Balázs Zoltán, színész, rendező, az általa vezetett Maladype Színházzal együtt, elszerződik a Bárkából. Egy előadást rendez a Nemzetiben, egyet Franciaországban, a többi idejét a Maladype társulatára fordítja.

Mindig szertartás-jellegű, gyakran számomra túl akkurátus produkciókat rendeztél. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen színpadra állított A Mikádó bizonyította először, hogy elementáris humorod van. Ezt hová dugtad idáig?

Más műfajokban dolgoztam. A Mikádó, ami egy operett-opera, esetében botorság lett volna álkomolyságot ráerőltetni a darabra. Adott volt számomra egy báb- és egy operaosztály, amelynek tagjait tanítottam, és azt gondoltam, hogy jó lenne, ha találkoznának. Ebből született ez a sajátos előadás, amit nagyon szeretnek a nézők, és több külföldi meghívást is kapott. Hárman játszanak egy-egy szerepet, a bábszínész, az operaénekes és maga a bábu, így rengeteg kikacsintásra, groteszk pillanatra van lehetőség.

A Bárkán bemutatott Vihar pedig mintha kicsit közelítene a realista játékmódhoz, amit eddig tőled nem szoktunk meg.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy történet-centrikusabb darab, mint amiket eddig rendeztem. Azt gondoltam, jó, ha ilyet is csinálok, mert sokan azt hitték, hogy én csak nagyon furcsa, történetnélküli szertartásjátékokat tudok rendezni. De az a jó, ha egy rendező sokfélével foglalkozik. Bár azért a Leonce és Léna rendezésem alapötlete A Mikádóból származik.

Azonkívül, hogy mindkettő tulajdonképpen mese, túl sok hasonlóságot nem látok. Mi köze a két darabnak, produkciónak egymáshoz?

A játékosság, a fantázia szabadsága. És az is, hogy az előadás lényegében etűdökből épül fel. Büchner 25 jelenetben írta meg a Leonce és Lénát. Nagyon sok törekvés volt már a rendezők és dramaturgok részéről arra, hogy a töredékes jellegű drámát egységes előadássá forrasszák össze. Én viszont önállóan kezelek minden jelenetet, mint egy-egy etűdöt. A Maladype Színház társulata nyolctagú, négy fiú, négy lány adja majd az egész darabot, méghozzá úgy, hogy valamennyi jelenetet négy variációban próbálták be, vagyis összesen száz jelenet készül el a bemutatóra. És a színészek mindegyik jelenet „játszási jogát” majd a nézők előtt pályázzák meg speciális, koncentrációs játékok segítségével. Így áll össze, hogy az adott este kik milyen partnerekkel játsszák a huszonöt jelenetet. Ehhez iszonyú figyelem és felkészültség kell. És így gyakorlatilag soha nem látható ugyanaz az előadás.

Általában úgy éreztem, hogy a Maladype társulatának összteljesítménye jó, de az alakítások egyéni árnyaltsága, a személyiségek kibontakozása hiányzik. Ezzel a módszerrel éppen a színészek egyéniségét akarod fejleszteni?

Kimondottan arra építek, hogy a személyiségük és a kreativitásuk éltesse a produkciót. Minden jelenet alapkoncepciója a színészektől származik, a próbák során az ő ötleteik alapján dolgoztunk.

A Bárkában továbbra is játszol?

A Sirály előadása valószínűleg jövőre is megy, ebben megtartom Trepljov szerepét. De a következő szezonban számomra a legfontosabb a Maladype lesz, mellette nem vállalok túl sok munkát. Franciaországban rendezem a Vámpírok című operát, és a Nemzeti Színházban az Amalfi hercegnőt. Az összes többi időt a Maladypére szánom.

Az elmúlt időszakban elég sok főszerepet játszottál…

Sokat játszottam a Bárkán, ahol tag voltam. Most azonban eljövök onnan.

Miért?

Mert már három éve ott vagyok. Nem bírok ennyit egy helyben lenni. Nem vagyok üldögélős típus, már ez az idő is nagyon sok volt. Elsősorban a Maladype miatt maradtam, hogy legyen egy helyünk, ahol viszonylag nyugodt körülmények között tudunk dolgozni.

Ilyen alapon a Maladypét nem unod meg?

 Jaj, dehogyis.

Miért annyira fontos neked?

Mert szabad emberek alkotják, akik nem kényszerből, nem luxusfizetésekért, muszájból dolgoznak. És bármilyen őrültségre képesek azért, hogy magukat próbára tegyék, fejlesszék.

Úgy hallottam, hogy a Maladype is eljön a Bárkából.

Igen, együtt megyünk el innen, s így minden strukturális hátterünket megszüntetjük. A jövő évadban az a cél, hogy minél több helyen és többfélét tudjunk játszani. A Bolerót a nyitrai fesztivállal közösen mutatjuk be, a Woyzecket egy olasz rendező irányításával, évad végén pedig Zsótér Sándor is rendez nálunk.

Hasonló struktúrájú működést akarsz, mint amilyenben eddig a Krétakör Színház dolgozott?

Igen. Több helyen játszunk, és közben a társulatot nemcsak bemutatókkal, de tréningekkel, turnékkal is terheljük.

Bóta Gábor, Pesti Műsor