Hogyan lesz Shakespeare rövid, sötét, skót darabjából kortárs előadás? Patkányok, 3D-s rajz és üveggitár – mindez egy csipetnyi cirkuszi varázslattal Balázs Zoltán rendezésében a Macbeth/Anatómiában.

Adott a klasszikusnak számító történet: Macbeth, Shakespeare bűnügyi drámája a hatalomvágyról, királygyilkosságról és a kötelező bűnhődésről. Ebből készül a Maladype Színház új előadása, amely a „rontás anatómiája” jegyében hirdeti magát. Profi marketinges beharangozójuk szerint az „egyensúlyt keresik szakrális és profán között egy szexuális és diabolikus erők vezérelte világban”. A tabu témákat feszegetni akaró produkció, Macbeth kettős személyiségének fázisaira is koncentrál – a sokat ígérő reklám szerint. Azonban a címszereplő inkább a szomorú szemű, kissé félszeg, szellemekkel társalgó Hamlet figuráját alakítja, topikus aszexuális attitűdjével. Macbeth emberi mivoltján elhatalmasodó primer vágyak (szexualitás és hatalom) rejtve maradnak az egzisztenciális nehézségeivel és impotenciájával küzdő középvezető maszkjában.

A Trafó nyitott színpadán központi helyet foglal el Katus György szobra, az elsőre dinoszauruszra emlékeztető gigantikus patkány csontváz és Macbeth (Orosz Ákos) meztelen összekuporodott gondolkodója. Mindez a Vihar rendezése óta ismerősnek tűnő elnyújtott dobogón, amely specialitása jelen esetben a csontváz alatti homokozó rész és a kivilágítható üveges üregrendszer, amiben élő patkányok szaladgálnak. Bátorság kell ennyi borzongató, pánikot kiváltani képes állatot szerepeltetni olyan térben, ahol nincs elszeparálva nézőtér és színpad. Szerencsére a színészek fel vannak készülve, ha el kell kapni egy-egy patkányt, mert kimásznak a díszletből: szöknek a katonák végszóra érkezik a segítség, és a nézők is biztonságban maradnak.

A patkánycsontváz képe beleég a néző agyába, funkciója azonban rejtve marad. A színészek szétszedik, majd átpakolják darabokban az előadás záróképében, és a monstrum helyét a ketrecbe zárt Macbeth-fej foglalja el, a patkányok esti csemegéje. Irtóztató, expresszív és hosszadalmas. A gyilkosokon kívül minden egyéb szerepet játszó Lendváczky Zoltán és Tankó Erika láthatóan gyötrelmes perceken keresztül küzdenek, hogy elég mélyen a homokba ássák a ketrecet, mert a patkányokat csak az tartja vissza vágyott szabadságuktól.
A borzongás mellett a humor is egyedi tervezés, Bánky Róbert által, a különleges szereplő a virtuális világból ismert pálcika ember, a 3D-s ceruzabáb. Az ő halála Macduff fiaként groteszk humorbonbon az előadás sötéten sajátos hangulatában.

Egy dramaturgiai hiba feltűnő, ami nem a (helyenként csekély mértékű) szöveghúzásokból ered, hanem a Szabó Lőrinc-féle fordításból: Macbethéknek nincs gyerekük a történetben, mégis a Lady (Petrik Andrea) szoptatós múltjára hivatkozik a gyilkos, királyné címre áhítozó elszántságát bizonygatva. Majd a férj egy jövőbeni fiú utódot óhajt asszonyától. Kiugró jelentőséggel és figyelemmel felruházott ez a párbeszédük, mert az előadásban csak itt jelenik meg a szexualitás. Az esetlegesen feltűnő meztelen testek tárgyszerű, biodíszletként funkcionálnak, és az anatómiakönyvekből ismerhető erotikamentes ábraként hatnak.

A produkció egyediségét fokozza Üveges Péter hangszerkollekciója, az „Y-rendszer” elnevezésű gitár-design szabadalma, amit most először tárt nagy nyilvánosság elé. Az acélból, alumíniumból és üvegből készült elektromos hangszerek újszerű hangzás- és formavilágát Szűcs Péter Pál zenéi töltik meg tartalommal. Kapusként kihagyhatatlan poénja a kopogtatáskor felcsendülő Guns N’ Roses dal, a Knocking On Heaven's Door.
Balázs Zoltán rendezői koncepciója most is kivételes. Színészi összjátékot, az előadást megelőző összezárt kutatómunkát, egymásra rezonálást követel művésztársaitól. A rendkívüli precizitással beállított mozdulatok, érzelmek mégsem hatják át a nézőteret. A balázszolis cirkuszi varázs – látvány, zene, forma és tartalom koherenciája – ellenére statikus és halk a dráma. Mit számít a freudi mélylélektan, a pszichés folyamatok oknyomozó fázistanulmánya és reflexiók az emberi személyiség kétpólusosságára, ha nincs akció, és nem hallja a néző a szöveget?

Sárosi Emőke, Ellenfény online, 2013