rá a dada szóra, és úgy vélte: ez a kifejezés pontosan megfelel az általa képviselt új irányzatnak.

A dadaizmus százéves évfordulója alkalmából a Párizsban élő román szerző, Matei Visniec látomásos abszurdját, a Dada Cabaret-t mutatta be nemrég a Maladype Színház Balázs Zoltán rendezésében. Az Átrium Film-Színházban színre vitt darabban a társulat állandó tagjai – Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika – mellett Kútvölgyi Erzsébet és Farkas Gábor Gábriel is szerepel.

Balázs Zoltán: Matei Visniec két évvel ezelőtt küldte el nekem a darab kezdeti verzióját. Első olvasásra nemigen tudtam mit kezdeni a „szövegtákolmány-szerű” anyaggal, de egy briliánsan megírt jelenet, amelyben Lenin az európai civilizáció elöregedéséről és feleslegessé válásáról szónokol, mégsem hagyott nyugodni. Azt hiszem, emiatt döntöttem úgy, hogy végül megrendezem. A dadaizmus egyik sajátossága a játékosság, a nyelvek keveredése, a verbális és nonverbális jelek furcsa együttállása, így, az előadásban a barokk falzettek, a mozgalmi dalok, a német kabarék, a francia sanzonok keverednek az orfeumok és varieték világával. Monsieur Dada allegorikus figuráján kívül mindegyik szereplő létező alak volt: a „dadazófus” Emmy Hennings, Sophie Taeuber-Arp és Tristan Tzara egyfelől, Lenin és Krupszkaja másfelől. De az előadásban rajtuk kívül feltűnik még Sztálin és egy fekete macska is – avatott be a részletekbe Balázs Zoltán színész, rendező.

Balázs Zoltán: Az én olvasatomban a dadaizmus nagyon erős gesztusa a lomtalanítás. Annyi mindent halmoz fel az emberiség az évszázadok során, művészeti, kulturális, politikai értelemben, hogy időnként az egészet tűzre kell vetni. A múlt század elején a dadaisták a maguk érdes és békétlen módján kegyetlenül tűzre dobtak mindent, ami a lényeges dolgok befogadásának útjában állt. Talán az előadás végén felhangzó Boulevard of Broken Dreams (A széttört álmok sugárútján) című dal rejti a lényeget. Minden izmus, minden emberi törekvés itt végzi – vélekedett a rendező, aki szerint a dadaisták „többszörösen terhelt” és komplex személyiségek voltak, de képesek a befogadásra. – Ez az integratív attitűd hiányzik igazán a mai világból, amely inkább kizár, kisajátít és „törzsi háborúkat” gerjeszt.

Hiányoznak a merész és nagyvonalú gesztusok, a pártállástól, ízléstől, szemlélettől független hiteles (alkotó) közösségek – fejtette ki Balázs Zoltán.

A rendező idén tavasszal Matei Visniec egy másik darabját, A kommunizmus története elmebetegeknek címűt vitte színre Chicagóban a Trap Door Theatre-ben. – Bár a darabot egy széles körben elismert avantgárd színház mutatta be, amely megalakulása óta missziójának tekinti, hogy kortárs európai darabokat, szerzőket és újító színházcsinálókat ismertessen meg a nem szokványos témákra és előadásokra nyitott amerikai közönséggel, mégis benne volt a pakliban, hogy a sztálini történet nem minden vonatkozását fogják pontosan megérteni és dekódolni. A közönségtalálkozókon azonban mindig kiderült, hogy a nézők a szovjetrendszer visszásságait és abszurditásait tökéletes párhuzamba tudták állítani a náluk zajló elnökválasztási mizéria manipulatív természetével és egyes szereplőivel – emlékezett vissza a rendező.

A szovjet terror valódi működési mechanizmusáról szól a tavaly óta nagy sikerrel futó Én a szabadságot választottam című monodráma, amely Viktor Kravcsenko írásából készült.

Kravcsenko a sztálini rezsim kiépítésének aktív résztvevője volt, de a háború tetőpontján szembefordulva a rendszerrel Amerikába emigrált, ahol egyesek úgy feltételezik, a KGB végzett vele. Kravcsenko 1946-ban megjelent Én a szabadságot választottam című művében elsőként számolt be a szovjet terror valódi működési mechanizmusáról. Balázs Zoltán a darabbal Erdélyben és a Felvidéken is turnézik, útjáról dokumentumfilmet is készítenek.

A Maladype társulata tavaly tavasszal mutatta be a Hajdu Szabolcs rendező által írt Ernelláék Farkaséknál című kamaradrámát. Hajdu még ugyanebben az évben gerillaszerűen, minimális költségvetéssel, velük vitte filmre a történetet, amely Kelet-Európa egyetlen rangos filmszemléjén, Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat. Azt tervezték korábban, hogy az előadás újra látható lett volna az őszi évadban a Maladype budapesti bázisán, a kamaradráma azonban lekerült a műsorról. – Sajnos, a film sikerével Karlovy Varyban arányosan a mi strukturális és anyagi körülményeink nem változtak. Így a produkciót, a megnövekedett, új igények szerint már nem tudtuk vállalni – részletezte Balázs Zoltán.

Makrai Sonja, mno, 2016.

-

Egy befejezetlen történet – IV. Károly címmel mutatja be Csepeli György darabjának felolvasószínházi változatát a Maladype Színház december 15-én.

Egy hiánypótló kezdeményezésről
A Maladype Színház száz évvel az I. Világháború kitörése után hiánypótló kísérletet tesz arra, hogy Csepeli György: IV. Károly című darabjának felolvasószínházi bemutatásával továbbgondolja a háború után kialakult és a jelent is meghatározó kulturális azonosságokat és különbözőségeket, a többnemzetiségű Monarchia kulturális identitásainak lehetséges kölcsönhatását, az előrelátó, előremutató, valamint a hosszú távú, szabad fejlődést szem előtt tartó történelmi személyek szellemiségét.

“Száz évvel ezelőtt a politikai- és kulturális törésvonalak áthidalása, a mentalitásbeli alapértékek megőrzése, valamint a társadalmi kohézió feltételeinek megteremtése érdekében néhányan megpróbálták kezükbe venni sorsukat. Nélkülük a magyarság kultúrájának jelentősége csupán töredéke lenne a mainak” – fogalmaztak az alkotók.

Mivel járt az I. Világháború a kultúra terén?
Az I. Világháború végét jelentő harmadik piavei csata, az őszirózsás forradalom, az 1918. november 11-én, a compiegne-i erdőben aláírt fegyverszünet és az ezt követő Párizs környéki békeszerződések nem csupán a politikában, a gazdaságban, a kereskedelemben, a természetföldrajzban és a településföldrajzban hoztak gyökeres változásokat Európa-szerte: táptalaját adták a kulturális diszkontinuitás kialakulásának is.

Talán a leginkább érintett ebben az Osztrák-Magyar Monarchia dualista államszövetségének részét képező Magyar Királyság volt. Magyar anyanyelvű népességének egy részén a migrációs és asszimilációs veszteségek következményeként a királyság korábbi területén létrejött számos új állam valamelyikének kulturális dominanciája érvényesült. Mindez jelentős kihívások elé állította a kisebbségben lévő közösségeket: az intézmények 1918-19-es katonai megszállást követő betiltása, a közösségi lét ellehetetlenítése és a szükségállapotok ellenére nagyságrendjükhöz és lehetőségeikhez mérten kiépíteni regionális társadalmi szerkezeteiket, kulturális, oktatási intézményeiket, de legfőképpen megőrizni és fejleszteni identitásukat, kultúrájukat.

