Elemek megjelenítése címkék szerint: Maladype

jazz-opera
A METTRIN és a Maladype közös előadása

Fordította: Megyeri Léna
Rendező: Balázs Zoltán

Can Themba Az Öltöny című klasszikusát Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva magyarországi ősbemutatóként állítja színpadra Balázs Zoltán. A 2026. június 26-án bemutatásra kerülő kortárs jazz-opera zeneszerzője Kovács Adrián. A jazz elemeit a klasszikus operai hagyományokkal ötvöző új zenei alkotás, amely a világirodalom egyik legismertebb dél-afrikai szerzőjének novellájából készült átdolgozáson és librettón alapszik, a METTRIN és a Maladype együttműködésében valósul meg a Louis Armstrong Nemzetközi Jazz Fesztivál nyitóelőadásaként. A június végi bánki premiert követően az összművészeti produkció Gyulán a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján és Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Pusz versenyprogramjában is látható lesz.

Balázs Zoltán rendező Peter Brook nyomdokain haladva - aki Themba remekművét először alkalmazta színpadra Európában -, fokozatosan kibomló, asszociatív előadást ígér, amely a humor és az abszurd erejével védi az irracionális univerzum rendjét. A szürreális elemekben is bővelkedő szerzemény aktualitását a családon belüli erőszak és a társadalmi megosztottság széleskörű megértése adja. A kivételes dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a speciális módon megfogalmazódó tartalmi-formai egységek, a kreatív kombinációkban megnyilvánuló verbális, vokális, akusztikus és vizuális impulzusok által teremti meg a szereplők részletekben kiteljesedő összjátékára épülő jazz-opera egyedi világát. Kovács Adrián zeneszerző kompozíciója vegyítve az afro-jazz marabi, mbaganga és kwela ritmusait az európai és a magyar hangzásokkal, organikusan támasztja alá az író és a rendező által megálmodott diszharmonikus világot.

Az Öltöny története Johannesburg egyik városrészében, Sophiatownban játszódik, amelyet az apartheid rezsim az 1950-es években elpusztított. Az erőteljes és tragikus történet a szerelem, az árulás, a bosszú, a méltóság és az elnyomás témáit járja körül, felfedve egy olyan rendszer pszichológiai hatásait, amely tagjaitól megtagadja az emberiességet és a szabadságot. A változó állapotok és dinamikus képzetek színpadán életre kelő történet főhőse Philemon (Bányai Kelemen Barna), a kötelességtudó férj, aki rajtakapja feleségét egy fiatal férfival. A szembesítés és elválás helyett Matildát (Radnay Csilla) arra kényszeríti, hogy a szeretője (Fehér Ferenc) által hátrahagyott öltönyt tiszteletreméltó vendégként kezelje, így motorizálva a lelki bántalmazás különböző formáit. A téma és a játék finom rezdülésekre épülő összetettsége határozza meg a szöveg, a zene, a mozdulatok, a díszlet, a jelmez és a fénydramaturgia sajátos kapcsolatát, mai üzenetét.

A dél-afrikai irodalom gyöngyszeme, amelyet több nyelvre lefordítottak és különböző formákban feldolgoztak, többek között 1994-ben a legendás johannesburgi Market Theatre-ben Mothobi Mutloatse és Barney Simon adaptációjában, majd 2004-ben a párizsi Theatre des Bouffes du Nord-ban Peter Brook, Marie-Hélène Estienne és Franck Krawczyk francia fordításában. Az Öltöny 2026-ban megszólaló jazz-opera változata világpremier lesz.

Szereplők:
Matilda: Radnay Csilla
Philemon: Bányai Kelemen Barna
K.K./Öltöny: Fehér Ferenc

Zenekar:
Zongora: Szép András
Ütőhangszerek, dob: Kárpáti Benedek
Gitár: Dörnyei Szabolcs / Rodek Balázs
Szaxofon, fuvola: Rabóczki Balázs
Nagybőgő: Gyányi Tamás

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Librettó: Balázs Zoltán
Dramaturg: Lukács Zsolt
Konzulens: Mothobi Mutloatse
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Szcenikus: Katona-Koós János
Jelmeztervező: Sovány Daniella
Zeneszerző: Kovács Adrián
Zenei vezető: Szép András
Korrepetítor: Kovács Adrián, Szép András
Stílusmester: Farkas Gábor Gábriel
Mozgás: Balázs Zoltán
Nyelvi lektor: Megyeri Léna
Magyar fordítás: Megyeri Léna
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezetők: Balázs Katalin, Hohnerné Tomek Szilvia
Producerek: Karacs Ferenc, Karacsné Zagyva Julianna

Bemutató:
2026. június 26. METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központ, Bánk

Az előadás időtartama: 85 perc
Az előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.

