A Maladype és a Yorick Stúdió a Dialog Fesztiválon

A 2001 óta hatodik alkalommal megrendezendő fesztivál idei témája a másság. A Maladype a Leonce és Léna, a marosvásárhelyi társulat a 20/20 című előadással utazik Wroclawba.
A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő wroclawi Dialog Fesztivál kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet a közönség és a művészek párbeszédére. A 60-as, 70-es színházi fővárosnak számított Wroclawban rendezték meg azt a nemzetközi színházi fesztivált, ahol a legrangosabb társulatok mutatkoztak be, és Grotowski előadásai is láthatóak voltak. Ezt a szellemiséget folytatja ma a Dialog Fesztivál, amelyet 2001-ben hozott létre a színházigazgató-rendező Krystyna Meissner.
Az idei fesztiválnak mottója: a "másság" lett. A másság sokféle szálat és sokféle irányzatot jelent. Jelent továbbá meghatározatlanságot, titokzatosságot, várakozást. Felhívja figyelmünket a mai világunkra jellemző változékonyságára, de ugyanakkor jutalmazza is az egyén szabadságának, és függetlenségének elszánt védelmezőit. Lázadást is jelent a bevett társadalmi normákkal szemben, de egy új, nem szokványos látószögből történő utazást is kínál a bevett szokások világában. A fesztivál feladata az lesz, hogy az idei Dialog során helyükre kerüljenek a mássággal kapcsolatos nézetek.

A Dialog Fesztivál keretében bemutatásra kerülő produkciók a másságot, mint a szabadság területét, mint a függetlenség és az individuum saját világának forrását kívánják bemutatni. Az elfogadottság és a különbözőség közötti egyensúlyozás nehézségeit járják körül majd a fesztiválra meghívott rendezők. Vannak közöttük olyan művészek, akik munkáikkal már évek óta komoly befolyást gyakorolnak a modern színház esztétikájának alakulására (Romeo Castellucci, Ivo van Hove, Alain Platel, Krystian Lupa) és olyanok is, akik éppen csak elkezdtek saját hangon megszólalni, akik a színházi konvenciókkal játszva keresik a lehetőségeket a mai világgal való, csakis rájuk jellemző párbeszédre (Balázs Zoltán, Cezary Tomaszewski, Paola Giannini) és itt lesznek azok is, akik megpróbálják megszüntetni a különbséget a művészi és az önéletrajzi ihletettségű megközelítés között (Emma Dante, Alain Platel).
Európa legrangosabb színházi fesztiválján Magyarországot eddig csak egyetlen színház képviselte Wroclawban. 2003-ban a W-Munkáscirkusz, 2005-ben két előadásával a FEKETEországgal és a Phaidrával volt jelen a Krétakör Színház.
"Nem ismerem Románia konkrét problémáit, de abban biztos vagyok, hogy mint átmeneti fázisban levő posztkommunista országnak, nincs belőlük hiány. Ha valaki hozzányúlna ezek bármelyikéhez, és feldolgozná egy előadásban, az lehetne az új romániai színház kezdete." - válaszolta Krystyna Meissner fesztiváligazgató, válogató néhány évvel ezelőtt egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért hiányzanak a Dialogról a romániai előadások. Gianina Cărbunariu és a Yorick Stúdió wroclawi meghívására azt követően került sor, hogy Meissner tavaly a Román Színházi Fesztiválon megnézte a 20/20-at. A Dialog idei mottójául Meissner a Különöst választotta, amely, mint mondja, a rendkívülit jelenti, az eredeti látásmódot, amely tágítja a látókörünket, új szempontokra hívja fel a figyelmünk, mert "a színház a lelkiismeret szerepét kell, hogy betöltse életünkben". A tizenöt meghívott előadás rendezőiben Meissner szerint az a közös, hogy nyughatatlanul és bátran kérdeznek rá a világra, amelyben élnek, és saját helyükre benne.

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum csoport koprodukciója a 2009 októberi bemutató óta számos rangos fesztiválon vett már részt. A 2011/2012-es kezdődő évadban a wroclawi fesztiválszereplést követően egy londoni és egy Tel Aviv-i meghívásnak készül még eleget tenni a 20/20 stábja.

fidelio.hu, 2011.