A programunkat a vendéglátók igyekeztek úgy megszervezni, hogy színészeink bepillanthassanak a város forgatagába is. Segítőnk, Mahmud idegenvezetésével először a modern iszlám építészet egyik szimbóluma, a 435 m magas teheráni Milad Tower megmászására indultak, de a híres Gulisztán palotát megkerülve egyszer csak a teheráni bazár labirintusában találták magukat. Ez Kelet legnagyobb bazárja. Minden idők legnagyobb keleti bevásárlóközpontja. Tízezernél is több kirakat csábít, fűszerek illatoznak, ékszerek ragyognak, rádiók üvöltenek, számítógépek csipognak, frissen nyúzott állatok bámulnak rád szemrehányónak tűnő tekintettel. A hangok, a színek, a szagok annyira elkábítanak, hogy előbb - utóbb kénytelen vagy onnan kimenekülni innen. A srácok is siettek az esti próbára. Pezsgőbb az élet a palotákon kívül. Ott lüktet a város...

Amíg színészeink a várost járták, addig csapatunk operatív része tolmácsunk, Farhadt segítségével elrendeztük és beépítettük a teret. Übünk nem hagyományos rendezése váratlanul jól illett az Iransharh Színház közel 400 fős stúdióban. A fekete tér egyik sarkában – ahol a helyiek szerint még sohasem állt díszlett – pontosan belepasszolt Kamilla kivételes, a világ legegyszerűbb díszletének tűnő, mégis a legbonyolultabb favázkonstrukciója és a milliméter pontossággal rápasszított újságpapírbálák tömege. A szigorú vallási előírásoknak megfelelően a négy fiút pólóba öltöztettük, Übü mama ruhája alá nadrág is kerül. A Fesztivál szervezői az előadáshoz szükséges díszletelemeket Teheránban gyártották le. Mindent ragyogóan megoldottak! Követve a műszaki leírást az újságpapírokat olyan szorosan kötötték bálákba, hogy a Lapker Vállalat kiutazhatna Iránba tanulmányútra. Az időérzékük még hagy kívánni valót maga után, a pontosság nem az erényük. És nem is egy-két órát, de akár egy fél napot is várni kell mindenre. Übü mama Dohában elkallódott kofferére meg egyenesen három napot, így L. Zolink az utolsó előadás után végre tiszta ruhában indulhatott haza.

Az általunk megismert emberek többsége beszél angolul, és élvezik azt az életet, melynek minden szeletét egyébként a hatalom szigorúan szabályozza. A külföldieket ugyanakkor nagyon tisztelik, mindenki előzékeny és kedves. Éreztették velünk, hogy nincs félnivalónk abban az Iránban, amely a külföld számára manapság a nukleáris fenyegetés problémáját jelenti. A világ jó része ma félelemmel tekint erre az országra. A hétköznapi Teherán ugyanakkor egy igazi, nyüzsgő metropolis, ahol ott tartózkodásunk alatt számunkra minden a színházról és az igencsak hozzáértő közönségéről szólt. A házigazdák számára viszont a fesztivál volt jelzésértékű a tekintetben, hogy lássák, hogyan viszonyul hozzájuk a nagyvilág.

A Fesztivál nemcsak befelé, hanem kifelé is tekint, és - némi kockázatot is vállalva – próbál a nemzetközi színházi trendekhez is alkalmazkodni. Ez a kettősség minden téren jellemző: semmi sem csak az, aminek látszik. Az adott helyzetben a színház is álarcot visel. A nézők önmagukra ismerhetnek a színpadon. Mert valahogy a színpadon és az életben egyaránt visszatükröződik a sokszínű és ellentmondásokkal teli perzsa világ, amely egyszerre megdöbbent és lenyűgöz. Egy ország, ahol a művészet a mindennapok egyik leghitelesebb tükre.