Tiltásokkal behatárolt színház
A kisebbségben lévő magyarság értelemszerűen a közös szellemi élet részének tekintette magát, amikor azonban a szellemi határzárak is véglegessé váltak, szükségszerűen jelentkezett az igény – ha önálló kultúrára nem is, de – az önálló kulturális élet kialakítására mindenképpen. A szépirodalom jelentőségének növekedését, megjelenési felületeit és az irodalmi munkaközösségek működésének kereteit csak nagy erőfeszítések árán sikerült elérni és megteremteni. A kezdeti eredmények ellenére az új államhatalom az irodalommal akkor szorosan összefüggő színházi életet is behatárolta tiltásaival, az állami felügyeleti rendszer hatékony működtetésével, az állami és helyi támogatások teljes hiányával, a színházi évad időtartamának korlátozásával, a színikerületek számának önkényes megállapításával és a magyar nyelvű szakmai utánpótlás megoldatlanságára adott közönyös reagálásával. A színházak egy részét – így a kassait, a kolozsvárit és a pozsonyit is – lefoglalták, a működési engedélyeket lojális vezetőknek adták.

A politikai célú állami szigorítás szükségszerűen hozta magával a színvonal drasztikus csökkenését. A fentiekből egyenesen következett az I. Világháborús történelmi események és az azokban szerepet játszó alakok független kulturális kontextusba helyezni szándékozó kísérleteinek tiltása is. Azóta sem került sor az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodójának, a történésekben központi szerepet játszó IV. Károly alakjának beemelésére a színházművészet keretei közé.

Bemutató a kulturális megbékélés és kollektív emlékezet jegyében
A Maladype Színház bemutatója új, sajátos és egyedi koncepciót fogalmaz meg az I. Világháború száz éves évfordulója kapcsán: Csepeli György IV. Károly című darabjának ősbemutatója a kulturális megbékélés és kollektív emlékezet jegyében, közös kulturális és történelmi értékeink mentén, konstruktív és nyitott kommunikációt feltételezve teremthet lehetőséget a színészek és a közönség számára egymás gondolatainak megismerésére, véleménycseréjére, a közös értékek megtermékenyítő áramlására, értékemberek találkozására, együttműködésére.

IV. Károly és a színház
A Maladype tudomása szerint ez idáig nem született olyan mű, amelyben Károly király alakja központi szerepet töltött be és ez színházban bemutatásra is került volna, pedig IV. Károly és a színház kapcsolata nem új keletű: 1916. december 30-i koronázásának rendezője az a gróf Bánffy Miklós, aki 1912 és 1917 között a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, Bartók Béla színpadi művei bemutatójának díszlet- és jelmeztervezője volt. Bánffy vonta be és jelölte ki a közreműködőket, a művészeket, ő határozta meg az eseménysorozat kulcsmozzanatait. Nem riadt vissza a dramatikus események felvillantásától sem. Világlátása, groteszk művészi hitvallása nem engedhette, hogy a dühöngő világháború ne árnyékolja be az esemény fényét. Miközben a koronázás az utolsó nagy alkalom volt a különleges díszruhák felvonultatására (egyes családokban az ősök ruháit is elővették), addig az „aranysarkantyús lovagok” (a hadirokkantak) csukaszürke egyenruhában, a harctéren szerzett súlyos sebesüléseket eltakaró gézkötésekkel vették át a legjobbak számára járó kitüntetést.

A projekt nem foglal állást, és az alkotók szándéka szerint nem hagyja figyelmen kívül a háború következményei által érintett területek képviselőit (Vilmos császár, Ferenc József császár, Sixtus, Xavér – Zita királyné testvérei, Czernin), éppen ellenkezőleg: a bemutatandó darab szövegkönyve által integrálja őket a színházi bemutató keretei közé.

Rendező: Balázs Zoltán
Előadják: Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika

szinhaz.org, 2016.

A 2015/2016-os színházi évadban megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Maladype Színház társulata mély megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadta a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek Emtv. szerinti, 2015. évi működési támogatására kiírt pályázat Színház I. kategóriájának eredményeit. A Maladype Színházat érintő 3,900,000,- forintnyi indokolatlan elvonás következtében – a szakmai kuratórium döntésének köszönhetően – a tavalyi, 21,900,000,- forintnyi támogatásunk idén 18,000,000,- Ft-ra csökkent.

A döntéshozói „gesztus” számunkra a szakmai kuratórium Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által delegált tagjaitól elvárható tájékozottsággal, szakértelemmel, objektív értékítélettel, valamint a működési pályázat kiírásakor a pályázati felhívásban megfogalmazott 53 pontos pályázati és bírálati szempontrendszer szerinti értékeléssel és azok betartásával semmilyen formában nem összeegyeztethető. A Maladype Színház eddigi teljesítménye, eredményei és jövőbeli tervei fölött mondott „ítéletet” nem tudjuk értelmezni.

A korábbi évek gyakorlatához képest idén a független területen alkotók „szerencséjére” a minisztérium szakértői testületében az innovatív és progresszív színházi törekvések pályázati pénzeit elosztó és a döntéseket meghozó Színház I. kuratóriumában Lőrinczy György mellett „a függetleneket legjobban ismerők”, Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza művészeti vezetője és Jászay Tamás kritikus is helyet foglalhatott.

A FESZ által delegált kurátorok minket érintő döntésének reduktív jellegét befolyásolhatja az a tény, hogy a Maladype – a független színházi szférában mindenkit érintő negatív folyamatok és az évről-évre hektikusan változó működési támogatások ellenére – ez idáig egyszer sem emelt kifogást a megítélt támogatásokkal kapcsolatban. Konzekvens gazdasági és művészeti koncepcióval építkezve, évről-évre egyre nehezebb anyagi körülményei mellett rendkívüli erőfeszítéseket tett és különböző „túlélési stratégiák” sorát dolgozta ki mindennapi működése és projektjei finanszírozásának érdekében. A kuratóriumok által megítélt összegeket jól strukturálta, más forrásokból, kreatív támogatói programok megvalósításával a működési pályázatokon elnyert támogatást megnövelte, energiáját a mindenkori alkotói munkába fektette.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a más, állami és nem állami projektpályázatokon elnyert támogatások, a nemzetközi fesztiválok, koprodukciós partnerek és befogadó színházak által felajánlott költségtérítések, valamint az egyéb támogatások nagy része – nem csak a Maladype, hanem bármelyik független színház esetében – nem fordíthatóak működési költségekre, azokból kizárólag az adott projekt költségei finanszírozhatóak. Amint az a kurátorok számára is nyilvánvaló, a szerződésekben rögzített támogatások szigorú elszámolási rend szerint csak az adott program megvalósítására fordíthatóak támogatásként és külön költségvetésként kezelendőek. Nem véletlenül adja az évenként ismétlődő, fix állami támogatással nem rendelkező függetlenek működésének bázisát a működési pályázat által elnyerhető összeg! A Maladype Színház mögött nincs semmilyen fenntartó vagy befogadó intézmény, önálló játszóhelyét és állandó társulatát saját maga tartja fenn! A pályázati felhívás kritériumrendszere szerint a plusz források bevonása a pályázatok elbírálásánál előny! Vagy mégsem?

