Az Odeon Színház repertoárját újabb darab gazdagítja. És ez nem egy átlagos előadás, hanem egy olyan darab, ami bizonyítja, hogy másképp is lehet színházat csinálni, mint ahogy azt általában a bukaresti színpadokon látjuk. A realizmustól és a szentimentalizmustól mentes szöveg és előadás négy nő életébe enged betekintést, akik egymás szülői, és akiknek különálló életeik mégiscsak egy az anyát középpontba állító családi vonatkozásban jelenítődnek meg. Az idő múlása által különféleképpen meghatározott négy nő – akik lányok, majd anyák, nagyanyák, végül dédanyák lesznek – minduntalan egy ősrégi, talán magával a nővel egykorú mintát követ, viselkedésükben, érzéseikben és az általuk átélt helyzetekben körvonalazódik egy olyan történet, amely túlmutat személyes élethelyzeteiken. Bár a darab rendelkezik történeti kontextussal, a hangsúly mégsem erre kerül. Ennél fontosabb a a nemzedékről nemzedékre öröklődő problémás kapcsolatok erezete.

A remekül megírt szöveg száraz, puritán, a gyémánt hűvös szépségére emlékeztet. Külön kiemelném a rendkívüli érzékkel rendelkező Balázs Zoltán rendező munkáját, aki a túlzásoktól mentes mozdulatokkal és megfogalmazásokkal remekül megőrizte a szöveg keménységét és érthetőségét. A darab így egyfajta ki-állítássá válik, és egy terápiás ülésre emlékeztet, amely során sebészeti pontossággal bontakoznak ki az események, hogy jobban felfedjék általánosan érvényes szerkezetüket, amelyet a negyedik jelenetben felemlegetett gardénia jelképez. A belső világ igévé válik, de egy áttetsző és tárgyiasított igévé, amely által lehetőség nyílik tisztábban látni.

A rendezést tökéletesen kiegészítik Constantin Ciubotariu díszletei és Andrada Chiriac jelmezei, amelyek ugyanazt az anya-lánya-anya-lánya sémát tükrözik. A színpadi mozgás és replikák geometriája, valamint a kikristályosodott érzelmi viszonyok tökéletes partnerre találnak a tér és a díszlet, illetve a jelmezek geometriájában.

Mindehhez hozzáadódik egy igazán eredeti rendezői megoldás: azokban a jelenetekben, amikor a szereplők túlfokozott lelki állapota miatt a darab túlságosan érzelmessé válna, szavaik meg kiüresednének, operákból származó áriák csendülnek fel, amelyek által a szereplők eltávolodnak önnön életük történéseitől, és – ahogy fentebb is említettem – téren és időn túlmutató családi tipológiák gyűjtőhelyeivé válnak. A zenei betétek nagyon jól belesimulnak a szöveg és a darab szerkezetébe, és a színésznők olyan meggyőzően énekelnek – levegővétellel, szünettel, rendkívül hiteles mimikával – az ember egy pillanatra sem gondolná, hogy csupán mímelik azt.

Természetesen a színésznők profizmusa nem csak a playbackre korlátozódik, az egész előadás alatt finom eleganciával, kiváló ritmusérzékkel, óramű pontossággal, elképesztő verbális és gesztusbeli takarékossággal segítik a darabot.

A Gardénia hűvös szépségű, de nem élettelen előadás, és egyben a megszokott könnyű sémákon túlmutató rendezői szemlélet példája. Csak abban reménykedem, hogy megtalálja közönségét.

Az előadás az európai Fabulamundi. Playwright Europe projekt keretén belül, az Európai Unió Kreatív Európa programjának (2017-2020) társfinanszírozásával jött létre.

Claudiu Sfirschi-Lăudat, B-Critic, 2018

Fordította: Adorjáni Panna