A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Rendező: Balázs Zoltán


Ahány Weöres-színmű, annyiféle. A Theomachiát, amelynek címét így lehetne magyarra fordítani: "Az istenek harca", s amely a görög mitológiából meríti témáját, szerzője előbb drámai költeménynek, később oratórium-drámának nevezte. Ugyan műkedvelő műegyetemisták a Szkénében 1972-ben eljátszották már, valójában - a cselekmény hiánya és a terjedelmes dialógusok miatt - inkább mikrofon előtt, rádiójátékként adható elő. Tehát minden adottsága megvan ahhoz, hogy a "játszhatatlan művek" kategóriájába sorolják a színházi szakemberek.

Fiatal rendezőként ezért különösen nagy kihívást jelent, hogy Weöres Sándor ezen művét –mely témáját, stílusát és nyelvhasználatát tekintve görögebb a görög drámáknál és magyarabb a magyar népmesék nyelvénél is-, olyan dramaturgiai, színpadtechnikai, vizuális és akusztikus megoldásokkal fogalmazhassam színpadra, amelyek a legkorszerűbb színházi gondolkodást is próbára teszik.

Állandó alkotótársaimmal ezt a nem mindennapi próbát szeretnénk kiállni, amikor arra vállalkozunk, hogy a Bárka Színház Vívótermében, tizenegy nagyon különböző habitusú és gondolkodású színésszel Weöres oratorikus szertartásjátékának gazdagon rétegzett nyelvezetét szólaltassuk meg a kortárs színház eszközeivel. Ebben a teremtő folyamatban meghatározó szerep jut Sáry László zeneszerzőnek, aki pályája során már többször nyúlt ihletért Weöres gyermeki, infantilis és absztrakt lírájához. A Theomachia -akár egy Palesztrina-mise vagy egy Händel-oratórium- az opera és a mise abszolút zeneiségét képviseli. Így a drámai költemény tizenkettes magyar alexandrinusokban írt monológjai és párbeszédei librettóként funkcionálnak majd egy olyan szöveg és zene szoros kapcsolatára épülő sajátosan bonyolult összművészeti kompozícióban, amilyen, elképzeléseink szerint, a bemutatásra kerülő előadás lehet.

Weöres Sándor mindenféle színpadi konvenciónak fittyet hányva zabolátlanul csapong tér és idő kibogozhatatlan dimenzióiban, akár egy "rossz" kisgyerek, aki nem akar a felnőttek játékszabályai szerint játszani. Drámái, különösen a Theomachia, túlmutatnak a nálunk meghonosodott "beleélős" színjátszás belterjes színészi és rendezői eszközein. Nem véletlen, hogy amikor Pécsett harmadszori próbálkozás után sem merik bemutatni egyik legkülönösebb drámáját, A kétfejű fenevadat, csalódottságának ad hangot és elhallgatással fenyegeti a naturalista, realista színjátszáshoz szokott magyar színházi életet.

A Theomachiában, akárcsak a görög drámákban, a sors tagadása és az attól való menekülés egyre közelebb űzi a főhőst saját sorstalansága felé. Kronost – a nagy tenyésztőt, élet-ültetőt-, akárcsak Oidipuszt, megállíthatatlan vágy űzi az átok megakadályozására, ezért minden gyermekét felfalja. A magyar nyelv pontos és hatásos kifejezésével élve: önmagát eszi. Természetesen a végzet nagy összeesküvés elmélete nem működne hús-vér kitervelők és végrehajtók szorgos ármánykodása nélkül.

A Bárka és a Maladype színészeivel arra teszünk kísérletet, hogy Weöres Sándor láthatatlan színházát láthatóvá tegyük.

Balázs Zoltán, rendező

Szereplők:

Kronos: Béres Ilona m.v.
Fiú: Horváth Kristóf
Okeanos: Szikszai Rémusz
Rhea: Spolarics Andrea
Gaia: Varga Gabriella
Tyhpon: Soltész Erzsébet
Kúrészek, Rhea szolgái: Kardos Róbert / Egyed Attila / Ollé Erik / Nagypál Gábor / Lucskay Róbert / Dévai Balázs

Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet-és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Zenei munkatárs: Sáry Bánk
Koreográfus: Szőllősi András
Ének: Gavodi Zoltán m.v.
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél

Bemutató: 2003. december 12., Bárka Színház

Turné:
Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest - 2005
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2004

Díjak:
Színikritikusok díja - Legjobb női alakításért Béres Ilonának - 2004
POSZT - Legjobb női epizódszereplő - Varga Gabriella - 2004