Egyetértünk Hegedűs Sándor, tánckritikus állításával, mely szerint „20 millió forint alatt nem lehet működtetni egy társulatot” és elgondolkodtatónak tartjuk, hogy a minket képviselő kurátorok számára miért nem egyértelmű érték egy állandó játszóhellyel, társulattal, repertoárral és magas előadásszámmal működő, jelentős hazai és nemzetközi koprodukciókat, fesztiválmeghívásokat, oktatási, nevelési programokat és workshopokat maga mögött tudó 15 éves alkotóműhely jelenléte a független színházi életben. Mit kellene még bizonyítanunk?

További kérdéseket vet fel bennünk a több éves értékteremtő munka eredményeire épülő értékelés megkülönböztető jelentőségének hiánya a döntési gyakorlatban, éppen ezért egyetértünk a régóta esedékes, Lőrinczy György által is megfogalmazott profiltisztítással.

Nehezen tudjuk azonban értelmezni a kuratórium másik tagjának szavait:

„Mint a Színház 1-kurátor Jászay Tamás kritikus elmondta: A jelen körülmények között nagyobb szüksége van a támogatásra egy ígéretes progresszív pályakezdő együttesnek, amelynek társadalmi hasznossága vitathatatlan, és együttműködésben is gondolkodik.”

A társadalmi hasznosságnak és együttműködéseknek kizárólag fiatal, pályakezdő együttesek számára történő privilegizálását visszautasítjuk. A Maladypének, még induló társulatként a korábbi, értékalapú szempontrendszer szerint évek alatt felépített szakmai hitelességet, szakmai minőséget és mérhető, igazolható eredményeket kellett felmutatnia ahhoz, hogy az akkori lehetőségekhez képest olyan mértékű támogatást kapjon, mint a jelenlegiekhez mérten a valóban fiatal, pályakezdő formációk.

„A kuratóriumok heteket töltöttek azzal, hogy kidolgozzák a pontozás szempontrendszerét, és ennek nyomán értékeljék a pályázatokat, osszák szét a pénzt. Mint a Színház 1-kurátor Jászay Tamás kritikus elmondta: figyelembe vették azt is, hogy az adott együttes mennyire szorul a pályázati pénzre.”

Rászorultságra vonatkozó kérdést nem találtunk a pályázati felhívás részeként február 17-én megjelent bírálati szempontrendszerben. Egyébként is: hogyan kellene ezt értelmezni? Mi számít rászorultságnak? Amint azt a fentiekben jeleztük, a plusz források nagy része nem fordítható működési költségekre. Egy nemzetközi irányelveket követő pályázatban a plusz források megléte az életképességet, a kiszámíthatóságot, az előremutató fejlődést, a pályázóba vetett több irányú támogatói bizalmat jelenti, amelyet a bírálóbizottságok az értékelésnél a pályázat támogatási intenzitását növelő előnyként, nem pedig a támogatást csökkentő szempontként vesznek figyelembe. Így a kurátor által megfogalmazott szempont a működési pályázat kritériumrendszere kapcsán számunkra nem lefordítható.

Sajtóhírek szerint az államtitkár arra figyelt, hogy senki ne kapjon kevesebbet, mint tavaly. A Maladypétől azonban nem az államtitkár, hanem a független területet képviselő kuratóriumi tagok vontak el tavalyi támogatásához képest 3,900,000,- Ft-ot. A minket érintő döntés hátteréről és okairól nincs információnk, ellenben amit sejteni vélünk, az ránk és a terület egészére nézve is kétségbeejtő és riasztó.
Idézünk a többek között Jászay Tamás által is jegyzett, 2013-ban Halász János államtitkárnak címzett levélből:

„Meggyőződésünk, hogy a független színházi és táncos terület nemzeti kultúránk egyik legfontosabb pillére, ezért is lényeges, hogy a terület működési pályázatainak elbírálásakor kizárólag szakmai szempontok érvényesüljenek.”

Elszomorít bennünket a független területen megmutatkozó értékrendbeli válság és az a tény, hogy éppen azok „ütnek rajtunk”, akiktől szakmai képviseletünket leginkább várnánk. Nem marad más, mint hogy a kuratórium döntését magunkra nézve egyértelmű üzenetként kódoljuk: egyet kell értenünk Pintér Bélával, aki szerint ma Magyarországon a függetlenek által delegált kurátorok szemében nem érték a több éves eredményekre épülő hazai és nemzetközi szakmai munka.

Végezetül szeretnénk kiemelni, hogy a jelen közleményben megfogalmazott gondolatok, melyek a szakértői testület által minket ért igazságtalan döntés következtében együttes felháborodásunkat tükrözik, nem az adott témában érintett más társulatokhoz vagy egyéb szervezetekhez képest és ellenében (!), hanem csakis a színházunkat ért szakmai sérelem kapcsán fogalmazódtak meg.

A fentiek alapján a Maladype Színház redukciós folyamatait kénytelen elindítani. A továbbiakban a FESZ szakmai, tartalmi és formai megnyilvánulásait nem tudja elfogadni, ezért kilép a Független Előadó-művészeti Szövetségből.

Balázs Zoltán
és a Maladype Színház társulata

Források:
http://online.nka.hu:81/NKA_belso/_temp/ckfinder/files/emmi/archivum/2015/palyazati_felhivasok/150217/01.pdf)
http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/hoppal-peter-jobban-tudja-melyik-szinhazat-mennyivel-kell-tamogatni-94820
http://nol.hu/kultura/az-allamtitkar-jobban-tudta-mint-a-szakma-1532141
http://nol.hu/kultura/az-allamtitkar-jobban-tudta-mint-a-szakma-1532141
http://www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=206#!DocumentBrowse
http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/51410-a-szinhazi-kritikusok-cehe-elnoksegenek-levele-halasz-janosnak

A Maladype Színház a 2014. november 12-én megrendezett, a for-profit vállalati és a non-profit civil szféra sikeres együttműködéseit elősegítendő 7. Civil Licit Aukción történt nem várt események kapcsán az alábbi sajtóközleményt teszi közzé.

A tegnapi, 7. Civil Liciten Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úr a hazai civil szféra finanszírozása kapcsán a norvég és a magyar kormány között kialakult helyzetet érintő fokozott sajtóérdeklődésre reagálva – a magyarországi civil szféra sokszínűségét bemutatandó – az általa magánemberként megvásárolt terméket, illetve szolgáltatást előzetesen felajánlotta a Norvég Nagykövetség magyarországi képviselőinek és munkatársainak. Későbbi választása Balázs Zoltánnak, a Maladype Színház társulatvezetőjének, Az Aranybogár-módszer elnevezésű kreatív kommunikációs-analitikai tréningjére esett.

