Ha André Antoine, gázgyári tisztviselõ Szabad Színházában nem akasztott volna szögre a színpadi mészárszékben valódi félbevágott marhákat: Maeterlinck nem õdöngött volna gótikus kastélyokban misztikus szerelmeseivel. Ha a színház nem akarta volna mindenáron hírlapi szabatossággal színre vonszolni az aznapot, Maeterlinck nem bolyongott volna a középkorban.

Egyik napról a másikra a naturalizmus modernsége helyett a miszticizmus halálvágya lett modernné. Maeterlincket zsenigyanú koszorúzta. "Különb, mint Shakespeare bármely remekműve“ - lelkendezte Octave Mirabeau, az egykor nagysikerű naturalista drámaíró, önzetlen nagyvonalúsággal a Figaro hasábjaira 1890 augusztusában, a 30 példányban megjelent Malaine hercegnőről (La Princesse Malaine). Mirabeau cikke bombaként hatott Párizsban. Maurice Polydore-Marie-Bernard Maeterlincket híressé tette. Ezzel kezdődött a flamand költő világkarrierje.

A szimbolista költő Paul Fort alapította (2 évig működött) Théâtre d'Art mozgalmában a naturalizmus pápája, Antoine ellen föllázadt Aurélien-Marie Lugné-Poë rendezte a Pelléas et Mélisande-ot. 1893. május 17-én volt egyetlen előadása a Bouffes-Parisiens-ben, Offenbach operettjeinek korábbi dicshelyén. (III. Napoléon korának vursli-pompáját téglákig levert aszketikus épületében jó ideje Peter Brook dolgozik manapság). Meuris kisasszony adta a női címszerepet. Marie Aubry travestiként játszotta a nadrágszereppé tett Pelléast. Lugné-Poe dühtől fuldoklott a színen öreg királyként Francisque Sarcey 1893. május 22-i kritikája szerint.

A francia nyelven írók közül Maeterlinck a legnémetebb költő. A francia világosság helyett divatba hozta a németes komorságát, az északi drámák homályosságát. A biztonság helyére a lét bizonytalansága került. Drámáinak titkos főszereplője a halál. A jelenkor vizsgálata helyett a középkorba burkolózik. Történetei nem napilapok bűnügyi krónikáiból meríttettek, hanem régi fóliánsokból, flamand mondákból, misztikus mesékből.

A halállal napi beszélgető viszonyban lévő flamand nem rozoga értelmiségi volt. Balázs Béla elmerengett a költő kiskorából származó fényképén: Ez a tíz éves gyerek már azok közé tartozik, akiknek lelkiismeret furdalásuk van, ha egyszer jóízűt kacagtak. Ezzel szemben vaskos, élettől kicsattanó, italkedvelő, nagyevő, jó kedélyű belga polgár. Költészetének hozamával okosan gazdálkodott. Miközben ködbe burkolt sziklatornyokról, kísérteties föld alatti folyosókról, szellemek kerülgette, komor kastélyokról álmodozott: megvásárolt díszletében, az Abbaye de Saint Wandrille romépületében szabadtéri előadásokat tartott.

Balázs Zoltán rendezései eddig is tagadták a naturalista színházat. Most Maeterlinck halhatatlan szerelmi halál-háromszögéből celebrált előadást a Bárkában Lackfi János -az előadó színészek miatt jószerével hallhatatlan - új fordításában. Nem Gabriel Fauré operazenéjével (1898), sem Claude Debussyével (1902), nem is Jean Sibeliuséval (1905), sem Arnold Schönberg szimfonikus költeményének fölhasználásával. Faragó Béla latin és pravoszláv miséket idéz. Amit nem értünk a szövegből, nem értünk a rendezői értelmezésből: megérzékíti a zene. Körülfogja a játékot, megszólalta a mélyét. Látható teszik a hangok a láthatatlant.

