A nő az élethez hasonlatos, függetlenül attól a társadalmi kontextustól vagy földrajzi környezettől, amelyben él. Feltételezhető, hogy funkciói a világűrben is ugyanazok lennének. A 2007-ben debütáló Elżbieta Chowaniec Gardénia című drámájának négy női szereplője a tágabb értelemben vett, lankadatlan humanizmus jelképei, hiszen Alice Voinescu professzor szerint „a nő megőrizte szilárd ösztönét, amely anyaként, az élet védelmezőjeként és annak formálójaként az élet felé hajtja őt” (Női humanizmus). A Gardénia című előadás elején (rendezte Balázs Zoltán, Odeon Színház) a maga egyszerűségében három női arccal találkozunk, amelyek egy negyedik női arcot néznek, aki egy padon alszik, majd identitásuk körvonalazódik, és szereplőkké válnak. A darabban szereplő nők saját életükről vallanak, melyet egymás után éltek le a második világháború kitörésétől kezdve egészen napjainkig. A nyugalom nélküli élet fogságában és a Lengyelországot (a szerző szülőföldjét) érő szerencsétlenségek súlyától elnyomva a három nő abban találja meg az élet értelmét, hogy újabb életet ad. A csinálás, mint valami családi örökség, hasonló módon következett be mindannyiuknál, bár a gyerek születését ugyancsak hasonló módon mindig igazságtalan magány követte. A nők mégsem estek kétségbe, még akkor sem, amikor az élet elsodorta őket, nyugodtak maradtak, mert lelkiismeretük a gyerek felnevelésére késztette őket. A női karakterekre jellemző emberségesség jele az ellenségeskedés hiánya a férfiakkal szemben. A nemzőpartner úgy jelenik meg, mint akit még meg kell hódítani és mint akivel dolgozni kell. Várjon bár rájuk csendes szenvedés, nem állnak ellen a kialakult helyzetnek ezek nők (pontosabban a második nő, illetve a harmadik, aki egy lejárt szovjet orvosság miatt fogyatékkal él). Megpróbálnak betagozódni, munkát keresnek. Egyértelmű fölényt biztosít számukra a meggyőződés, hogy azzal, hogy naponta táplálékot biztosítanak a gyereküknek, hasznosan járulnak hozzá az élet menetéhez. A felsőbbrendűségi érzés abból is táplálkozik, hogy a munka révén olyan „dolog” kerül birtokukba, ami csak a férfiakat illeti, és amit utána majd vele fognak megosztani. A merész szavak célja nem az, hogy kirívóak legyenek, a szükségesnek vélt férfit pedig komolyan veszik. A negyedik nő az előző három generáció által felhalmozott tapasztalat birtokában a „coincidentia oppositorium” (ellentétek egybeesése) mellett dönt.

A rendezői koncepció tekintetében a Gardénia magával ragadó cselekményű, kiegyensúlyozott darab, a játék és a reprezentáció révén a művészeti ágak ozmózisa. A lélekben történő dolgokat kifejezni hivatott szavak énekekkel (ária, duett, recitativo, tercett, kvartett) társulnak Mozart, Vivaldi, Händel, Giordano, Verdi, Bizet, Puccini, Delibes és Richard Strauss zenéjéből. A szereplők mondatai az operarészletekkel megtoldva felerősítik az érzéseket. Üdvözlendő ez a próbálkozás, ami kísérletet tesz a színészi játék által kifejezhetetlen mélységek bebarangolására. A szöveg el egészen a kimondásig, együtt a lágy és szuggesztív dallamokkal élénk képet nyújt a kiszámíthatatlan és komplex női lélekről.

A négy színésznő – Antoaneta Zaharia, Paula Niculiţă, Simona Popescu és Mădălina Ciotea –, akik igyekeznek a színpadi szöveg segítségével megkülönböztetni az általuk játszott szereplőket, a beszéd és a felhangzó ének mímelését a lelkiállapotuk teljes kommunikálása által fonják egybe.

Constantin Ciubotariu díszlete és Andrada Chiriac jelmezei lenyűgözően elevenek és elbűvölőek, bennük a teljesség részletességgel, a statikusság dinamikával váltakozik. A szimmetrikusan haladó cselekmény szerint az előadás végén találkozik a négy generáció, összeáll a családi tanács, hogy megvitassák a legfiatalabb lány jövőjét. A hagyományos esküvő és a gyerek születése kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkoznak. Ami azt sugallja, hogy az élet megy tovább...

A születés és a művészi aktus hasonló. Mindkettőnek megvan a maga varázsa, az itt és most, amelyet titokba zár. Senki sem adhat számot a rejtélyről, csupán élvezettel szemlélheti azt. A születés öröme, az előadás öröme ünneppé teszik az életet.

Nicolae Havriliuc, Teatrul Azi, 2018

Fordította: Adorjáni Panna