Fordította: Vas István

Rendező: Balázs Zoltán

A fiatalon megözvegyült Amalfi hercegnőnek hatalommal bíró bátyjai megtiltják, hogy újra férjhez menjen – de hiába, a hercegnő titokban rangján aluli házasságot köt intézőjével és három gyermeket szül neki. Mikor a nász kitudódik, emelt fővel áll testvérei kegyetlen bosszúja elé. Az Amalfi hercegnő korának divatos rémdrámái közé tartozik, s mint ilyen fel is vonultatja a műfaj összes borzongató kellékét: vérbosszú, testvérszerelem, amorális gyilkosok és kémek, őrültek, kísértő holtak. Máig tartó hatása, érvényessége azonban nem e kelléktár kimerítő használatában rejlik. Titka a modernség: fájdalmas szépséggel ragadja meg a létezés bizonytalanságát, függetlenségről, lázadásról, méltóságról beszél, a hatalom deformáló, romboló erejéről, elfojtott, személyiséget felőrlő vágyakról – arról, hogy mindezek jelenlététől az ember hogyan torzul szörnyeteggé vagy marad éppen önmaga.
Az Amalfi hercegnő értelmezési lehetőségei igen gazdagok. Gyújtópontjában a Hercegnő áll, aki „más”, mint a kora és mint a családja. Megkerülhetetlen, megfoghatatlan, bármelyik szereplő nézőpontjából tekintünk is rá, egy autonóm, szuverenitást és méltóságot árasztó nő, provokatívan önazonos. Épp ezzel hívja ki maga ellen a sorsot. Ettől válik paradox módon, tipikus áldozattá, viktimológiai esetté – még akkor is, ha önként teszi fejét a hurokba. Haláláig testvérei képében a beteges szenvedély szövetkezik a letisztult szívtelenséggel, a visszafojtott téboly a precíz kegyetlenséggel, hogy elvegyék belőle és magukévá tegyék mindazt, amit nem értenek. És mindenki: a képmutató, karrierista tisztekből álló hercegi udvar, a jobbik énje ellen harcoló, cinikus, kémmé felfogadott gazember részese, felelőse a tragédiának, amely által a világ - híján a jóságnak – a bomlás felé halad.
A széteső univerzum szereplői a Gonosz templomában, magukon viselnek még egy fejet, saját kiüresedett és szenvtelen tekintetű, testüket az Ég felé meghosszabbító fejet, hogy így váljanak önmaguk katedrálisává, de egyetlen, immár örökké ugyanabba a fenyegető vagy éppen ölelő mozdulatba merevedett-torzult kezük a Gonosz bábjaivá teszi őket.

Szereplők:

Bosola: Sinkó László
Ferdinánd: László Zsolt
Bíboros: Kulka János
Antonió: Makranczi Zalán
Delio: László Attila
Forobosco: Mátyássy Bence
Malateste: Marton Róbert
Pescara: Orth Péter
Silvio: Földi Ádám
Castruchio, orvos, hóhér: Hollósi Frigyes
Amalfi: Péterfy Bori
Júlia: Bánfalvi Eszter
Cariola: Söptei Andrea

Zenészek: Szabó Anna, Fejérvári János, G. Horváth László, Rabovay Júlia, Gulyás György

Díszlettervező, jelmeztervező: Gombár Judit
Dramaturg: Góczán Judit
Zene: Sáry László
Mozgás: Szőllősi András
A rendező munkatársa: Bencze Zsuzsa

Bemutató: 2009. május 15., Nemzeti Színház

Fordította: Jékely Zoltán

Rendező: Balázs Zoltán


Az Übü király Alfred Jarry főműve, eredetileg – egy rennes-i gimnáziumban írt – diákbohózat. Hébert úr, Jarry fizikatanára és vitriolos gúnyolódásainak örök céltáblája lett az Übü- figura magja, belőle teremtett tizenöt éves fejjel egy világirodalmi alakot: az olykor ocsmány, hálátlan, gyáva, kapzsi, gyilkos és zsarnok, olykor gyermekien amorális Übüt, akinek az emberiség nagy jellemcsarnokában van a helye. Általa állítja pellengérre egy valószerűtlen, képzeletbeli Lengyelországban az ostoba önkényt, a közönségességet, a nyárspolgári, bürokratikus hatalmi tébolyt. És bár a darab 1896-ban, első, botrányos bemutatásakor még túlzónak tűnt, a történelem később olyan bősz Übüket produkált, akik mellett Jarry Übü papája minden rémséges tette ellenére is elbújhat. Jarry műve szokatlan vegyüléke a tiszta színháznak, a nonszensznek és a mítosznak – apokaliptikus bohóckodás.