Turné:
Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz, Budapest - 2026
Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, Gyula - 2026

Az Öltöny a DALRO (Pty) ügynökség engedélyével jön létre (www.dalro.co.za)

Együttműködő partnerek: Joburg City Theatres, Johannesburg, Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, Gyula, SzemlePlusz, Budapest

Támogatók: KIM, NKA, Swing Jazz Kultúráért Alapítvány, Tó Hotel Kft., UNI-INVEST Kft.

.

A Bekim Fehmiu Városi Színház, a Qendra Multimedia, a Maladype Színház és a METTRIN Művészeti Központ közös előadása

Angol nyelvre fordította: Alexandra Channer
Magyar nyelvre fordította: Huszár Sylvia
Rendezte: Balázs Zoltán

A Nyugat-Balkánon előadásaival már több éve intenzíven jelen lévő Maladype Színház korábbi sikereire építve újabb koprodukcióra készül a pristinai Qendra Multimedia előadóművészeti produkciós céggel és a prizreni Bekim Fehmiu Városi Színházzal. Társulatunk felkérésére a nemzetközi hírű koszovói drámaíró, Jeton Neziraj és a koszovói költő, Shpëtim Selmani közösen alkották meg az „Embertelenek” címet viselő új művet. A kollázsszerű kortárs szöveget Balázs Zoltán állítja színpadra a tőle megszokott kivételes rendezői koncepcióban albán színészekkel és alkotótársakkal a Bekim Fehmiu Városi Színházban - új irányvonalak felfedezésére nyitva ezzel lehetőséget a közös alkotás során. A nemzetközi színházi kultúrában is meghatározó két színházi műhely, a Qendra Multimedia és a Maladype Színház szakmai tapasztalatait összehangolva készít globális problémákat érintő összművészeti előadást.
Az „Embertelenek” létrehozásának szükségszerűségét a mű témájának rendkívüli aktualitása adja: a háborúk és fegyveres konfliktusok embernyúzó körülményeinek feltárása, valamint az elszigeteltségből önmagukat kiküzdeni képtelen teremtmények egyéni és közös sorsa. Képes-e hatni a művészet - és ha igen, miként -, az emberi brutalitásra és könyörtelenségre? Milyen folyamatok serkentik világunk dehumanizálódását? Hogyan harcolhat civilizációnk a barbárság és a kulturálatlanság ellen? Miként győzedelmeskedhet a részvét az embertelenség felett? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat a hamarosan megszülető alkotás, amely a Maladype rendhagyó dramaturgiáját követve az együttgondolkodásra, a nyelvi különbségeken átívelő kommunikációra, a megértésre és az emberi méltóságra fókuszál.

Játsszák:
Alban Krasniqi
Beslidhje Bytyçi
Valmira Hoti
Hajat Toçilla

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Balázs Zoltán
Díszlettervező: Petrit Bakalli
Jelmeztervező: Vesa Kraja
Zeneszerző/Zenei vezető: Memli Kelmendi
Mozgás: Balázs Zoltán
Hang: Flamur Krasniqi
Fény: Yann Perreagux
Produkciós menedzserek: Balázs Katalin, Burim Mustafa
Producerek: Huszár Sylvia, Aurela Kadriu

Az előadás időtartalma: 80 perc

Bemutató:
2025. szeptember 19., Bekim Fehmiu Városi Színház, Prizren, Koszovó
2026. május 16., METTRIN Művészeti Központ, Bánk

Turné:
2025. 10. 28 SZÍNHÁZI SHOWCASE, Prizren, Koszovó

.