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár úr magánemberként licitált, érvényben lévő megbízással politikai tisztséget vállaló közszereplőként a megvásárolt szolgáltatást azonban a norvég és a magyar kormány közötti konfliktusba beágyazva ajánlotta fel a Norvég Nagykövetségnek.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Maladype Színház független színház és függetlenségünk nem csak szervezeti formánknak, hanem szellemiségünknek, alkotói stratégiánknak és több mint 13 éves működésünknek is lényege. Egyre nehezebb anyagi körülményeink miatt rendkívüli erőfeszítéseket teszünk és különböző kreatív megoldásokat dolgozunk ki mindennapi működésünk és projektjeink finanszírozásának érdekében. A Maladype Színház, mint magát kizárólag pályázati forrásokból és támogatásokból fenntartó közhasznú egyesület, más magyarországi független civil szervezetekhez hasonlóan jogosult pályázni számos állami és nem állami pályázati kiírásra, így a Civil Licit, a Norvég Alap és a Norvég Civil Alap pályázati felhívásaira is. A norvég és a magyar kormány közötti, a civil szféra finanszírozásával kapcsolatos konfliktusban azonban semmilyen formában nem kívánunk érintetté válni.

Egyetértünk helyettes államtitkár úrnak a 2014. évi Civil Liciten elhangzott nyitóbeszédében megfogalmazott gondolatával, mely szerint: „A napi politikát távol kell tartani a Civil Licittől.”

A tegnapi nap történéseinek lehetséges aktuálpolitikai felhangjai miatt – függetlenül attól, hogy azok a jelen helyzetben melyik politikai oldalt érintik – a Maladype Színház veszélyeztetve érzi 13 év alatt tudatosan felépített független értékrendjének hitelességét, ezért ebben helyzetben nem tudja elfogadni Csepreghy Nándor magánszemélyként történő felajánlását.

A Maladype Színház az ügyet lezártnak tekinti, minden érintett megértését köszönjük.

A MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET FELHÍVÁSA
„SZÁZAN SZÁZZAL EGYÉRT!”

VÉGVESZÉLYBEN A MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET MŰKÖDÉSE!

Fővédnök: Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke

“Véleményem szerint a sokszor emlegetett kreatív, innovatív Magyarország nem jöhet létre a leginkább a független színházak által felvállalt „kultúraterjesztő” küldetés nélkül. Ötletek, hosszú távú megoldások kellenek. Évek óta kiemelt figyelemmel kísérve a Maladype Színház hazai és nemzetközi tevékenységét, társadalmi integrációt elősegítő színházi nevelési programsorozatát, meggyőződésem, hogy egyedülálló szellemiségének és értékeinek védelme, közhasznú működésének támogatása közös felelősségünk.”
Király Júlia

JELENLEGI HELYZET, PROBLÉMA
A hazánkban, az Európai Unióban és a világban uralkodó gazdasági válság, a működési hozzájárulások kiszámíthatatlansága, a pályázati és támogatási lehetőségek folyamatos csökkenése miatt a Maladype művészeti tevékenysége, közhasznú munkája, társadalmi integrációt elősegítő színházi nevelési programsorozata és létezése egyaránt végveszélybe került. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben nem csak a kiemelkedő projektek, hanem a társulati- és alkotói lét mindennapi finanszírozása is lehetetlenné vált. Reális fenyegetést jelent színházművészeti, valamint társadalmi integrációt elősegítő, roma és nem roma, hátrányos helyzetű fiatalok számára kialakított színházi nevelési programsorozatunk rövid időn belüli megszűnése, leállása is.

NYÚJTS KEZET! ...
Ahhoz, hogy több mint tíz év munkája, lelkesedése, küzdelme, hazai és nemzetközi sikere ne vesszen a semmibe, szellemiségünk és értékeink megmentése érdekében felkérünk száz céget, intézményt és magánszemélyt: egyenként mindössze 100.000 forinttal támogassák a Maladype Színház Közhasznú Egyesületet!

... ÉS FOGADD EL!

HOSSZÚ TÁVÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, ÚJ FINANSZÍROZÁSI MODELL - LÉGY BENNE AZ ELSŐ SZÁZBAN!
Felismerve és figyelembe véve a vállalkozásokat is érintő nehéz gazdasági körülményeket, összefogást hirdetve és hosszú távú együttműködést ajánlva alternatívát kínálunk arra, hogy száz vállalat, intézmény és magánszemély, valamint a Maladype Színház közösen mutasson új irányt az eddigi magyarországi támogatási gyakorlatban. Finanszírozási filozófiánkkal minden támogatónk által igénybe vehető lehetőséget ajánlunk, amellyel a gazdasági válság következményeit előnyünkre fordítva minimális anyagi ráfordítással tehetünk egy lépést közös, hiteles és igaz társadalmi felelősségvállalási koncepciónk megvalósítása felé. Modellteremtő kezdeményezésünk és ahhoz kapcsolódó komplexen felépített projektünk innovatív fundraising kultúrája érzékenyen reagál a támogatási keretek kényszerű szűkülésére, így a nagyobb adományok helyett több, kisebb támogatásra számítunk. Szándékunk, hogy jelenlegi és leendő partnereinket találkozási lehetőségeket és további együttműködéseket teremtve összekapcsoljuk, ezért egységesen szólítjuk meg a kis- és
középvállalkozásokat, a nagyvállalati szférát, az intézményeket, valamint a magánszemélyeket.

FLASHMOB!
Támogatói szándéknyilatkozataink összegyűjtését követően támogatóink, önkénteseink, a színház tagjai és közönségünk bevonásával több forgalmas budapesti helyszínen (Deák tér, Astoria, Blaha Lujza tér, Nyugati pályaudvar, Kálvin tér, Móricz Zsigmond körtér, Mikszáth tér, Széll Kálmán tér, Hősök tere, Oktogon) flashmob-okat szervezünk, melyeken a sajtóval előre egyeztetetve, közösen hívjuk fel a figyelmet együttműködésünkre.

PR – SAJTÓ
A Maladype Színház a szakmai sajtón kívül rendszeresen megjelenik online hírfelületeken, rádiós műsorokban és televíziókban, így sajtókapcsolatainkra alapozott, tervezett kommunikációs- és médiakampányunk keretein belül széles nyilvánosságot kívánunk teremteni a „Százan százzal egyért!” – projektnek. Támogató partnereinket honlapunkon külön menüpont alatt mutatjuk be, terveink szerint itt is beszámolunk a támogatások felhasználásáról, projektünk
eredményeiről, hasznosulásairól, aktualitásairól, fejleményeiről.

NYÍLT PRÓBÁK, BEAVATÓ ELŐADÁSOK
Támogatóink részére lehetőséget biztosítunk, hogy nyílt próbáinkon, beavató előadásainkon és programjainkon új felismerésekre szert téve megismerjék és megtapasztalják azt a hiteles, autentikus, nyitott, emberközeli és egyenrangú partnerségen alapuló sajátos nyelvezetet és gondolkodást, amely szellemi pártolói körünket, közönségünket, hazai és nemzetközi szakmai partnereinket elkötelezte a Maladype Színház Közhasznú Egyesület mellett.

RÖVIDEN A MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLETRŐL
A 2002-ben alakult, állandó társulattal és alkotótársakkal működő Maladype (ejtsd: ’maladipe’) Színház független színház, társulatunk pályázati forrásokból tartja fenn magát. Függetlenségünk azonban nem csak szervezeti formánknak, hanem szellemiségünknek és a színházról alkotott elképzeléseinknek is lényege. Tudatosan keressük a színházi és a nem színházi terek adta váratlan lehetőségeket, a szabálytalan színészi megoldásokat és azokat a közvetlen nézői reakciókat, melyek mentesek a hagyományos színházi elvárásoktól és klasszikus viselkedésformáktól.

