A Maladype és a Qaartsiluni Ensemble július 15-én mutatja be az idén 75 éves Sáry László „félig komoly” operáját, a Remek hang a futkosásbant. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon debütáló előadásról és a 15. jubileumát ünneplő Maladypéről a rendezővel, Balázs Zoltánnal beszélgettünk.

Mit jelent az, hogy egy opera félig komoly?

Örkény szerint a groteszk az, amikor a terpeszbe tett lábaim alatt átnézve fejjel lefelé látom a világot. Az ember merjen bohóckodni, legyen bátorsága kifigurázni önmagát és fittyet hányni a dolgokra. Az a célunk, hogy a nézőnek kedve legyen huncutkodni, összenézni, összesúgni és részt venni az általunk ajánlott játékokban. Az egész műnek van egy, a szó nemes értelmében vett naiv művészeti jellege és gyermeki lelke. A rettenetesen bonyolult feladatból, elképesztően igényes, gazdag, személyes és ravasz anyagból ezt kell nekünk valahogy kibogozni, a könnyedségét és az örömeit megmutatni.

Hogyan talált rá a Remek hang a futkosásbanra?

Sáry László mutatott be Rozmán Lajosnak, a Qaartsiluni Ensemble művészeti vezetőjének és a kiváló klarinétművésznek. A hármunk közötti folyamatos egyeztetést követően végül kinőtte magát a projekt, nevezetesen az, hogy a Maladype és a Qaartsiluni koprodukcióban hozza létre be az idén 75 éves zeneszerző mester darabját. Külön öröm számomra, hogy a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál felvállalta a bemutatót, amelyhez Sáry László workshopja, valamint kottáiból készült utazó kiállítás is kapcsolódik, amely az előadással együtt ősszel turnéra indul. Látható lesz a Korunk Zenéje Fesztiválon és meghívást kapott a Kamaraopera Fesztiválra is.

Lényegében egy volt tanárának rendezi a darabját, hiszen Sáry László a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatója is. Milyen többletterhet ró ez egy rendezőre?

Sáry Lászlóval évtizedes kapcsolat köt össze, még főiskolásként voltam, amikor először nyílt alkalmunk együtt dolgozni Fernando Pessoa Az ősi szorongás című darabján. Később a Négerek, az Empedoklész és a szintén Weöres-mű, a Theomachia előadások próbafolyamatai során kialakult egy közös szótár közöttünk. Ettől függetlenül nem szeretnék párhuzamot vonni korábbi munkáink és a jelenlegi operabemutató között, hiszen a változás, az új utakat keresés mindig is meghatározta az alkotói mentalitásom. Furcsa volt a hosszú szünet, a többlet nem teherként, inkább a zeneszerzővel és Rozmán Lajossal, valamint a Qaartsiluni Ensemble-lel a közös felismerések megfogalmazásának örömeként nyilvánul meg.

Az opera alapjául Weöres Sándor Téma és variációk c. darabja szolgál. Weöres munkássága mintha végigkísérné Balázs Zoltán munkásságát.

Weöres Sándor legalább olyan különleges látásmóddal bíró alkotó, mint Sáry László, így engem is arra inspirál, hogy folyamatosan vizsgáljam, elemezzem, dekonstruáljam ezeket az egyszerűnek látszó, mégis rendkívül bonyolult univerzumokat. Weöres és Sáry a szabálytalanságot, a változás és a kísérletezés lehetőségét ajánlják, ez pedig közös együttállásokat kínál mindazzal, amit a színházcsinálásról gondolok.

Ha már szabálytalanság és változás: az idén újfent csökkentett állami dotáció mellett mennyire tudnak most előre tervezni?

A független színházi szféra sajátosságaiból fakadóan nincs állandó, évenként visszatérő, fix állami támogatásunk. Nincs mögöttünk befogadó intézmény, állandó játszóhelyünket, a Mikszáth téri Maladype Bázist és állandó társulatunkat magunk tartjuk fenn. Mindig van A, B C, ZS tervünk, de ez nem azt jelenti, hogy az idén 15 éves Maladype „eddig is megoldotta, ezután is kitalál valamit".

Az évad végén lépett ki a társulat a FESZ-ből. Mi történt pontosan, és miért érezték fontosnak ezt a lépést?

Mindent megfogalmaztam a közleményben. Lezártam magamban, dolgozunk abból a kevés összegből, amit megítéltek számunkra. Egyébként nem azt kértem, hogy duplázzák meg a korábbi összeget, hanem ha nem tudnak hozzátenni, legalább ne vegyenek el belőle.

Az utóbbi években számtalanszor átrendeződött a társulat felállása is. Ez mind az anyagi nehézségeknek tudható be?

A változást a színházcsinálás természetes folyamatának tekintem. Nem tartom magam olyan alkotónak, aki kiszúr magának egy rést a piacon, és évtizedekig ugyanabból él. A kísérletezés, a szabálytalanság, az új tartalmak motiválnak, és ebben az expedícióban kitartó partnerek haladnak velünk. Az alkotói munkát akkor terhelné nehézség, ha még mindig azokkal dolgoznék, akikkel 15 éve elkezdtem.

Évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nem akarja, hogy a Maladype műhely helyett „Balázs Zoltán és Társulatává" váljon. A 15 éves megalakulási jubileumhoz közeledve hogyan látja, sikerült ezt megtartani?

Bár a Maladype elsősorban az én személyiségemhez kötődik, továbbra is erre törekszem.

Az a hír járja, hogy hosszú kihagyás után következő évadban színészként is visszatér a színpadra.

Néhány éve a Krétakör kiadásában jelent meg A jelen művészete című interjúsorozat Ariane Mnouchkine-nal, amelyben a világhírű színházi alkotó az életét meghatározó öt kötet között említi Kravcsenko 1946-os Sztálin elleni vádiratát. Először a címére figyeltem fel, hiszen a szabadság a munkáim központi gondolatát képezi. Bár egyértelmű az amerikai vonal, orosz nyelvterületen kerestük, magától értetődőnek gondoltuk, hogy megjelent oroszul. Két évig tartó tárgyalássorozat indult el a jogokkal bíró Andrew Kravcsenkóval, a szerző Los Angelesben élő fiával a fordításért és a színpadi adaptációért, majd megkaptuk a teljes körű jogokat. A könyvet Konok Péter történész fordította és az idei Könyvfesztiválon jelent meg. A főszereplő személye és a regény a nagyközönség előtt ismeretlen volt Magyarországon, óriási iránta az érdeklődés. Jelenleg a színpadi adaptáción dolgozunk, 2015 őszén egyszemélyes kiáltványként lesz látható.

Oláh Zsolt, Frauenhoffer György, fidelio.hu, 2015