Balázs Zoltán lett a Legjobb rendező az ATELIER Fesztiválon
Balázs Zoltán kapta a "Legjobb rendező" díját a 24. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Matei Vișniec A kommunizmus története elmebetegeknek című abszurdja, melyet a Maladype vezetője 2016-ban állított színpadra a chicagói Trap Doore Theatre-ben, a nagysikerű budapesti vendégjáték után a nagyszebeni SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválra utazott, majd Nagybányán is elnyerte a szakmai zsűri és a közönség tetszését. A chicagói kritikusok által Jefferson – díjjal kitüntetett előadás több kategóriában (Legjobb előadás, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb díszlet- és jelmez) is nominálva lett, végül az öt tagú zsűri a darab rendezőjét díjazta.
Az 1992-ben Radu Mancrinici, író, dramaturg által alapított ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál saját meghatározása szerint egyfajta „színházi kiáltvány a non-konvencionális, kereső-kutató karakterű alkotások és alkotók mellett”. A legújabb színházi tendenciákat bemutató előadások - melyek seregszemléjét évről-évre a kortárs, a poszt-modern román és nemzetközi színházi alkotások iránt érdeklődő nagyszámú közönség kísér figyelemmel -, a színészi, rendezői, dramaturgiai és szcenikai újításokra helyezik a hangsúlyt. Idén a június 11 és 18 között megrendezett 24. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválra Amerikából, Angliából, Belgiumból, Dél-Koreából, Magyarországról és Romániából is érkeztek előadások.
A Trap Door Theatre társulatának előadása Nagybánya és Brassó után, legközelebb a konstanzai nyári fesztiválon lesz látható június 21-én.