- rituális lélekfürdő -

Magyar változat: Eszenyi Enikő és Kovács Krisztina
Színpadra alkalmazta: Balázs Zoltán és Szokolai Brigitta
Rendezte: Balázs Zoltán

Az asszonyok mikvében való megmerítkezése a zsidó vallás törvényei szerint elsőrendű parancsolat. Rituális fürdő, amely nélkülözhetetlen a házasság tisztaságának és intimitásának megőrzése érdekében. A kóser víz nem csupán a piszkot, de a nő státusát is tisztára mossa. Hadar Galron izraeli drámaíró színműve nyolc csodás színésznő fájó élettitkokat rejtő játékában kiteljesedő testi-lelki megtisztulás egy férfiak által uralt világban.

Szereplők:
Shoshana: Szabó Gabi
Shira: Pikali Gerda
Hindi: Fehér Anna
Chedva: Szabó Emília
Tehila: Horváth Csenge
Miki: Kucskár Kamilla
Elisheva: Vianello Julia
Jochi: Molnár Zsuzsanna

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zenei vezető: Kéménczy Antal
Súgó: Érsek Ádám
Ügyelő: Stefán Gábor
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella

Bemutató:
2025. április 25., Gaál Erzsébet Stúdió, József Attila Színház

Az előadás időtartama: 70 perc

 Az előadásra a The Hanoch Levin Institute of Israeli Drama (képviseli Shimrit Ron) és a színház közötti együttműködési megállapodás keretében került sor.

- Samuel Finkelbaum tragikomikus élete -

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Maladype Színház közös produkciója a Holokauszt 80 emlékév tiszteletére

Fordította: Rideg Zsófia
Rendezte: Balázs Zoltán

A Romániában született, Franciaországban élt és alkotott szerző, Gilles Ségal, amikor elkészült A bábjátékos című drámájával, így kiáltott fel: „Valami könnyedet akartam írni”. Ehhez képest a műve minden lett, csak könnyed felüdülést hozó írás nem: az egész emberi nem tragédiáját egyszemélyben megtestesítő főhőse, a II. világháború után öt évvel a kettészakadt Berlinben élő birkenaui menekült, a világhírű bábjátékos Samuel Finkelbaum ugyanis – hiába próbálják többen is meggyőzni – nem hiszi el, hogy vége a háborúnak, és hogy már nem kell tovább bujkálnia. Így egy panzióba bezárva éli mindennapjait a koncentrációs táborban odaveszett felesége és soha meg nem született gyermeke bábjával, s készül élete nagy előadására, melynek címe: Samuel Finkelbaum tragikomikus élete.

A bábos főhős alternatív valóságát egyfelől tehát klasszikus színház a színházban megoldás keretezi, másfelől pedig egy olyan barátnak az érkezése, akinek Finkelbaum talán mégis képes elhinni: a háború véget ért. Vagy mégsem? Balázs Zoltán rendezéséből kiderül.

Szereplők:
Finkelbaum: Kiss Gergely Máté
Ruchele: Ruth Nache Lopez / Elise Paris Turco
Tulajdonosnő: Újhelyi Kinga
Popov/Spencer/Weissfeld/Doktor/Schwarzkopf: Mercs János

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zeneszerző/Zenei vezető: Kovács Adrián
Korrepetítor: Tóth Kinga
Mozgás: Balázs Zoltán
Rendezőasszisztens: Ozoroczki Erika
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató:
2025. január 10. Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, Kóti Árpád Terem
2025. január 27. Rumbach Zsinagóga, Budapest

Az előadás időtartama: 75 perc

Turné:
37. Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda - 2025
Országos Színházi Találkozó, Szolnok - 2025
FESTUM VARADINUM, Nagyvárad, Románia - 2025

Díjak:
Országos Színházi Találkozó (OSZT) - Legjobb női mellékszereplő - Újhelyi Kinga - 2025
Országos Színházi Találkozó (OSZT) - Legjobb jelmez - Németh Anikó - 2025
Debreceni Német Kulturális Fórum különdíja az előadás alkotóinak - 2025
Nívódíj Elise Paris Turco táncművésznek Ruchele szerepének megformálásáért - 2025