Szereplők:

Übü papa: Orosz Ákos
Übü mama / Rozamunda / Renszky / Medve: Lendváczky Zoltán
Poszomány kapitány / Vencel király / Königsbergi Máté / Nemesek / Pénzügyiek / I. paraszt / Tanácsosok / Paizs / Zsinór: Tompa Ádám / Jászberényi Gábor
Bugrisláv / Federovics Mihály / A Cár / Hírnök / Hivatalnokok / II. paraszt / Lecsinszky Szaniszló / Pillér / Hajóskapitány: Páll Zsolt

Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Fátyol Kamilla
Asszisztens: Pelbát Gergely
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2009. december 19., Maladype Bázis

Turné:
Touchstone Theatre, Bethlehem - Pennsylvania, USA - 2014
EX PONTO - Nemzetközi Művészeti Fesztivál, Ljubljana, Szlovénia - 2014
FIAT - Nemzetközi Színházi Fesztivál, Podgorica, Montenegró - 2014
HUNGARIAN SHOWCASE, Budapest - 2013
FADJR Nemzetközi Színházi Fesztivál, Teherán, Irán - 2013
Teatrul Act, Bukarest, Románia - 2011
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, Románia - 2011
Übü Hétvége, Divadlo na Zábradlí, Prága, Csehország - 2011
József Attila Művelődési Központ, Salgótarján - 2011
REÖK Regionális Összművészeti Központ, Szeged - 2010
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2010

Díjak:
FIAT – Nemzetközi Színházi Fesztivál - legjobb előadás, Podgorica, Montenegró - 2014

Író: Homérosz - Márai Sándor - Claudio Monteverdi

Rendező: Balázs Zoltán

Ha nagyon röviden, leegyszerűsítve próbálnánk összefoglalni ezt a minden oldalról körüljárható, teljes gazdagságában mégis megfoghatatlan eposzt, eképp szólna: Odüsszeusz húsz évig volt távol Ithakától, melynek első tíz évét a trójai háborúban töltötte, a második tíz alatt pedig azért küzdött, hogy hazajusson családjához.

A temesvári előadás bár felhasználja az eposzi történet homéroszi elmesélését, de túl is lép azon. Márai Sándor Béke Ithakában című művének szövegét veszi alapul, amely különleges látásmódjával, a hazatérő Odüsszeusz sorsának továbbgondolásával szinte lerombolja az eposz által mitikussá növelt hős képét. Odüsszeusz felesége, Pénelopé és fia, Télemakhosz visszaemlékezésein keresztül rajzolódik ki az istenekkel szembeszegülő Odüsszeusz alakja és kalandjainak sora. Az előadás profán dimenzióját Monteverdi Odüsszeusz hazatéréséről írt csodálatos barokk operája egészíti ki. Felnagyítva a történet egyes pillanatait, kitágítva földi, színpadi terét és idejét a magasba, a "szentségesbe" emeli. A szereplők indulati, érzelmi megnyilvánulásait iróniával színezi.

Szereplők:

Odüsszeusz: Balázs Attila
Télemakhosz: Faragó Zénó
Eumaiosz: Bandi András Zsolt
Antinoosz: Aszalos Géza
Eurümakhosz: Molnos András Csaba
Amphinomosz: Kiss Attila
Pallasz Athéné: Szilágyi Ágota
Pénelopé: Tankó Erika
Kalüpszó: Tokai Andrea
Kirké: Magyari Etelka
Nauszikaá: Lőrincz Rita
Eurükleia: Oláh Anikó Katalin
Agamemnón, Teiresziász, Antikleia, Küklópsz, Szirének: Aszalos Géza, Molnos András Csaba, Tokai Andrea, Magyari Etelka, Lőrincz Rita, Kiss Attila

