"A közeljövő legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk saját játszóhelyünket"
A Maladype Színház vezetője új produkcióra készül saját társulatával, és hamarosan a Budapesti Operettszínházban is rendez. Az alkotót a Népszava kérdezte.
A Népszava cikkéből:
Balázs Zoltán most rendez először a Budapesti Operettszínházban, a Federico Fellini filmje alapján készült Nine (Kilenc) című darabot viszi színre. Arra a megjegyzésre, hogy független rendezőként egy államilag kiemelten támogatott kőszínházban elsőre eléggé meglepő a megjelenése, a művész így válaszolt: “Semmi rendkívüli nincs benne. Függetlenségem alkotói módszerem védjegye. Rendeztem már a Nemzeti Színházban Budapesten, Nagyszebenben és Nyitrán, a Budapest Bábszínházban, a bukaresti Odeon Színházban és a rennes-i Operaházban is. Vendégrendezésemről pedig tárgyaltunk már az Operettszínház korábbi vezetőivel is, de az együttműködés most látszik megvalósulni.”
Az Operettben nemrég kirobbant egy újabb zaklatási ügyről elmondta, pontosan annyit tud, amennyit egy kívülálló a színház belső ügyeiről tudhat. Zajlik egy vizsgálat, melynek eredményről nemsokára többet fogunk tudni – tette hozzá.
Saját társulata, a Maladype elvesztette játszóhelyét, a régi társulati tagok helyébe pedig fiatalokat vett fel. “Lehetőségeinkhez mérten készülünk a jubileumi évadra és igyekszünk pótolni elmaradt előadásainkat itthon és külföldön. Reméljük, hogy a járvány második hulláma nem kényszeríti majd partnereinket arra, hogy visszamondják fesztiválmeghívásaikat. A társulat nyolc tagja mindeközben Fehér Ferenc koreográfussal próbálja a Fritz Lang filmje alapján készülő Metropolisz című előadást. A mostani csapattal már három éve dolgozom együtt és az Öt Kapu színház-metodikai program keretében hamar felépítettünk egy hat darabból álló repertoárt. A közeljövő legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk saját játszóhelyünket” – hangsúlyozta Balázs Zoltán.
Balogh Gyula interjúja a Népszavában olvasható.
Színház.org, 2020