Támogatók: MAZSÖK, Magyarország Kormánya, MAZSIHISZ, KIM, Bethlen Gábor Alap, Hotel Roombach

Fordította: Géher István

Rendező: Balázs Zoltán

Pénelopeia Homérosz Odüsszeia című eposzának, a trójai háborúnak, valamint Ithaka királynéjának, Pénelopénak, az asszonyi hűség megtestesítőjének Margaret Atwood általi sajátos mítoszadaptációja: Pénelopé történetének modernkori visszhangja és tükröződése, drámai szerkezetbe átültetve. A 2005-ben írt nagysikerű regény (fordító: Géher István) sok szálon futó színpadi feldolgozása a Hádész fogságában őrlődő Pénelopé tragikus sorsának meghosszabbítása, a Szolgálólányok életét követelő kegyetlen gyilkosság miatt érzett fájdalom és bűntudat kivetülése.

Balázs Zoltán rendezése Odüsszeusz sokat tapasztalt, bátor és találékony feleségének személyes szemszögéből meséli újra az ismert ókori történetet, felerősítve a mítosz női aspektusait. A rendezői koncepció érzékenyen integrálja az előadás sokrétű szövetébe az Odüsszeusz és a fia, Télemakhosz által felakasztatott tizenkét szolgálólány titkokkal teli történetét és megöletésük erkölcsi vetületeit. A Magyarországon először színpadra álmodott történet főszereplője: Varga Gabriella. Unokanővérét, Helenét Orbán Nelli, Szolgálólányait Bajkó Edina kelti életre.

A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban megvalósult előadása egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkció, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja. A rendhagyó dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a sajátos tartalmi-formai egységek, valamint a kivételes kombinációban megfogalmazódó verbális, akusztikus és vizuális ingerek által teremti meg a színésznők virtuóz jelenlétére épülő előadás egyedi rendszerét. Az összművészeti alkotás zenéjét Kovács Adrián zeneszerző jegyzi, akinek nevéhez olyan emblematikus előadások kapcsolódnak, mint a Liliomfi, Kinek az ég alatt már senkije sincsen, A diktátor, A Pendragon-legenda, A nagy Gatsby, a Veszedelmes viszonyok vagy a Szerelmek városa.

Szereplők:
Pénelopé: Varga Gabriella
Helené: Orbán Nelli
Szolgálólányok: Bajkó Edina

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Szcenikus: Katona-Koós János
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zeneszerző/Zenei vezető: Kovács Adrián
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Kreatív producer: Huszár Sylvia

Budapesti bemutató időpontja: 2024. május 31., A Harmadik Hely
Gyulai bemutató időpontja: 2024. Július 22., Gyulai Várszínház, Kamaraterem

Az előadás időtartama: 90 perc

Turné:
pontPÉCS Művészeti Fesztivál, Pécs - 2026
Kék Madár Fesztivál, Kalocsa - 2026
ISDT-IV.Női Drámaírók Nemzetközi Színházi Fesztiválja, Isztambul, Törökország-2026
ZIZ - Art and Social Area, Kolozsvár, Románia - 2024
Stúdió 2 Színház, Marosvásárhely, Románia - 2024
Csíki Játékszín, Csíkszereda, Románia - 2024
BEZ GRANIC Nemzetközi Színházi Fesztivál, Cieszyn, Lengyelország - 2024
STOBI Nemzetközi Színházi Fesztivál, Veles, Észak-Macedónia - 2024
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál - 2024

 

Díjak:
Őze Lajos-díj Varga Gabriellának Pénelopé szerepének megformálásáért

Koprodukciós partnerek: A Harmadik Hely, Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál, „STOBI” Antik Drama International Festival (Veles, Észak-Macedónia), „BEZ GRANIC” Medzinarodowy Festiwal Teatralny (Czieszyn, Lengyelország)

Támogatók: KIM, Magyarország Nagykövetsége Szkopje, Liszt Intézet Varsó, Waclaw Felczak Alapítvány

Balázs Zoltán rendező, színész saját társulatával, a Maladype Színházzal és a Budapesti Operettszínház művészeivel is próbál. Állandó útkeresésről, maximalista igényeiről, a függetlenek és a magyar színház, valamint a társadalom helyzetéről beszélgettünk vele.

