“A kommunizmus története elmebetegeknek” egy különös organizmus. Egyértelmű megtévesztő szándékának ellenére, propaganda által inspirált dizájnjával és fegyelmezett, staccatós mozgásával egy álomszerűen elnyomó gépezet.

1953-ban járunk, pillanatokkal Sztálin halála előtt. Yuri Petrovski-t (Pavi Proczko), a híres szovjet írót bemutatják egy elmegyógyintézet lakóinak azzal a reménnyel, hogy a kommunizmus történetéről írt novellái gyógyulásra, a szovjet társadalom óraműjébe való visszatérésre ösztönzik majd a betegeket. Yuri végül egy intézeti szobában elszállásolva lát hozzá az íráshoz.

Az ezt követő események feltárása óriási nehézségekkel jár. Yuri felfedezi az intézet titkos harcterét, beleértve a bentlakó szerencsejátékosokat, illetve a szabad zónában rejtőzködő felforgatókat. A történet előrehaladtával a dolgok elvesztik valóságérzetüket. Vagy egyszerűen csak nem vagyunk még birtokában annak a nyelvnek, amit az elmegyógyintézet beszél. Az intézetben uralkodó furcsa hierarchiák átláthatatlanok, ezek megbontása teljes mértékben lehetetlen.

Matei Vişniec drámaíró, politikai disszidens, akinek a romániai színpadokról való kitiltását követően politikai menekültként Franciaország ajánlott biztonságot, művében nem foglalkozik egyértelmű válaszokkal. Noha ez a darab a Szovjet-Oroszországot és szószólóinak esztelen szenvedélyeit szatirizálja, végül mintha mégis elveszítené mindenfajta politikusságát. Ahogyan Yuri identitása a hallucinációs horizont mélyébe vész, úgy Vişniec célja is megszűnik retorikus lenni.

A választás érdekes. Azzal, hogy egyszerűen meghatározza a nézőpontot, majd képek pontos sorozatát mutatja be, Balázs Zoltán rendezése az egyéni cselekvőképesség élményét nyújtja számunkra. A közönséget arra készteti, hogy a képeket történetek vagy érvek látszatává komponálja, ami egy macskabölcső kibogozásához hasonló kihívást jelent.

Az előadók itt közvetítenek. Minden mozdulat erőteljes és átgondolt. Még a megtorpanásokban is érezhető, ahogy a lehetőségek zsigereikben tekergőznek.

Marx aggódott, hogy a látvány felülmúlhatja az értelmet. A Trap Door azt mondja: Miért ne lehetne mindkettő?

Jay Van Ort, NewCity Chicago, 2016

Fordította: Juraszek Zsuzsanna