Színházunk Balázs Zoltán rendező – művészeti vezető irányításával létrehozott előadásai komoly szakmai visszhangot kiváltó, új színházi nyelvvel kísérletező produkciók, melyeket a szakma és a közönség jelentős díjakkal honorál (Pl.: Színikritikusok Díja, ARTISJUS előadóművészeti-díj, Nádasdy Kálmán-díj, Jászai Mari-díj, Soós Imre-díj, Őze Lajos-díj, Súgó Csiga-díj, Junior Prima-díj) és amelyek a Maladype Színház társulatát a hazai és a nemzetközi színházi élet egyik
legizgalmasabb és legszínvonalasabb független formációjává tették.

TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ, SZÍNHÁZI NEVELÉS
Rendhagyó színházi nevelési programsorozatunk, nyílt próbáink, kihelyezett tantermi előadásaink alkalmak mindannyiunk számára, hogy újrafogalmazzuk gondolatainkat, hogy ki tudjuk fejezni önmagunkat, hogy érvekkel és ellenérvekkel – felnőtt társadalom polgáraihoz méltóan – vitakultúránkat pallérozhassuk, kommunikációnkat fejleszthessük. A Maladype beavató programja ezt az utat, ezt az önbecsülési, önkifejezési és fogalmazási folyamatot
tudja elindítani azzal a fejlődő generációval együtt (15-22 év), akinek saját értékeivel és lehetőségeivel most kell tisztába kerülnie, hogy később igaz és saját döntéseket tudjon hozni, mely egy nyitott, valódi párbeszédeket generáló társadalom egészére hatással lehetnek.

RÉSZLETEK PEDAGÓGUSI VISSZAJELZÉSEINKBŐL
„Kívánom minden középiskolai magyartanárnak, hogy lehetősége nyíljon osztályának ilyen drámaórát prezentálni!”
Stribik Ferenc, Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI

„Az iskolánk diákjainak nagy része alulmotivált, magatartási, beilleszkedési problémákkal, tanulási zavarokkal küzd. Olyan szociális-kulturális háttérrel rendelkeznek, ahol a társadalmi és erkölcsi értékrend felborult. Iskola és színházi társulat hasonló kapcsolatára talán nincs is példa. Események, hiszen mindegyik egyszeri és megismételhetetlen. Nézők nincsenek, csak résztvevők, akik az alkotói is az adott eseménynek. A színészek játékának váratlansága, hitelessége, játékossága, lendülete, nyitottsága, szakmai alázata és tudása ez alkalommal is lenyűgözte tanulóinkat! Az alkotói munkába beavatottak a
végén örömünneppel köszönnek el a Bázistól. Nézőből résztvevővé, passzív befogadókból aktív alkotókká válnak. Megváltozik a minőségük, tűzkeresztségen esnek át: részesülnek a SZÍNHÁZ élményéből. Tanulóink nevében köszönöm!”
Németh Mónika, Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola

Legyen követendő példa értékmentő és értékteremtő együttműködésünk!
Balázs Zoltán, művészeti vezető

Január 22-án, a Magyar Kultúra Napján meghívott vendégeinkkel a tizenhatos szám apropóján - a tökéletes mérték és a teljesség kapcsolatáról beszélgetünk: az ókori Rómában az emberi testrészeket használták a távolság mérésére. Az „etalon” láb (pes) hossza a tenyér (palmus) szélességének négyszerese, míg egy tenyér 4 ujj (digitus) széles volt, vagyis a 29,63 cm-es lábnak 16 ujj szélessége felelt meg. A 16-os szám a Bibliában is gyakran felbukkan. Az Ótestamentum 16 prófétáról tesz említést, az Újszövetség pedig 16 apostolt és evangélistát tart számon. A sakkban a játékosok 16 bábuval kezdenek.

VENDÉGEINK:

Pártay Lilla, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, koreográfus
Kökény Tamás, nagybőgős, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny második évadának fődíjasa
Fehér László, Kossuth-díjas festőművész
Csepeli György, szociálpszichológus, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora

Moderátorok: Kántor Viola és Balázs Zoltán

A Numera! időpontja és helyszíne: 2017. január 22. vasárnap 15.00, Maladype Bázis

Szilágyi Ágota és Tankó Erika folyamatosan változó, megújuló performansz-játéka újabb tapasztalatokkal bővülve december 17-én, szombaton 19.00 órai kezdettel - közkívánatra! - újra a Maladype Bázison.

"...bepillantani vagy bekukucskálni egy vagy két ember életébe nézőként ennyire közelről nem mindennapi érzés, mert közben mi is elgondolkodunk önmagunkon, bevonódunk ebbe a teremtésbe."
Somorjai Szabolcs, blog

Az alkotók gondolatai:
"Outlét... Átvilágítani az emlékeken, helyére tenni a múltat, áttetszővé és átjárhatóvá tenni a jelent, hazavinni magunkat önmagunk legmélyére. Úgy gondoljuk, hogy van egy pont: átjáró álom és ébrenlét között, ahol találkozni tudunk önmagunk legelemibb energiáival... különös mélytengeri állapot ez, víztömegek alatti világ, ahol legféltettebb gondolataink és érzéseink kapnak helyet, ülepednek le - egyik réteg a másik után, egyik álom a másik után. Ezeket a rétegeket próbáljuk meg felfejteni, és képekben megfogalmazni: egyfajta "személyes kódrendszer" felállításáról van szó, amelyben a nézőkre az asszociációkon keresztüli "kódfejtés" expedíciós feladata hárul. Csángógésa, pszihedelikus szerelem, pom-pom-pionír."
Az önéletrajzi ihletésű előadás a két, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett és a temesvári Csiky Gergely Színházban korábban többször együtt játszó színésznő személyes gondolatain keresztül szól gyökereik kereséséről, lehetséges megerősítésérő, nőiségről és a szavak teremtő erejéről. A hol különváló, hol periodikusan összefonódó életutak kapcsán nem csupán saját magukat, hanem a velük együtt és körülöttük formálódó környezetet is vizsgálják.
Az összművészeti (szöveg, mozgás, animáció, videó-projekció, zene, ének) előadás különleges vizuális látványvilággal bír, Szilágyi Ágota és Tankó Erika "mélytengeri léthez" illeszkedő jelmezeit Szőllősy Attila egyedi, LED technológiával kidolgozott fényterve teszi különlegessé.

Szereplők: Szilágyi Ágota és Tankó Erika
Fényterv: Szőllősy Attila
Videó-projekció: Birkás Mona

 

December 15-én, 19.00 órakor Csepeli György szociálpszichológus, író IV. Károly – egy befejezetlen történet című színművének ősbemutatója látható különleges színházi megfogalmazásban a társulat színészeinek - Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika - előadásában a Mikszáth téri játszóhelyünkön. Az előadást követő közönségtalálkozó vendége a szerző, valamint Gerő András történész - az MTA doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója -, aki pontos koordináták közé helyezve beszél a műben megidézett eseményekről és alakokról, azok máig tartó hatásairól.
Csepeli György IV. Károly - egy befejezetlen történet című drámatöredékének felolvasószínházi bemutatója továbbgondolja a háború után kialakult és a jelent is meghatározó kulturális anomáliákat; a többnemzetiségű Monarchia széttöredezett identitásának lehetséges kölcsönhatásait, valamint az előremutató, szabad fejlődést szem előtt tartó történelmi személyiségek szellemiségét.