- Olyan vagány, hogy a legutolsó rendezésében, az Yvonne, burgundi hercegnőben, előadásról előadásra, mindig egy színész választja ki a közönség tagjai közül a címszereplőt. Imádja ugyanis az improvizációt. Az a gyanúm, hogy mind az életben, mind ahhoz, hogy összetartsa a társulatát, temérdek improvizációra volt szüksége.

- Folyamatos újratervezésben élek, amihez nélkülözhetetlen a jó idegrendszer és az improvizációs képesség. Ügyelnem kell arra is, hogy ne vegyem túl komolyan magam. Szüntelenül keresni kell a kiskapukat, amelyek átjárást biztosítanak az általam, vagy a társulat által megfogalmazott célok felé. Mindehhez állandó készenlét szükséges. Az új impulzusoktól sem szabad megijedni, meg kell tanulnunk őket megfelelő hatékonysággal integrálni hosszú távú terveinkbe.

- Elvileg két produkciót próbál párhuzamosan, a Maladypével a Merlint, a Budapesti Operett Színházban pedig a Nine című musicalt. De a covid járvány miatt mindkettő próbáit abba kellett hagynia. Ilyenkor kicsit sem szentségel?

- Dehogynem! Borzalmas ez a kényszerszünet. Tankred Dorst eposza, a Merlin, és Arthur Kopit- Maury Yeston Nine (Kilenc) című műve is nagyívű alkotás, kacifántos történettel és sok szereplővel. Mindkét darabot egy lendülettel érdemes színpadra álmodni. A Nine szerzőpárosának Fellini 8 és fél című filmje adta az inspirációt, ami ezernyi szálon fut, és rengeteg dimenziója van.

- A musicalek azonban általában sok mindent leegyszerűsítenek.

- Ez a musical sok szempontból rendhagyó. A szereplők például folyamatosan jelen vannak a színpadon. A darab az alkotó embert veszi górcső alá. A főszereplő 43 éves, épp mint én most. Ezekben az időkben, amikor motorizációs energiánkat és megszokott fordulatszámunkat kénytelenek vagyunk nullára csökkenteni, alaposan végig tudjuk gondolni az alkotási folyamatok külső és belső vonatkozásait.

- Mire jutott önmagával?

- Hogy az útkeresés állandó motívum marad az életemben. A személyiségemben pedig a kíváncsiság a legalapvetőbb indukciós erő. Mindig érdekelni fog, honnan jövök, merre tartok. Időnként azért leltároznom is kell. Ahhoz, hogy koncentráltan tudjak figyelni, arra, ami egy adott periódusban a legfontosabb, meg kell szabadulnom a feleslegektől.

- Az, hogy Erdélyből jön, máig meghatározó?

- Természetesen. Erdélyt magamban hordozom, onnan származom, ott éltem 12 éves koromig. De a kisebbségi öntudatot nem tartom magam előtt pallosként, és nagyon utálom, amikor ezzel mások visszaélnek.

- Mit hozott onnan magával?

- Például azt, hogy nincsenek abszolútumok a világban, és, hogy az igazság, a szeretet nem ítélkezik.

- Egyszer azt mondta, hogy a fél személyisége Erdélyben maradt...

- A 12 éves gyerek énem valóban ott maradt a máramarosszigeti pályaudvaron. Ha meghalok, akkor elmegyek érte, és együtt távozunk az ismeretlenbe. Egy folyamatos belső utazásnak vagyok a főszereplője, ami remélem egyfajta megvilágosodás, öntudatra ébredés felé halad. A valóság és a képzelet minduntalan összefonódik az életemben. Az arcom és a maszkom sokszor helyet cserél. Egy művészt különösen jellemez, de valamennyi emberre igaz, hogy a társadalmi szerepét tükröző maszk mögött ott van az igazi énje.

- Az a maszkja, hogy megszállott alternatív rendező, aki éjjel-nappal dolgozik?