Díszlet és jelmez: Velica Panduru m.v.
Dramaturg: Góczán Judit m.v.
Mozgás: Szőllősi András m.v.
Zene: Cári Tibor
Korrepetitor: Csibi Andrea
A tervező asszistense: Albert Alpár
A rendező asszisztensei: Kertész Éva, Czumbil Marika

Bemutató: 2010. március 11., Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, Románia

Turné:
TESZT Eurorégiós Színházi Fesztivál, Temesvár, Románia - 2010

Fordította: Elbert János

Rendező: Balázs Zoltán


Részlet a Budapesti Őszi Fesztivál ajánlójából:
„Balázs Zoltán értelmezése lehántja a műről a lírai és melankolikus rétegeket, nem a Csehov-játék édesbús, impresszionista, pasztellszínekkel dolgozó hagyományához csatlakozik, hanem a szöveg nyersebb, elevenebb, ironikusabb megközelítését kínálja. Azt az „egyszerű és primitív” játékmódot, amelyre maga Csehov utal egy helyen. A Maladype kegyetlenül őszinte produkciója nem a csehovi szándékot kutatja, hanem a mű mai értelmezési lehetőségeit. Mert, ahogy Fodor Géza fogalmazott egy esszéjében: „Egy elmaradott társadalomban, amely évtizedek óta tömegesen termeli a frusztrált „felesleges embereket”, s pusztítja a hiteles személyiségeket, nem érdekes, izgalmas, aktuális-e Csehov Platonovja?”

Balázs Zoltán rendező a darabról:
Tetszik a darab kimunkálatlansága, a nyersessége. Érdekel, hogy miként tudjuk megfogalmazni a saját nyelvünkön azt a fajta személyes létezést, amit ezek a csehovi figurák együttesen képviselnek. A Platonovban a generációs problémák mellett rendkívül élesen jelenik meg egy fiatalember hevülete, vehemens kritikája a világgal, a környezetével szemben, s ez – úgy érzem – tökéletes alapanyagot kínál egy olyan társulat számára, amely saját folyamatos újrafogalmazására törekszik.

Szereplők:

Anna Petrovna Vojnyiceva: Ligeti Kovács Judit
Szergej Pavlovics Vojnyicev, a mostohafia: Lendváczky Zoltán
Szofja Jegorovna, a felesége: Fátyol Kamilla / Huszárik Kata m.v.
Nyikolaj Ivanovics Trileckij: Tompa Ádám / Lazók Mátyás m.v.
Marja Jefimovna Grekova: Kerekes Vica / Fekete Réka Thália m.v.
Abram Abramovics Vengerovics: Páll Zsolt
Iszak Abramovics Vengerovics, a fia: Faragó Zénó / Jászberényi Gábor m.v.
Mihail Vaszilijevics Platonov: Orosz Ákos
Alekszandra Ivanovna (Szása), a felesége: Tankó Erika

Díszlet- és jelmeztervező: Molnár Bea
Dramaturg: Góczán Judit
Asszisztens: Pelbát Gergely
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2010. október 16., Thália Színház - Arizona Stúdió

Turné:
SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nagyszeben, Románia - 2012
EXPONTO Nemzetközi Előadóművészeti Fesztivál, Ljubljana, Szlovénia - 2011
REÖK Regionális Összművészeti Központ, Szeged - 2010

Fordító: Alexandra Ruppeldtová

Rendező: Balázs Zoltán

A színpadon egyszerre tizenhét színész mozog. Balázs szerint a Wesker mű bemutatása olyan kollektív előadás, amelyben mindenki pontosan tudja a helyét, szerepét, az egész „koreográfiát". Ha valaki téved, elvét valamit, akkor az előadás összedől, mint a kártyavár.

Szereplők:

Peter: Milan Ondrík
Marango: Daniela Kuffelová
Alfredo: Jakub Rybárik
Frank: Ivan N. Vojtek
Paul: Peter Kadlečík
Hans: Martin Nahálka
Michael: Martin Fratrič
Gastin: Juraj Hrčka
Kevin: Peter Oszlík
Monique: Kristína Turjanová
Bertha: Gabriela Dolná
Daphne: Kristína Greppelová
Violet: Alena Pajtinková
Cynthia: Eva Szakálová

Dramaturg: Góczán Judit
Színházi lektor: Huszár Sylvia
Koreográfia: Szöllösi András
Jelmeztervező: Polgár Péter