A koncepció különleges vonása, hogy nem foglal állást, ellenben megtermékenyítő vitára ösztönöz. Nem hagyja figyelmen kívül a háború következményei által érintett területek képviselőit (Vilmos császár, Ferenc József császár, Sixtus, Xavér – Zita királyné testvérei, Czernin), éppen ellenkezőleg: a bemutatandó darab szövegkönyve által integrálja őket a színházi bemutató keretei közé - konstruktív és nyitott kommunikációt feltételezve teremthet lehetőséget a hallgatók, színészek és partnerek számára egymás gondolatainak megismerésére, vélemény-cseréjére, a közös értékek megtermékenyítő áramlására, értékemberek találkozására, együttműködésére.

A bemutató további sajátosságát Magyarország utolsó uralkodójának a színházművészet keretein belül történő megjelenése adja. Tudomásunk szerint ez idáig nem született olyan mű, amelyben Károly király alakja központi szerepet töltött be és ez színházban bemutatásra is került volna, pedig IV. Károly és a színház kapcsolata nem új keletű: 1916. december 30-i koronázásának rendezője az a gróf Bánffy Miklós, aki 1912 és 1917 között a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, Bartók Béla színpadi művei bemutatójának díszlet- és jelmeztervezője volt. Bánffy vonta be és jelölte ki a közreműködőket, a művészeket, ő határozta meg az eseménysorozat kulcsmozzanatait. Nem riadt vissza a dramatikus események felvillantásától sem. Világlátása, groteszk művészi hitvallása nem engedhette, hogy a dühöngő világháború ne árnyékolja be az esemény fényét. Miközben a koronázás az utolsó nagy alkalom volt a különleges díszruhák felvonultatására (egyes családokban az ősök ruháit is elővették), addig az„aranysarkantyús lovagok” (a hadirokkantak) csukaszürke egyenruhában, a harctéren szerzett súlyos sebesüléseket eltakaró gézkötésekkel vették át a legjobbak számára járó kitüntetést.

Mindezeken túl a háború százéves évfordulója kapcsán a bemutató hosszabb távon alkalmat teremthet IV. Károly személyének beemelésére a kortárs művészet területére.

Az előadás helyszíne: Maladype Bázis, VIII. ker. Mikszáth tér 2., I. emelet

A mai felgyorsult, felpörgött világot elképesztően lassúnak érzi, a nézőket pedig minden alkalommal valami újszerűvel és kiszámíthatatlannal igyekszik meglepni. Minden nehézség ellenére próbál független maradni, és, ha kell, állandóan újratervez. Legújabb rendezését, a Dada Cabaret-t december 8-án játssza legközelebb az Átrium-Film-Színházzal együttműködésben a Maladype Színház. Ennek kapcsán beszélgettünk Balázs Zoltán színész-rendezővel, a Maladype Színház igazgatójával.

Készült a Dada Cabaret próbafolyamatáról egy videó, amelyben több alkotó elmondta, szerinte mi a dada. Az Ön válasza viszont nem szerepelt az összeállításban. Önnek mit jelent a dada?

A dadaizmussal foglalkozva, a próbafolyamat során, újra és újra fölvetődött a kérdés, hogy a művészetnek, az alkotásnak lehet-e a szó pozitív értelmében radikális hatása? Képes-e lényegi változást előidézni, új impulzusokat generálva, hatékonyan lendíteni blokkolt vagy még ki nem teljesedett folyamatokon? A dadaizmus 100 éves évfordulójára, a Matei Visniec által írt darab színpadra állítása során én sem tudtam kibújni a válaszok sokféle érvényessége alól. A dada lényegét leginkább Kassák Lajos kötetének címével, A tisztaság könyvé-vel tudnám megfogalmazni: egy olyan tisztulási, lomtalanítási folyamat, amely átfogó hatással van a saját életemre és a színház egészére, a művészet és a hétköznapok viszonyára.

Ez önmagában is elég radikálisnak hangzik. Most hogyan látja tehát: lehet radikális hatása a művészetnek?

Szeretném hinni, hogy igen. Rengeteg be nem vallott, ki nem mondott, eltorzított és "besavanyodott" témánk van, ezeket valamiért képtelenek vagyunk időben tisztázni önmagunkkal és környezetünkkel; amikor pedig végre sor kerül rá, már túl késő. Megcsúsztunk térben és időben. Ezért színházcsinálóként feladatunk, hogy szinkronban legyünk olyan „pikáns" tartalmakkal is, mint a szexualitás, a vallás, a politika vagy a körülöttünk zajló társadalmi folyamatok. Sokan azzal indokolják kívülmaradásukat, hogy a világ túlságosan felgyorsult, befoghatatlan energiával és lendülettel pörög a maga útján. Számomra elképesztően lassú! Ez az ellentmondásos életérzés – mely fakadhat nyugtalan, szangvinikus természetemből is –, bizonyosan tükröződik az előadásban is.

Milyen formában?

Főként a dadaizmus kitalálója, Tristan Tzara személyében, aki tehetségével úgy tudja energetizálni maga körül az eseményeket és beemelni a hozzá hasonló, „elvetemült" játszótársakat szókimondó játékaiba, hogy mindannyian akaratlanul is cinkosaivá válunk. A dadaisták egyik különleges képessége az volt, hogy az aktuális borzalmakat új optikán keresztül tudták egy másfajta valósággá nemesíteni. Szerintem a színháznak is új valóságra van szüksége:új színházi civilizációra, amely új gondolatisággal, megújult eszköztárral – új igényeket és tapasztalatokat integrálva fejlődésébe – igényli a Tzara-típusú, korukat lázban tartó, „renitens" figurákat. Richard Huelsenbeck, Hans Arp, Sophie Taeuber vagy Emmy Hennings tevékenységében – akik Zürichben mindannyian elszántan vettek részt a ma már izmussá kövült dada megteremtésében –, elképesztő hit, energia és lendület volt: személyes elkötelezettség a pillanat újratervezése, a környezet állandó tükröztetése mellett. Azt gondolom, ezt ma sem lehet kikerülnie egyetlen alkotónak sem, ha igazán komolyan veszi mindazt, amit csinál.

Önök is valami hasonlót valósítanak meg? Ha jól sejtem, nem pusztán színpadra állítják a darabot, hanem a dadaista mentalitást egészében próbálják reprodukálni.