- Van, aki számára ez a maszkom. Mindenkiről létezik egy kép, amit a környezet visszatükröz. Ön ott volt az indulásomnál, tudja, hogy a fenegyerek attitűdöt nagy előszeretettel sütötték rám. Most hála istennek ezt áttestálták ifj. Vidnyánszky Attilára, majd tőle is átveszi valaki. Mindig van egy ügyeletes megváltó, egy kis Messiás, akiről azt hiszik, hogy felborzolja a magyar színházi életet. Aztán mind a jelöltek, mind akik kijelölik őket, rájönnek, hogy ez nem magányos játék.

- Hitte magáról, hogy megváltja a színházat, a világot?

- Nem. Abban hittem, hogy mindaz, amit a saját színházi univerzumom által képviselek, hozzátesz majd valamit a nyitott és sokszínű színházi kánonhoz. Mindezt olyan „elvetemült” játszótársakkal próbáltam megvalósítani, mint Béres Ilona, Ladányi Andrea, Kútvölgyi Erzsébet, Törőcsik Mari, Sinkó László vagy Kuna Károly. Szerettem volna, ha azok az előadásaim - Theomachia, Empedoklész, Négerek, Amalfi, Faust I.-II. - amelyek nem szokványos módon közelítettek egy-egy kényes témához, megtermékenyítően hatnak másokra is.

- Akiket az előbb említett, egy-egy produkciójából vállaltak részt. Szerintem az igazán elvetemültek azok voltak, akik 6-7 évig a társulatának tagjaiként dolgoztak. Ők ezt az idejüket szinte teljesen odaadták önnek, a közös munkának. Ebbe család, magánélet sem fér nagyon bele. Éjjel-nappal próbákat tart, a feladatra való őrületes koncentrálást, jókora testi, lelki kondíciót igényel.

- Pontosan összefoglalta. Ez egy életforma. Társulati tagként azok tudják csak vállalni, akik pályájuk elején szeretnének befektetni a saját szakmai fejlődésükbe. Egy-egy kalandra persze mindig csatlakoznak hozzájuk olyan nagy tudású művészek, mint akiket az előbb felsoroltam. Addig érdemes ezt csinálni, ameddig örömet jelent. Amikor valakinek már fontosabb lesz, hogy családja, stabil megélhetése, háza, autója vagy nagyobb népszerűsége legyen, akkor a Maladypét el kell engedni. Az illető tehetsége és munkája automatikusan és mélyen beépül a Maladype fejlődéstörténetébe. Elég ha csak néhány nevet említek: Fátyol Kamilla, Fátyol Hermina, Kálid Artúr, Dévai Balázs, Soltész Erzsébet, Orosz Ákos, Lendváczky Zoltán, Tompa Ádám, Páll Zsolt..

- Többször voltak szinte éhkoppon, minimális támogatásból igyekeztek fenntartani magukat. Ki is adtak egy közleményt a működési pályázatokat elbíráló kuratórium tevékenységével kapcsolatban.

- Évről évre csökken a működési támogatásunk, mert olyan preferenciák, összefonódások vannak a kuratórium tagjai, és bizonyos alkotóműhelyek között, amelyek nem méltóak színházi társadalmunkhoz. A kuratóriumnak politikától és belterjes szakmai csoportosulásoktól mentes szellemiséget kellene képviselnie. Szakmailag elkötelezett kurátoroknak és művészileg eredményes együtteseknek kellene a pályázati platformokon összetalálkozniuk. Elég csak annyit megemlítenem, hogy az idei pályázati kiírás semmiben sem különbözik a tavalyitól vagy a tavalyelőttitől. Egyáltalán nem alkalmazkodik ahhoz a radikálisan más élethelyzethez, amit a pandémia okozott. Ez azt jelenti, hogy senki nem foglalkozik ennek a hatásával, senkit nem érdekel. Feltehetően azért van így, mert a „jegyző”, „jegyzőné” már tudja, kinek mennyi jár. Ezt továbbra is elfogadhatatlannak tartom.

- Amikor éppen nincs pandémia, a társulat pénzének zömét a külföldi vendégjátékokon szokta összekeresni?

- Általában igen. A vendégjátékok hiánya most hatalmas vákuumot jelent az életünkben. Hiába lennének meghívásaink Egyiptomtól Peruig, addig nem tudunk utazni, ameddig nem kapjuk meg a vakcinát és nem rendelkezünk oltást igazoló kis könyvvel. Fogalmunk sincs, hogy mikor térhetünk vissza a nemzetközi színtérre, de már nagyon várjuk.