Bemutató: 2011. január 21., Andrej Bagar Színház, Nyitra, Szlovákia

Turné:
Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nyitra, Szlovákia – 2011

Díjak:
Polgár Péter - Legjobb jelmez, legjobb díszlet – 2011

Bábszínpadra írta: Góczán Judit

Rendező: Balázs Zoltán

Az Élet és a Halál birodalmának határán időtlen idők óta létezik egy tó, ahol titokzatos dolgok történnek – a Hattyúk tava. Nem tudhat róla más, csak az, akinek szívében egyszer már megszólalt a vágy édes-szomorú dallama. Szigfrid herceg lelkében is régóta ott kavarog. Közeleg a perc, amikor menyasszonyt kell választania, és el kell foglalnia helyét a trónon, ő azonban magányosan bolyong a tó partján. Egy különös éjszakán találkozik valakivel, aki felismerve benne megmentőjét, felfedi előtte a Hattyúk tavának titkát. Szigfrid beavatottá válik, megismeri az igaz szerelmet és megtapasztalja a különbséget álom és valóság között.

Bábszínpadra írta: Góczán Judit

Rendező: Balázs Zoltán


Öregasszony: Blasek Gyöngyi
Odília: Karádi Borbála / Rusz Judit
Odett: Markra Viktória / Radics Rita
Szigfrid: Hoffer Károly
Rőtszakáll: Pethő Gergő
Királynő: Papp Orsolya
Udvarmester: Kemény István
Beno: Szolár Tibor
Bolond: Bánki Eszter, Márkus Sándor, Tatai Zsolt

Díszlet: Polgár Péter
Jelmez: Horányi Júlia
Koreográfia: Szöllősi András
Asszisztens: Kalmár Éva

Bemutató: 2011., Budapest Bábszínház

Fordította: Babits Mihály, Nádasdy Ádám
Felhasznált szövegek: Thomas Mann, Paolo Santarcangeli

Rendező: Balázs Zoltán

A tíz éves Maladype Színház Dante trilógiájának színre vitelét tűzte ki célul évfordulóját megünneplendő, kezdve a Pokolfejezetével. Az Isteni színjáték túlvilága nem egy határozatlan ködbe vesző birodalom, hanem pontosan körülhatárolt, számokkal felmérhető és részleteiben is pontosan megragadható része a Térnek. A pokol körkörös felépítésének érzetét erősíti a mozgás, a körforgás a leképezi az egyre mélyebb bugyrokat, a geometria nagy fontosságot kap.
Az előadás másik érdekessége a nyelvi játék. Nádasdy Ádám szavai szólnak a szereplők szájából, kivéve Vergiliust, aki marad a régi Babits fordításnál; így a szövegben összecsap az 14. századi Firenze mocska és ennek mai aktualitása. Fokozza a hatást a húsz néma civil önkéntes szereplőtömege, akik tolongó bűnös lelkekként zsúfolásig töltik a színpadot.
Dante úgy vélte, hogy az ember boldogságra teremtetett, és hogy a legmagasabb rendű öröm az értelem használatában és az igazság keresésében áll. A Maladype Színház tíz éves fennállása alatt sokszor bizonyította már ennek a gondolatnak az érvényességét, hiszen választott témáival, darabjaival és egyéni látásmódjával következetesen és kitartóan járta és járja továbbra is a maga alkotóútját.

Szereplők:

Vergilius: Ladányi Andrea
Dante: Faragó Zénó
Lucifer: Orosz Ákos
Beatrice: Fátyol Kamilla
Filippo Argenti / Tizifoné / Nessus / Capaneus / Bertran de Born / Gennydorong / Capocchio: Lendváczky Zoltán
Caccio, Megéra / Cavalcante / Brunetto Latini / Thai / Loderingo / Sinón: Ligeti Kovács Judit
Minos, Bukott Angyal II / Minotaurusz / Ragyaszárny / Odysseus / Ugolino: Páll Zsolt
Francesca, Alektó / Farinata / Pholus / Pier Della Vigna / III. Miklós / Catalano, Bocca: Tankó Erika
Bukott Angyal I / Paolo / Jézus / Khiron / Jacopo Rusticucci / III. Miklós / Bűzfarok / Ádám meste / Júdás: Tompa Ádám

