Félig komoly opera. Ez a műfaji meghatározása a Remek hang a futkosásban című kisoperának, amelyet a zeneszerző Sáry László 75. születésnapjára rendez Balázs Zoltán. A Maladype Színház vezetőjével nemcsak a szerdai bemutatóról beszélgettünk, hanem a Sztálin elleni vádiratkönyvről, a függetlenek működési pályázatáról és a hétévenkénti megújulásról is.

Független színház ritkán ad ki regényt. Önök viszont nemrég jelentették meg Viktor Kravcsenkótól az Én a szabadságot választottam című Sztálin elleni vádiratot.

A Krétakör pár éve jelentette meg A jelen művészete című interjúsorozatot Ariane Mnouchkine-nal, amelyben a világhírű színházi alkotó az életét meghatározó öt kötet között említi Kravcsenko 1946-os művét. A címe keltette fel az érdeklődésemet, mert a szabadság központi gondolata a munkáimnak. Először Oroszországból próbáltuk megszerezni. Bár nyilvánvaló az amerikai szál, magától értetődőnek gondoltuk, hogy megjelent oroszul. Tévedtünk, és sokat sejtet, hogy a Szovjetunió összeomlása után huszonnégy évvel nem akad egy orosz kiadó sem, amely ma vállalná a mű megjelentetését.
Három éve Amerikában megtaláltuk a szerző egyetlen élő fiát, a jogokkal rendelkező Andrew Kravcsenkot. Két évig tartó tárgyalássorozat indult el a fordításért és a színpadi adaptációért, majd megkaptuk a teljes körű jogokat. A könyvet Konok Péter történész fordította magyarra, jó markáns fickóhang, ez kellett hozzá. A könyv megjelenése óta töretlen az érdeklődés.

Az EMMI legutóbbi működési pályázatát követően közleményt adott ki, amelyben helytelenítette a szakmai grémium pénzelosztó javaslatát. A kurátorok azzal érveltek: a nagyok, nemzetközi hírűek a csökkenő keretből azért kapnak kevesebbet, mert máshonnan pótolhatják. A szolidaritást hiányoltam a leveléből.

Mindent leírtam a közleményben, a szolidaritással kapcsolatban is. Lezártam az ügyet magamban, abból a kevés pénzből kell tovább dolgozni, amit kaptunk. Egyébként nem azt sérelmeztem, hogy nem duplázták meg a korábbi összeget, hanem azt, hogy miért vettek el belőle, ha nem tudtak hozzátenni. A kuratórium koncepcióját hiányoltam. Egy projekt támogatásai nem mérhetők össze a működés finanszírozásával.

A kurátorok szerint a jól menő színházaknak keveset kellene emelniük a jegyáron, hogy bejöjjön a kieső összeg. Ez lehetetlen?

Ők elmondták, el lehet fogadni vagy sem… nekünk speciális a helyzetünk. Ne felejtsük el, mi állandó játszóhelyet működtetünk a Mikszáth téren, amelyért bérleti díjat és rezsit kell fizetnünk. Nincs mögöttünk befogadó intézmény, amely támogatna.Van, amire lehet – fogunk is – jegyárat emelni, de annyira kicsi a játszóhelyünk, ha nyolcvan nézőt bezsúfolunk, az nyáron már halálos. Sokféle jegyünk van a támogatóitól az adományozón át a vacsorajegyig, de bizonyos előadásoknál a belépők árát nem szabad bolygatni – a közönség összetétele miatt.

Tévedek, jobban hype-olt rendező volt a pályája elején, mint most?

Aki ma trendi, nem biztos, hogy holnap is az. A médián, a színházi életen és a filmes vonalon is vannak körök, klubtagságok, vacsoratársaságok. Aki ott van, benne van a pikszisben. Engem ez nem érdekel. Sokan azt gondolták, megtanulták azokat a színházi ajánlatokat, amiket a Maladype első hét évében a darabokban elhelyeztem. Később meglepődtek, hogy a soron következő előadások nem építettek a korábbiakra. Az Übünél és a Stílusgyakorlatoknál csináltunk olyan nyílt próbaidőszakot, amelyet végigkísérhetett a közönség. A nézők lettek a mi erős, stabil partnereink.

Az opera időszakról időszakra visszatér az életébe. Most újra Sáry Lászlóval dolgozik, akivel a Maladype első hét évében. Ha hívnák a Magyar Állami Operaházba, menne?

Persze hogy mennék.
Az opera különleges ajándék egy ínyencségekre nyitott rendezőnek. Heinrich Marschnertől a Vámpírt Franciaországban rendeztem, voltunk vele Szegeden, az Armel Operafesztiválon. A Mikádó szintén összetett operai feladat volt bábokkal. Sáry Lászlóval a Maladype első időszakában rengeteget dolgoztunk: Bolondok iskolája, Négerek, Empedoklész… Furcsa is volt ez a hosszú szünet. Boldog vagyok, hogy a jubileumi előadását megcsinálhatjuk Rozmán Lajossal és együttesével, a Qaart siluni Ensemble-lal. Ez is Weöres Sándor művén alapszik, mint korábban a Theomachia – Béres Ilonával a főszerepben. A „félig komoly opera” műfaj sok mindent elárul: a játékosság, a kreativitás elengedhetetlen.

Szemere Katalin, nol.hu, 2015