- Valószínűleg sok független színház elvérzik. Nem sietnek a helyzetnek megfelelő támogatásukkal.

- Már eddig is sokan elvéreztek. Aztán lesz helyettük ilyen-olyan társulatocska.

- Arra gondol, hogy mint a kamu pártok, ők is lényegében csak a támogatást akarják megszerezni, de valójában látszattevékenységet folytatnak?

- Részben. Fontosnak tartom, hogy új csoportok jelenjenek meg és, hogy megfelelő kezdőtőkével indulhassanak, de hiányolom a hosszú távú koncepciót és stratégiát a művészi, működési tervekből. A korábbi években a kurátorok többször megfogalmazták, hogy 6 társulatot, köztük minket, már régóta ki kellene emelni. Ezeket a komoly eredményeket és sikereket maguk mögött tudó együtteseket, akik több éve bizonyítják életképességüket időszerű lenne egy kiemelt kategóriába áthelyezni. Nos, ez a változás még várat magára.

- Korábban illúziónak minősítette, hogy a szakma össze tud fogni. Ezt most is így látja?

- Sajnos igen. Ehhez nagyvonalúságra lenne szükség, sokféle szempont, igazság és érv egyeztetésére. Ma, amikor az alkotóember létezését nagymértékben az határozza meg, hogy melyik klubhoz tartozik, ez biztosan nem lehetséges. Szinte mindenkiben kialakult egyfajta igazodási kényszer jobb, bal, alsó vagy felső irányba. Ebből igyekeztem mindig kimaradni. Nekem a színházművészet bonyolult természetével és mechanizmusával van elszámolni valóm. Színházi közéletünk szereplőiben hatalmas a feszültség, sokan vannak robbanás előtti állapotban, ez semmiképp sem nem könnyíti meg a színház lényegéhez, az egymáshoz való visszatérést. Ahhoz, hogy ennek a 100 fejű „vírushidrának” a szorításából kiszabaduljunk, és közös ügyeinket rendezzük végre, muszáj lesz megbocsájtanunk egymásnak. Önmagunkkal érdemes kezdeni. Ha képtelenek leszünk szakmai alapon egyeztetni a nézeteinket, akkor pártok, klubok, törzsek fogják meghatározni az életünket.

- Hamletet, Bicska Maxit, III. Richárdot egyaránt játszott. Miért nem lép fel jó ideje?

- Érkeznek felkérések, de a saját társulatommal való törődés, a külföldi rendezések nem mindig teszik lehetővé, hogy igent mondjak. Hamletként, III. Richárdként, vagy Viktor Kravcsenkoként létezhettem a színpadon, ezért tudom, hogy ezek a feladatok teljes embert igényelnek.

- Kravcsenko könyve annyira fontos volt önnek, hogy a Maladype adta ki a magyar fordítását. Ennek ellenére, a premieren nem sikerült szemléletesen átadnia a szöveget. Ezt ön is érezte. Bejelentette, hogy abba hagyja az előadást, visszaadják a pénzt a nézőknek. Aztán szerencsére folytatta. Ilyesmi meglehetősen ritkán történik.

- Előfordult ilyen velem akkor is, amikor a Hamletet játszottam. Azt éreztem előadás közben, hogy lejárt az agyi kapacitásom, és kértem a nézőktől egy kis időt. A „Hogy vádol engem...” kezdetű monológ előtt történt. Az egyik hang a fejemben azt mondta: menni kell tovább, kifizették a jegy árát, told a műsort! A másik hang pedig azt: most mit hazudozol, elfáradtál és el akarsz hallgatni. Engedelmeskedve a második hangnak, kis pihenő után, szavanként raktam össze a monológ kezdő gondolatsorát és úgy építettem fel a hamleti mondandót...döbbenetes ereje volt.

- A mostani társulata egy Marosvásárhelyen végzett színészosztály tagjaiból áll...

- Már 3 és fél éve.

- A zömük nem erdélyi, csak kimentek oda tanulni.