Ütőhangszerek: Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet: Polgár Péter
Jelmez: Horányi Júlia
Mozgás: Szőllősi András
Rendezőasszisztens: Tárnoki Márk

valamint:
Alscher Bettina, Bordi Gábor, Csányi Sarolta Lívia, Horák Zita, Horváth Lilla, Juhász Dalma, Kerekes Tamás, Kovács Judit, Krausz Gergő, Kutrik Lilian, Lakos Marcell, Lukáts Kata, Mácsai Kati, Nagy József, Nemes Zoltán, Orbán Ildikó, Orgován Letícia, Pataki Viktor, Peller Cintia, Rábavölgyi Tamás, Sákovics Eszter, Samu Tímea, Urai Dorottya, Varga Brigitta, Zelencsuk Kata

Az előadásban szereplő ,,bűnös lelkek” önkéntes civilek, akik a próbaidőszak utolsó hetében lelkesen és odaadóan próbáltak velünk.
Munkájukat ezúton is köszönjük.

Bemutató: 2011. március 31., Trafó Kortárs Művészetek Háza

A Maladype Színház és a ljubljanai Mini Teater koprodukciója.

Rendező: Balázs Zoltán


Balázs Zoltán a Jean Cocteau által feldolgozott Trisztán és Izolda elemi erejű történetét fiatal szlovén színészekkel állította színpadra 2012 tavaszán a ljubljanai Mini Teaterben. A koprodukcióban létrejött előadás minimalista eszközökkel, letisztult színészi játékra koncentrálva járja körül Erósz és Thanatosz örök küzdelmének, Trisztán és Izolda szerelmének számtalanszor feldolgozott emberi drámáját.

Az alkotók ajánlója:

Trisztán és Izolda története állandó lebegés élet és halál, álom és valóság között – szerelmük a pillanatnyi örökkévalóság törékeny élménye. Egyensúly hétköznapi és éteri, konkrét és elvont között. Egy test. Együtemű két-szív. Iker-lelkek reflexei. Történetük esélyt ad újra felidézni az Éden valóra váltott ígéretét... Mi tépte ketté ezt az egy világot? A Mini Teater és a Maladype közös előadása– férfi és nő kapcsolatának kényes egyensúlyát vizsgálva – erre a kérdésre keresi a választ.

A Trisztán és Izolda előzményének a Maladypében, a 2008-ban nagy sikerrel bemutatott nonverbális, improvizációkra épülő Tojáséj című előadás tekinthető, melyben Balázs Zoltán először alkalmazta társulatával azt az „egyszerűen bonyolult” (M.G.P.) mozgásnyelvet, melyet a ljubljanai rendezés, a Cocteau-i szöveg és dramaturgia angolul megszólaló kontextusába integrál.

A ljubljanai Mini Teater és a Maladype Színház koprodukciójában készült Trisztán és Izolda című előadást2012 – ben beválogatták a 47. maribori Borštnik Fesztivál versenyprogramjába. Ennek kapcsán Primož Jesenko, dramaturg-kritikus úgy fogalmazott: “Olyan előadásokat kerestem, amelyek meg tudnak lepni, és hatni tudnak a néző kísérletező kedvére. Előadást, amelyben a néző nem csodálatra méltó szobrokat bámul, és nem veti alá magát a már bevált hatásoknak. Olyan előadást szeretek látni, melyet a rendező különböző szempontokból képes megváltoztatni, és ezzel aktivizálja közönségét, egyfajta tesztlapot ad a kezébe. Olyan fajta színházat tartok érdemesnek megmutatni, amely kommunikál, és egyaránt kiprovokálja a néző figyelmét, - Balázs Zoltán rendezte Trisztán és Izolda ilyen.”

Kritikus szemmel az előadásról:

„Trisztán és Izolda mitológiájának színrevitelekor a rendező radikálisan megrövidítette a történetet, elhagyta a marginális epizódokat és mellékszereplőket, eltekintett bizonyos történelmi utalások megjelenítésétől, továbbá a korábbi bemutatók konvencióitól. Az alapkonfliktus Izolda, Trisztán és Trisztán nagybátyja, Mark lecsupaszított, és gyakran a puszta érzelmek által mozgatott szerelmi háromszöge köré épül. A szöveg meghúzása következtében a dialógusok az alaphelyzetre vannak kihegyezve, és ezzel teret nyitnak a letisztult színészi játéknak, a szüntelen mozgásnak, a szimbolikusan értelmezendő hangoknak és a minimalista díszletnek.” Zala Dobovšek (Delo, 2012. április 12.)

