A Bárka Harold Pinter Holdfény című drámájának magyarországi bemutatójával jelentkezett. A darab egy átlagos férfi átlagos haldoklásának a története. A betegágy mellett pedig a patetikus szenvedés helyett a félelem, a mindenre magyarázatot adó utolsó szavak helyett a romokban lévő család: meggyűlölt feleség, régi szerető, a halál gondolatát is elutasító barát, a telefonba a családi hívások ellen, biztos, ami biztos, kínai mosodaként bejelentkező gyerekek. A darab gondolata napjaink elmúlást nem, csupán a fitnesz extrém hiányát ismerő világát akarja bemutatni. Főhőse egy hivatalnok, egy tulajdonságok nélküli ember, aki halála előtt megsejti, valamit javíthatatlanul elrontott. Ennél tovább azonban nem juthat, Ivan Iljics megváltó felismeréséig nem emelkedhet fel.

A gondolat gazdagabb, mint a dráma. Valami hiányérzet marad a nézőben az előadás után. Pedig a színészek alakítása kifejezetten jó, Kovács Lajos, Csoma Judit, Kardos Róbert, Balázs Zoltán, Sebők Klára, Gados Béla és Kovács Vanda együttes játéka rendkívül feszült és várakozásteli világot teremt. Merétey Tamás díszlete megjeleníti azt az üres teret, amit a darab apafigurája számára a sajátnak nem érzett élet jelentett. Faragó Béla zenéje is illeszkedik ehhez a hangulathoz, egyedül Bozóki Mara jelmezei mutatják azt a konkrét teret és időt, amiben a darab játszódik.

Bérczes László rendezésében minden együtt van ahhoz, hogy a Holdfény jó előadás legyen. Mégsem maradéktalanul az. Lehet, hogy a szövegben van a hiba, pedig Forgách András dialógusai megrendíteni és nevettetni, elgondolkodtatni és olykor az elgondolkodtatót feledtetni is képesek.

Megkockáztatom, hogy a Holdfény előadása jobb, mint a darab. A rendezés, a színészi játék, a látvány egyaránt invenciózusabbnak tűnik annál, amit elénk vezet. S bár ebben benne van az a csapda, hogy bármilyen színpadi mű akár jól is eljátszható, ha meggondoljuk, ez nem a legrosszabb lehetőség.

Horváth Csaba, Válasz.hu, 2003