Don Juannal indul a Maladype-sorozat Szegeden

A Don Juan című előadással szerepel hosszú idő után először a Maladype Színház a REÖK – Regionális Összművészeti Központban. Zsótér Sándor rendezésében látható január végén a Brecht-darab. Márciusban az Egmonttal és a Don Carlosszal folytatja a sort a népszerű társulat.
Visszatérő vendég Szegeden a REÖK-ben a Maladype Színház társulata. Eddig összesen öt előadást láthatott tőlük az alternatív színházi irányzatokra nyitott szegedi közönség. Január 28-án, 19 órától egyik legfrissebb darabjuk kerül színre a palotában, mely a csábítás ellenállhatatlan férfi archetípusáról szól. Brecht Molière Don Juanja című darabját Zsótér Sándor alkalmazta színpadra.
A címszerepben Orosz Ákost láthatjuk, alakításáról az előadás egyik kritikája úgy nyilatkozik: bravúros, Don Juanja esendő és magasztos, rettentő, taszító és vonzó egyszerre – amelybe természetesen elveszik a női lélek.

Ahogy az már a Zsótér-előadások esetében megszokott, ez alkalommal is izgalmas látvány, meglepő képi világ és koncepció várja majd a nézőket. Don Juan Salvador Dalí festményei közt éli irigylésre méltóan előkelő és bűnös életét, divatosan színes jelmezekben, szentek szobraival körülölelve.
A gaz csábító ebben a feldolgozásban éppen a házassággal veszi le lábukról a nőket, vagyis a lehető leghétköznapibb élet ígéretével. Így bukik ki a történet igazsága, vagyis hogy nem Don Juannak van démonikus csábító ereje, csupán kihasználja áldozata vágyait. Brecht szerint nem Don Juan alakja az érdekes, hanem az: mért teremtünk magunknak Don Juanokat.

Az előadásra szóló jegyek már megvásárolhatók a REÖK jegyirodájában.
A Maladype Színház ezután márciusban érkezik Szegedre, rögtön két darabbal. Akkor Schiller Don Carlosa és Goethe Egmontja kerül színre a REÖK-ben. Mindkét előadást a társulat vezetője, Balázs Zoltán rendezi.

7 óra 7, 2014.