Aki Csehov legelső (de csak halála után előkerült) színművét, a Platonovot kívánja színpadra állítani, annak a szövegváltozat elkészítésével kell kezdenie a munkát, mert a rendkívül burjánzó, nyomtatva majd 200 oldalas darab eredeti formájában aligha játszható. A Maladype Színház egy karakteres szövegváltozattal jelentkezett, amelyhez Balázs Zoltán rendezése markánsan meghatározott színházi formát társított.

A Maladype szövegváltozata (dramaturg: Góczán Judit) lényegében kamaradarabbá alakította a Platonovot. Az eredeti szövegben húsz nevesített figura szerepel (és még jónéhány név nélküli alak), ebből különféle szerepösszevonásokkal, szövegátcsoportosításokkal kilenc figura történetét bontották ki a Maladype előadásának alkotói. (Ebben némileg Csehov alkotómódszerét követték, hisz például A Manó tablószerű szereplőgárdáját, burjánzó cselekményét maga Csehov sűrítette hat főszereplő – és három mellékalak – bonyolult kapcsolatrendszerévé.)

A Maladype előadása zárójelbe teszi az eredeti Csehov-szövegben meghatározó nemzedéki problémát. Sőt hangsúlyozottan nemzedéki előadást teremt belőle. Ez a Platonov alapvetően a fiatalokról szól, a még a harmincon innen lévők világáról. (A címszereplő itt például 25 évesnek mondja magát, míg Csehov hőse „már” 27 éves.) Csehov szövegében az apák nemzedéke is erőteljesen képviselteti magát, a Maladype előadásában viszont csak egyetlen harmincon túli szereplő jelenik meg, Vengerovics (Páll Zsolt), aki azonban több idősebb Csehov-figurát is magába olvaszt (elsősorban Glagoljevet). Egyedül fiának, az ifjabb Vengerovicsnak (Faragó Zénó) a figurájában érzek némi zavart a Maladype szövegváltozatában, akit három alakból, az ifjabb Vengerovicsból, az ifjabb Glagoljevből és a lótolvaj Oszipból gyúrtak össze. Mintha a különböző figurák különféle szándékai nem álltak volna össze egymásból következő motivációkká. (Például az ifjabb Glagoljev csak azért vall szerelmet Anna Petrovnának, hogy bosszantsa az apját, Oszip viszont megfellebbezhetetlen és beválthatatlan rajongással lohol az asszony nyomában. Platonovot is a féltékenység miatt fenyegeti halálosan meg. Az ifjabb Vengerovics meg egyszerűen csak lenézi a férfit, mert szerinte abban, hogy Platonov folyton provokálja az apját, csak saját élete csődje mutatkozik meg.)

Ebben a 30 év alatti szereplők uralta fiatal „drámában” nyilvánvalóan a szerelem lesz a főszereplő, az érzelmek zűrzavara, a vonzódások és választások káosza, mely csupa nyugtalansággal és kiszámíthatatlansággal tölti meg az életet.

Sándor L. István, Ellenfény, 2010