Vízágyúznak a Koldusopera második felvonásának végén a Bárka Színházban. A második koldusfinálé közben, amikor a szegények azt éneklik, hogy tűrhetetlen a helyzetük, a nézőtér felől bejön egy civil ruhás fiatalember, és együtt tombol a többiekkel. De ő nem akarja abbahagyni a dalt, újra és újra belekezd, már artikulálatlanul üvölt, a színészek szólnak rá, és taszigálják kifelé, hogy vége, ennyi volt, de ő nem megy ki, így aztán drasztikusan kivízágyúzzák a színpadról.

A nézőtéren többen felszisszennek, hogy ez Brecht primitív aktualizálása, csak az a baj, hogy már a nyár eleji előbemutatón is benne volt a produkcióban ez a jelenet. Persze az is lehet, hogy akkor éppen most kellene kivenni belőle, miközben az is igaz, hogy Brecht színházától nem idegen a napi politizálás. Éppen hogy fel akarta rázni a nagyérdeműt nézőtéri tespedtségéből.

Engem amúgy a Bárkában az első két rész egyáltalán nem ráz meg, disztingvált magabiztossággal csörgedezik az ismert cselekmény. Feltűnő, hogy Faragó Béla vezetésével milyen jó a zenekar, és hogy zenei szempontból mennyire rendben van a produkció.

Alföldi Róbert rendezésében megidézi Ljubimov legendává vált, a Nemzeti Színházban játszott előadását. Egyrészt, mert a kezdéskor Törőcsik Mari és Garas Dezső - az akkori előadás emlékezetes szereplői - felvételről elénekli a Cápadalt, másrészt egy függönyön omnibusz is megjelenik, ami meghatározó díszlet volt a Nemzetiben.

Most a harmadik felvonás a meghatározó. Köztudott, hogy az eredeti darabban a bandavezér Bicska Maxit az akasztófától az utolsó pillanatban megmenti a király hírnöke. A Bárkában viszont a hírnök már csak akkor érkezik, amikor Maxi halottan lóg előttünk. Elkésett a hatalom. Miközben a színészek ugyanúgy eléneklik az eredeti hálaadó szöveget arról, hogy „megmentve, megmentve”. Állításuk éles kontrasztban van azzal, amit látunk, de mégis tovább fújják a magukét. Ez erős feszültséget ad a jelenetnek, és napi aktualitást is anélkül, hogy annyira direkt lenne, mint a vízágyúzás. Mindehhez Menczel Róbert díszlete egy kör alakú küzdőteret, porondot ábrázol, melytől fémkordonokkal választják el a nézőket, nehogy nekünk is bajunk legyen, vagy netán belekeveredjünk valamibe.

Nagy kérdés, hogy a Bárka különböző helyekről érkezett színészei az új vezetés alatt mennyire képesek igazi társulattá forrni. A Koldusopera előadásán érződik az akarat, az energia, de az nem állítható, hogy ez a produkció áttörte a gátakat, megmutatta az utat, nagyot dobbantott, netán bárki is ebben futotta a legjobb formáját. De Balázs Zoltán, Seress Zoltán, Spolarics Andrea, Mezei Kinga, Varjú Olga, Szorcsik Kriszta, Egyed Attila, Varga Anikó, Nagypál Gábor, Öllé Erik és a többiek tehetséggel, nagy odaadással vesznek részt a játékban. Hogy a sok tekintetben szétzilált Bárka Színházba, a megmentőnek is szánt új igazgató, Alföldi Róbert még idejében érkezett-e, az később derül ki.

Bóta Gábor, Magyar Hírlap, 2006