Teheránban néhány napot eltöltve, vagy felszínesen körülnézve rendkívül konzervatív, szigorúan vallásos ország képe tárul elénk. Másodszor jártam Teheránban és mostanra úgy tűnt, a város megváltozott, sőt, kissé megőrült. Mindenki extrém mindenben. Tavaly jártunk egy partin Balázs Zolival egy gazdagabb észak-teheráni negyedben. Ez volt a nagyvonalú élettel való első találkozásom. Fiatal művészek – színészek, festők, dizájnerek és filmesek - láttak vendégül, akik Párizsban, New Yorkban és Londonban tanultak. Amíg a nyilvános helyeken a nők kendőt, és sötét, hosszú ruhát viselnek, nyakuk és combjuk takarva van, a privát lakásban lekerül a fejkendő, és könnyen előkerül a kemény rock, az alkohol. Megtapasztaltam, hogy az itteni élet legfőbb jellemzője a kétarcúság. Két párhuzamos világ létezik, amely éles ellentétben áll egymással. A hétköznapi, hivatalos világ jobb esetben tudomást sem vesz a másikról, rosszabb esetben fellép ellene.

Turnénk alatt azt tapasztaltuk, hogy a gazdasági szankciók ellenére az ország kulturális élete töretlenül fejlődik. Az 1979. évi iszlám forradalom tiszteletére létrehozott összművészeti fesztivál minden évben egyszerre jelent ünnepet a filmes és a színházi szakmának, a zenészeknek és a képzőművészeknek. A Fadjr nemzetközi színházi fesztivál idei programja 106 produkciót ajánlott. A versenyprogramba 24 előadást válogattak be. A 15 iráni előadás mellett 9 külföldit is meghívtak Ausztráliából, Dél-Koreából, Azerbajdzsánból, Libanonból, Örményországból, Svájcból, Olaszországból. Köztük a Maladypét, és ahogy Pethő Gyula nagykövet úrtól megtudtunk a 31 év alatt először lépett fel magyar nyelvű társulat Teheránban.

A nemzetközi zsűri idén az irániakat jutalmazta. A január 31-i záró ünnepségen számos hivatalos személyiség és neves művész kíséretében megjelent Mahmoud Ahmadinejad elnök is. A legjobb előadásnak a zsűri a Facing Man-t találta, és rendezőjének, Sima Tirandaznek ítélték oda a legjobb rendezés díját is. A legjobb Külföldi Előadás Díját egy iráni-svájci koprodukció, a Tell/Zahhak kapta Ali Asghar Dashti és Niklaus Helbling rendezésében. A Legjobb Díszlet díját Manouchehr Shoja kapta a Reza Gouran rendezte Hamlet adaptációért, és Atousa Qalamfarsaei ugyanezért az előadásért megkapta a legjobb jelmezért járó díjat.
A legjobb színésznek járó díjat a Woyzeck előadásban nyújtott teljesítésért Morteza Ismail Kashi színész és Pantea Panahiha színésznő nyerte el. Barátaink nemsokkal hazaérkezésünk után jelentették, hogy a perzsa honlapon a felterjesztett legjobb férfialakítások között. szerepelt Übü papánk, Orosz Ákos neve is.

Ali Thakar, a fesztivál igazgatója első nap a Színházi Művészetek Központjában (Dramatic Art Centre) fogadott minket és eljött másnap este a cenzorokkal – neves és megbecsült színházi emberekkel, professzorokkal – próbát nézni. A kiválasztott „előnéző” urak hosszasan szemlélték a pólók ujjának hosszúságát, megvitatták az újságcikkek használatát, és talán ha kétszer állították le színészeink vehemens játékát. A nagy siker után az igazgató levélben jelezte, hogy jövőre is visszavár minket. Igencsak át kell gondolnunk, melyik előadást ajánljuk majd annak a kultúrának, amelyben a férfi és nő közötti közeledés, kapcsolat nyilvános helyen, így a színpadon is tilos. Minden tréfa, párbeszéd vagy jelzés, ami társadalmilag nem elfogadott tiltott. Mindenfajta szexuális utalás, tilos. Idegen kultúrára utaló jelzés tilos. A szereplő nem dohányozhat, nem ihat alkoholt. A nyugati zene tiltott, pároknak táncolni nem lehet. A cenzúra szabály, de lehetnek kivételek. Ott ahol színházak Ibsent nem játszhatnak, az Übü király is ismeretlen, ott „útitársként” Alfréd Jarry velünk mégis zöld utat kapott.

A Maladype külön köszönettel tartozik Levon Haftvannak és Samira Sinainak, valamint a
fesztiválon nyújtott baráti segítségért Sepehr Sharifzadehnek

-hs-