Játsszák: Vesna Kuzmić, Ana Urbanc, Jernej Čampelj, Robert Korošec, Rok Kunaver, Tadej Pišek, Marko Ujc

Koncepció: Balázs Zoltán
Díszlet- és jelmeztervező: Ana Savić Gecan
Dramaturg: Góczán Judit
Rendezőasszisztens: David Cerar
Produkciós vezető: Huszár Sylvia

Az előadás angol nyelven zajlik.

Bemutató: 2012. március 24., Mini Teater, Ljubljana, Szlovénia

Turné:
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad - 2013
47. Borstnik Nemzetközi Fesztivál, Maribor, Szlovénia - 2012

Fordította: Vas István

Rendező: Balázs Zoltán


Schiller Don Carlosa a patetikus-retorikus schilleri eszmedráma remekbe szabott példája. A történet az intrikáktól vezérelt és rideg, végtelenül szabályozott spanyol udvar hatalmi keretei között játszódik. A dráma középpontjában Don Carlos, a habozó-gyötrődő herceg áll, akit szinte szétszakít személyes kapcsolatainak beteljesületlensége. Drámai akció szempontjából, a leghangsúlyosabb szereplő –az európai humanitás szószólója - Posa márki. Ő irányítja és kapcsolja össze a dráma szerelmi és politikai szálát egységes indítékrendszerré. Bár Carlos és Posa elbuknak, ifjúkoruk „aranyálma” a szükségszerűség birodalmában nem valósulhat meg, a dráma szárnyaló dikcióval kifejeződő eszmei síkján a szabadság és a barátság nemes ideáljai diadalmaskodnak.

Szereplők:

II. Fülöp, Spanyol király: Kuna Károly
Don Carlos herceg, a fia: Lendváczky Zoltán
Posa márki: Orosz Ákos
Alba herceg: Keszég László
Valois Erzsébet, Spanyol királyné: Tankó Erika
Eboli hercegnő: Varga Gabriella
Az Inkvizítor: Blasek Gyöngyi
Klára Eugénia, infánsnő: Blasek Gyöngyi

Díszlettervező: Gombár Judit
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Góczán Judit
Asszisztens: Pelbát Gergely
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2012. május 20., Maladype Bázis

Turné:
REÖK Regionális Összművészeti Központ, Szeged - 2014
Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest - 2013
Nemzeti Színház, Miskolc - 2013
Katona József Színház, Kecskemét - 2013
Szépművészeti Múzeum, Budapest - 2013

Fordította: Keresztury Dezső

Rendező: Balázs Zoltán


Zenés médiaszenny 60 percben

Goethe Egmont című drámájának főhőse „az istenek kedvence” a nyers, egyenes, életvidám és szabadságszerető Egmont, a XVI sz. németalföldi függetlenségi harcok hőse és közkedvelt személyisége. A történet, a félig középkori Brüsszel flamand kispolgári környezetében, a csatákból hazakerült katonák és főrendek között játszódik, olyan időkben, melyben kibontakozik a kor sajátos egyénisége, megfoghatóvá válik a reformáció szelleme és a spanyol ellenreformáció hideg könyörtelensége. A főszereplő tragikus helyzete az, hogy egyszerre akar hű lenni népéhez és uralkodójához. Bukásában magára marad, és csak ekkor ébred annak tudtára, hogy lehetetlenség kétfelé hűnek lenni.

Szereplők:

Egmont gróf: Orosz Ákos
Orániai Vilmos: Jászberényi Gábor
Alba herceg: Keszég László
Ferdinánd, a fia: Lendváczky Zoltán
Pármai Margit: Varga Gabriella / Szilágyi Ágota
Klára, Egmont kedvese: Tankó Erika
Klára anyja: Blasek Gyöngyi / Vándor Éva

Díszlettervező: Gombár Judit
Asszisztens: Pelbát Gergely
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2012. május 20., Maladype Bázis

Turné:
Jászai Mari Színház, Tatabánya - 2014
REÖK Regionális Összművészeti Központ, Szeged - 2014