Gombár Judit háromemeletnyi kolostori kerengőt épített a Bárka színpadára. Impozáns, jól bejátszható és meghökkentő átjárásokra ad alkalmat. Szcenikailag szilárdan áll a színen. Nem reng. Nem inog. Nem kelti azt a szokott színházi sejtést, hogy elsodorja az első szellő. A teret megtöltve körbeélik. Ablakaiban suta méltósággal mutatkoznak faszentként a szereplők, mintha Uta és Ekkehardt költözött volna át a naumburgi dómból. A talpközépre lépő siklóhatású, mozdulatlan járás valóságos színpadi csoda. Vati Tamás mozgástervezései surranó vadállatokat, indázó növényi kacsokat és képzőművészeti albumokat olvasztanak át természetes dekorativitású mozdulatokká. Varga Gabriella elvarázsolja magát egy örmény szőnyeg mögé, majd feltekeri. Mint bozótban rejtőzködik a szőnyeg mögé ez az erdőből, tóból, vagy ki tudja honnan érkezett leány. Horváth Kristóf jobbra, a lépcső tetején megfagyott idő, titokzatos fenyegetés, vizsga jelenlét.

Mint Balázs más rendezéseinél, itt is kidolgozott rend van. A három emelet és hozzá negyedik síkként az építmény előtt megnyíló csapda, lépcsősor vezet a mélybe, titkos rejtekfolyosóba, vagy tengerbe, az alvilágba, az ösztönök kénköves fenekére. A rendező kristálytisztán végigelemezte a síkok értelmét-értékét. Tisztázta önmaga számára, miért mozgatja önmaga marionett-másaként Arkël, Allemonde királyát (a borzadályos sziszegőhangokat hallató) Erdős István bábszínész, és miért járkál felső énként a felső folyosón Genevičveként az erőteljes Varjú Olga. A rendezőnek az is magától értetődő, hogy Mélisande békakuruttyolás, vagy pacsirta-beszédgyakorlatok nyelvcsettintős non-verbalitásával Varga Gabriella és másaként, egy emelettel lejjebb Fátyol Kamilla miért dublírozott szerep. Sajnos, az értelmezésből a magam részéről teljesen kívül rekedek. Én bevallom: nem értem. Ha mégis értem: nem érzem. Nem hat rám. Lehet, hogy egyedül maradok véleményemmel, de csak magamért szavatolhatok. Abban még van ráció, hogy Golaud, a férj és Pelléas, a harmadik fölcserélhetőek Kálid Artúr és Seress Zoltán tiszta, szép, erős alakításában (hiszen testvérek, nem csak szerelmi vetélytársak). Meg nem mondom azonban, mi értelme a kis Ynioldot Szikszai Rémuszra osztani, aki úgy fest csecsemőruhájában és megőszítve, mint Gombaszögi Frida őrült nagymamája a Bernarda Alba házában.

Mélisande nyelvcsettintős ritmizálása és a vele csattanósan kapcsolatot teremteni tudó Pelléas busman makogása, ellentmondás oda-ide: még a legérthetőbb párbeszédek. Egy erősen irodalmi fogantatású színház közepén nem a szavak hatnak, hanem a ritmusok és a fények, a tér és a mozgás.

Átélhetőségében legközelibb szereplő a három szolgát basszus szólamban megszólaltató Hámori Szabolcs, Cseh Antal, Gábor Géza: kellő személyiség-súllyal, titokzatosan, de nem komoran, hanem vészt jósló tárgyilagos derűvel közlekednek jón-rosszon túl az eleven halálraítéltek között.

A látvány, a mozgások, a jelmezek, a táncos pantomimiák, a zenei kíséret valóságos művészettörténeti kurzus, magas színvonalú továbbképzés. Kijegecesedett ismeretanyag és szépség. Multi-kulturális revü: latin és pravoszláv misék, szkíta pózok, perzsa díszítések, kabuki tömörítések, és olyan méltóságteljes szakralitás, amihez foghatót csak a moszkvai színházi guru, Vasziljevnél láttunk mindeddig.

Balázs rendezése mindenből a legjobbat tette színpadra, pedig Molnár Ferenccel szólva, elég lett volna csak a jó is. A színház igazán nem a ráció helye. A Maeterlinck-fölújításban azonban az érzékiségnél több az értelem, a spekuláció legyőzi a játék szexualitását.

Molnár Gál Péter, Népszabadság, 2005