Sinkó Lászlóval ünnepel a Maladype

Az Übü király 90. születésnapján Sinkó László Kossuth-díjas színművész, a legendás "Übü papa" lesz a Maladype vendége

Az Übü királyt először 1984. október 25-én mutatták be Sinkó László és Básti Juli főszereplésével a Katona József Színházban. Az előadást tíz éven keresztül játszották, - és csak úgy, mint a Maladype Übüje-, sok külföldi meghívást kapott.

A Maladype interaktív színház 2009. december 19-én tűzte műsorra az előadást, Magyarországon akkor még rendhagyónak számító nyílt próbákkal. A próbák alatt a nézők lehetőséget kaptak arra, hogy "aktív résztvevőként" vegyenek részt a rendező és a színészek közös munkájában. Balázs Zoltán a játékot fókuszba emelő rendezése a próbákat is ennek jegyében fogta össze. A résztvevők folyamatos, örömteli közös játéka hívta elő a négy színész öntörvényű előadásmódját, eredeti megoldásait, valamint a szerepváltások fergeteges tempóját és merészségét. A próbafolyamatban részt vevő nézők a színészek számára játszótársakká, figyelmesen értékelő, inspiráló szemtanúkká, az "Übü-család" tagjaivá váltak.

A Maladype közel öt éve töretlen sikerrel játssza az Übü királyt a Mikszáth téri Bázison. Az Alfred Jarry által megálmodott „apokaliptikus bohóckodásra" február 22-én 19.00 órától kerül sor a négy virtuóz színész - Jászberényi Gábor, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt - előadásában. A Maladype az előadás után közönségtalálkozót tart, ahol Sinkó László az 1984-es előadásról eleveníti fel személyes élményeit, Balázs Zoltán és a színészek pedig a harminc évvel későbbi tapasztalataikról mesélnek a közönségnek.

Máder Ágnes, Marie Claire, 2014.