Reprodukálásnak azért nem nevezném, mert senki sem tudja, hogy valójában hogyan működtek a múlt század elején dadaista barátaink. Vannak ugyan szájhagyomány útján terjedő legendák, de ezek vagy igazak, vagy nem. Igazán autentikusnak, talán csak bizonyos motívumok tekinthetőek, a többit az idő (vagy a legendát ápolók) kreálták utólag – ilyen Vlagyimir Iljics Lenin és Tristan Tzara feltételezett találkozásának története. Ezzel kapcsolatban szintén csekély kézzelfogható adalék maradt fenn a kortársaktól, James Joyce és más írók tollából, feljegyzéseiből. Kevés a mozgóképrészlet is, amiből meg lehetne ismerni, hogy Tristan Tzara és csoportosulása hogyan valósították meg dadaista elképzeléseiket a színpadon, vagy, hogy a kabaré – mint fogalom és műfaj – mit is jelentett számukra pontosan. Mindenesetre Voltaire személye és a kabaré (cabaret) műfajának egymásba fésülése igen érdekes „árukapcsolást" hozott létre az 1916-ban a Spiegelgasse 1 szám alatt kapuit megnyitó, nappal kávéházként, este szórakozóhelyként működő Cabaret Voltaire nevében és programjában. A felvilágosodás emblematikus alakját zászlajukra tűzők a dolgokat más szemszögből, új összefüggésekben vizsgálták és láttatták provokatív performansz-előadásaikban. Azt se felejtsük el, hogy maga Voltaire is országelhagyó volt, aki pályájának bizonyos időszakaiban száműzöttként, hányatott életkörülmények között élt, alkotott és gondolkodott a világ dolgairól, akárcsak Tristan Tzara vagy Lenin. Ezek a mágneses erők valamiféle kimondatlan értékazonosság mentén ösztönösen vonzották egymást akkor és teszik ezt ma is. Ez a vonzalom a fedezete annak, hogya dadaista módon gondolkodni képes kortárs alkotók képesek felülírni és „Van másik!" - alapon elvetni a már megszerzett tapasztalatokat és teret adni a váratlan történéseknek.

A Maladype színészei szemlátomást nyitottak erre - a werkvideóból például az is kiderült, hogy a próbafolyamat alatt még dadaista verset is kellett írniuk.

Bízom benne, hogy színészeink dadaista gondolkodása össze tud majd kacsintani a mozgalmat 100 éve elindító „háborgók" (mai szlenggel: „agyament modernkedők") autentikus szemléletével. Bár a dadaizmus létrehozói egy évszázada megalkották a minden művészt harcba hívó Dada kiáltvány-t, előadóként, zenészként, szobrászként vagy festőként - alkalmazkodva a dadaista képzelet állandóan változó koordinátáihoz -, mindenki megfogalmazta saját egyszemélyes kiáltványát is. Ezért szerintem nincs olyan, hogy „a" dada; olyan van, „a mi" dadánk. Ahogy Tristan Tzarának is megvolt a maga sajátos dada-képe, úgy a csoportosulás többi tagjának is, függetlenül attól, hogy Romániából, Németországból vagy Amerikából érkeztek Svájcba.
Előbb vagy utóbb minden kor gondolkodóiban megszületik az igény, hogy az addig felhalmozott összes társadalmi és kulturális felesleget könyörtelenül felülvizsgálják és szemétre vessék. Így ítéltetnek pusztulásra a mindenféle világjobbító szándékok és utópiák is, amelyek idővel eltorzult zanzái lesznek önmaguk ígéreteinek. Mikor egy társadalom az eszmék keresztesháborújának a végére ér, ahogy a forradalom is felfalja saját gyermekeit, a nagyzoló állítások is felemésztik önmagukat.
A dada ezért számomra a pillanat megsemmisítésében meglelt újabb pillanatról is szól. Ez a gondolkodás nem idegen a Maladypétől sem. Az Übü király, a Tojáséj vagy a Remek hang a futkosásban című előadásainkban is tetten érhető ez a mentalitás, amit amerikai turnénk során a közönség a „happy accident" fogalmával azonosított. Ennek a szemléletnek a lényege, hogy a színész, ha valami nem úgy történik az előadáson, ahogy a próbákon megterveztük, nem esik pánikba, hanem az újratervezés jegyében gyorsan és könnyedén reagál a pillanatnyi eseményekre, megszerezve ezzel a helyzet előnyét.

A Maladype Színház társulatának tagjairól a közös munka során már kiderülhetett, hogy megvan bennük az erre való nyitottság. De a Lenint alakító Kútvölgyi Erzsébetről, például, hogyan érezte meg, hogy rá is igaz ez?

Kútvölgyi Erzsébet igényli ezt a fajta újratervezési lehetőséget. Ő egy csodálatos, „ragadozó természetű" színésznő, aki éppen az Origónak adott interjújában mondta el, hogy nem elégszik meg azzal, ha valaki csak a „kútvölgyicizmust" látja benne. Számára az jelent kihívást, ha valami újat tud kipróbálni, egy olyan kockázatos és szokatlan színészi megoldásokra épülő feladatban, amely provokálja őt.
Robert Wilson kétféle színésztípust különböztet meg: vannak, akik 7-től 10-ig tetszeni akarnak a közönségnek és mindent
elkövetnek, hogy a nézők által mindenáron szeretve legyenek, miközben megfeledkeznek az ügyről, amely színészként őket a színpadra hívta. Vannak, akik azért mennek a színpadra, mert 7-től 10-ig elintéznivaló dolguk van önmagukkal és a darab által felvetett problémákkal. Ha az előadás végén megtapsolják őket, természetesen, nagyon hálásak, de a fő cél továbbra is a szerepalak problémájának nyilvánosan történő hiteles végiggondolása marad. Én az utóbbi színésztípusban hiszek, és Kútvölgyi Erzsébet pontosan ilyen; akárcsak Béres Ilona, Törőcsik Mari, Ladányi Andrea, Sinkó László vagy Kuna Károly, akikkel korábbi munkáimban volt szerencsém együtt dolgozni.
Ők művészi értelemben mind ragadozók, mert vérszagra gyűlnek. Lenyűgöz atavisztikus energiájuk, ambivalens és kiszámíthatatlan színészi jelenlétük. A francia úgy hívja őket, hogy „monstres sacrés", és rendezőként tőlük tanulom a legtöbbet.

A dada, a kabaré zenés jellege, Lenin, a Maladype Színház, a meghívott szereplők... mind-mind különböző elvárásokat ébreszthetnek a közönségben, a nézők a legkülönfélébb indíttatásból és várakozásokkal ülhetnek be a nézőtérre. Mire számítsanak, mi fog velük történni az előadás alatt?

Remélem, hogy észrevétlenül, ravaszul irányítva a közönség figyelmét és jól időzítve dramaturgiai, vizuális és akusztikai hatásainkat, elérjük majd azon célokat, melyeket a szerzővel, a játszókkal és a zenekarral közösen a próbák során megfogalmaztunk és felépítettünk. Természetesen kihagyhatatlan az előadásból a dadaistákra jellemző kollázs-, és montázstechnika, a tobzódás mindenféle stílusban,legyen az nyelvi, zenei vagy színjátszásbeli. Sok mindennek kell összetalálkoznia, hogy az összművészet jegyében, az előadás koherens egységgé tudjon összeállni.
A Farkas Gábor Gábriel és zenekarával koprodukcióban készült előadásban Gábriel nemcsak zenei vezetőként, hanem a dadaizmus allegorikus figurájaként, mint Monsieur Dada, énekesként és színészként is részt vesz. Az ő nyomozókedve kelti életre a dadaizmus ikonikus szereplőit: Tristan Tzarát, Emmy Henningst és Sophie Taeubert, valamint az első világháború idején Zürichben száműzetésben élő Lenint és Krupszkaját. Őket Kútvölgyi Erzsébet és a Maladype színészei – Bödők Zsigmond, Szilágyi Ágota, Tankó Erika és Huszárik Kata – keltik életre egy lendületes, sűrű, asszociatív és a játékos képzeletet mozgásba hozó, friss és értelmes közös játékban. A dadáról léteznek ugyan különböző képek, kollektív és egyéni tudatunkban élő különféle lenyomatok és rajzolatok, személyek és gesztusok, de senki sem tudná eldönteni, hogy a dada milyen művészi hatásokból és stílusokból táplálkozik leginkább: nincs semmilyen kanonizált értelmezése. Ezért, kiemelten fontos jelenet az előadásban az „izmusok divatbemutatója",ahol minden általunk eddig ismert izmus (szürrealizmus, impresszionizmus, szimbolizmus, rayonizmus, szuprematizmus, piktorializmus, nabizmus, satöbbi) képviselteti magát egy véget nem érő „artisztikus vonaglásban".

Az alapvetően prózai színészek komoly zenei anyagot is megtanultak.

A zenei anyag elképesztően gazdag és szerteágazó: az 1910-es évektől napjainkig terjedő skálán mozog. A színészek – bár nem a zenés műfaj képviselői – bravúrosan énekelnek együtt több szólamban, és magas színvonalon adják elő a különböző stílusú koreográfiákat is. Nem szeretek rajongva beszélni a színészeinkről, mert amikor lelkes színházigazgatók laudálják csodálatos színészeiket, az mindig gyanús, de tényleg rettentően büszke vagyok rájuk és biztos vagyok benne, hogy azok véleménye is ez lesz, akik eljönnek megnézni a Dada Cabaret-t.Az előadásban 35 különböző stílusú dal hangzik el,szinte mindegyik más-más nyelven. Ez még egy zenés teátrumnak is merész vállalkozás volna.

A dada, ahogyan most is többször elhangzott, provokatív is. Ez is megjelenik valamilyen módon az előadásban?

Senkit nem öntünk le ketchuppal vagy egy vödör vízzel, ilyen jellegű provokációt nem terveztünk. Gondolati, szellemi izgalmakat azonban annál inkább. Előadás előtt mindig azt szoktam mondani a színészeknek, hogy: „Jó utazást!" Remélem, hogy ez az utazás a darab sajátos mátrix-világába nemcsak a színészeknek, hanem a játékos kedvű nézőknek is igazi, nagybetűs KALAND lesz.

Önnek három olyan színházi műhely is szerepel az életrajzában – a Horváth Mihály Gimnázium Szentesen, a Nemzeti Stúdió és a Színművészeti Egyetem – amelyek közül egy is egy életre meghatározó hatással lehet egy művész pályájára. Mindenütt kicsit másfajta gondolkodást ismerhetett meg a színházról?

A sokféle műhelyben, ahol megfordultam, a gondolkodás sokszínűségét lehetett elsajátítani, és azt, hogy a különféle alkotói elképzeléseknek érvényességet csakis a felkészülés és a következetesség adhat. Végül persze az embernek saját magát kell megtalálnia és összeraknia – ahogy József Attila mondja – önnön „istendarabkáiból".Ez is egyfajta dadaista gesztus.
Arra is van példa, hogy valaki elsajátít egy bizonyos fajta gondolkodásmódot, és aztán annak mentén dolgozik.
Hogyne, akár „korszakokat" is létrehozhat. Magyar sajátosság, ha egy darab tetszik a nézőknek és a kritikusoknak, akkor az alkotó gyorsan legyárt még egy tucatot a recept alapján, így – amikor a közönség már sokadjára tér vissza – pontosan tudja, hogy mit fog kapni. Mindenki számára biztonságos és főleg megnyugtató „szövetség" ez, melyben semmiféle újítás, váratlan megoldás vagy kísérletezést és kutatást igénylő színházi hatás nem zavarja meg az alkotók, a nézők és a szakértők nyugalmát. Létező „alkotói stratégia" ez, de tőlem nagyon távol áll. Engem az inspirál, ha magamhoz hasonlóan, a hozzánk betérő nézőt is mindig valami újjal tudom meglepni;a kiszámíthatatlanság és a változatosság igényével tisztelem meg őt.

Ez már gimnazista korában, tizenévesen is így volt, vagy időbe telt kialakítani a saját stratégiát, és érvényt szerezni neki a világban? Vagy ez annyira a természetéből fakad, hogy sosem volt másképp?

Ha visszatekintek a gyerekkoromra, millió történet igazolja, hogy én sosem megérkezni szerettem valahová, sokkal inkább úton lenni. Mindig kerestem az olyan helyzeteket, ahonnan a továbbjutás szinte lehetetlennek tűnt. Amikor gimnazista voltam,nyaranta rengeteget stoppoltam: utaztam szumóbirkózóval, indiánnal és egyéb fura figurákkal.
Az ilyen kalandok elképesztően megedzik az ember idegrendszerét és személyiségét. Akár tudatosan, akár ösztönösen, végül olyan lettem, amilyennek valószínűleg lennem kellett; a színházcsinálásban is ezt a mentalitást képviselem. Független színházat vezetni ma Magyarországon nem egy életbiztosítás. Strukturálisan és anyagilag sem kiszámítható: lehetetlen helyzetekben kell újra és újra életben maradnunk. Nem álltam be semmiféle csoportosulásba, próbálok független maradni. Értékközpontú színházban gondolkodom, amely szellemiségébe képes integrálni mindenféle minőségi gondolatot. Ebben kérlelhetetlen vagyok.

Legutóbb májusban, a III. Richárd premierje kapcsán beszélgettünk. Van a Maladype Színház új évadát illetően olyan fejlemény, amiről akkor még nem lehetett tudni, de mostanra már igen?

A 2016/2017-es évadra tervezett előadásszám a bemutatókat illetően már biztos, hogy csökkenni fog, mert egyszerűen nincs meg a szükséges anyagi fedezetünk. Azt sem tudom, hogy állandó játszóhelyünket, a Mikszáth téri Bázist meddig tudjuk megtartani, hiszen emelkednek az ingatlanárak és velük együtt a bérleti díjak. Ezzel párhuzamosan történnek pozitívumok is: egy támogatónk új székeket vásárolt, ami hatalmas segítség számunkra. Csak azt nem tudom, most, hogy meglettek az új székek, vajon a Bázis meglesz-e majd májusban?
De mi ez az állandó újratervezés, ha nem dadaista életforma a huszonegyedik században? Azt sem tudhatta korábban senki, hogy meddig létezik majd a Cabaret Voltaire. Csak Isten ments, nehogy a végén mi is izmus legyünk!

Verasztó Annamária, origo.hu, 2016

November 13-án, vasárnap, 15:00 órakor a TIZENNÉGYES számjegy apropóján folytatódik népszerű sorozatunk a Numera!

Vendégeink:
Térey János író, költő, drámaíró, akitől megtudhatjuk azt is, milyen a 14 lábon álló vers; Péreli Zsuzsa képzőművész többek között egy gobelinbe szőtt, 14 oszlopon álló katedrálisról; Somfai Kara Dávid néprajzkutató a sziú indiánok és a belső-ázsiai népek e számhoz kötődő hiedelmeiről mesél; Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező arról, hogyan bújik meg a 14-es szám az idén 30 éves Macskafogó című filmben.

Moderátorok: Kántor Viola a HírTV híradós műsorvezetője, kulturális szerkesztője és Balázs Zoltán rendező, színész, a Maladype Színház társulatvezetője.