- Így van. Az Augusztus című vizsgaelőadást rendeztem nekik, és látva, hogy mennyire tehetségesek, milyen érzékenyek egymás rezgéseire, úgy döntöttem, hogy leszerződtetem őket.

- Az a tendencia, ami már eddig is elindult, hogy sokan Magyarországról mennek Marosvásárhelyre színházművészetet tanulni, elképzelhető, hogy amiatt, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt, fölerősödik?

- Már idén is sokkal többen jelentkeztek Marosvásárhelyre, mint tavaly.

- Hogyan látja, mi felé megy a magyar színház?

- Új, átfogó értelmezést kellene találni közös feladatainknak. A középszerű, törpelelkű és szakmailag éretlen embereknek kicsit hátra kéne lépniük.


Bóta Gábor, 168 Óra, 2021

Egy újabb színházi felvétel, amely jóleső nosztalgiát ébreszt és persze tartogat új felfedezéseket is: Shakespeare Hamletje a Bárka Színházból.

Ritkán érzek vágyat újranézni előadást. A Hamlet újranézésre izgat – fogalmazott a Bárka produkciója kapcsán Molnár Gál Péter a Népszabadságban 2005-ben megjelent kritikájában. Megvallom, hogy hasonlót éreztem én is, amikor megláttam, hogy a Maladype Színház Shakespeare születésnapján a YouTube-csatornáján hozzáférhetővé teszi a Tim Carroll által rendezett Hamlet felvételét. Az előadást annak idején láttam én is a Bárkában, nagy volt a híre, hiszen a rendező, aki akkoriban a londoni Globe Színház főrendezőjeként vendégként dolgozott nálunk sok ötlettel, marketingfogásnak is felfogható trükkel fűszerezte a produkciót. A most közzétett felvétel a darabtemetésen, 2006. június 4-én kézikamerával készült. Sok minden változott azóta, nincs már Bárka, az akkori társulat tagjai sincsenek ma már együtt. A címszerepet alakító Balázs Zoltán önálló társulatot alapított, a Maladype megért nagy sikereket, de a krízisek sem kerülték el. A Hamlet így tényleg egy szubjektív időutazásra ad alkalmat.
Már az eleje rendhagyó az előadásnak, hiszen több esetben sorsolással, vagy különböző játékokkal döntik el, hogy az adott szerepet aznap este ki játssza. Mindezt a későbbiekben a játékba maguk is beálló Varga Anikó és Horváth Kristóf vezényli le. A nézők különböző kellékeket kapnak, amelyek közül több fontos szerepet kap a jelenetekben. A színészek civilben játszanak, Claudius (Egyed Attila) például csaknem végig egy derekára kötött pulóverrel van jelen. Hagyományos játéktér, illetve díszlet sincs, minden felvonás után átrendezik a teret. Minden a nézők között és a nézőkkel zajlik. Sokan nem ússzák meg, hogy ne kapcsolódjanak be a játékba. Főként Balázs Zoltán vonja, sokszor valósággal rángatja be őket a jelenetekbe. De annyira természetesen és szenvedélyesen teszi, hogy nem nagyon lehet neki ellenállni. Van amikor tejszínhabbal kenegeti valamelyik nézőt, de az is előfordul, hogy tésztaszűrőn keresztül csorgatott vizet szürcsölnek együtt.

Látszik, hogy Balázs ott találja ki, hogy éppen melyik kelléket, vagy nézőt használja fel. Eleve több színből építi fel a figurát. Egyszerre bohóc és drámai hős. Emellett végig akrobatikus mozdulatokat, mozgássorokat láthatunk tőle. Bejátssza az egész színházat. Ha kell, beleül a néző ölébe, máskor pedig táncra hívja a közönség valamelyik tagját. A Lenni, vagy nem lenni nagy monológot hármasban, egy idősebb és egy gyerek nézővel együtt adja elő. A lényeg, hogy bármelyikünk bármikor válhat Hamletté, akinek, ha észleli az árulást, a hazugságot, el kell döntenie, mit lép. Feladja, vagy küzd az igazságért, a saját igazságáért. A csaknem három és félórás előadás felvételét nézve jól érzékelhető, hogy milyen motivált, azonos színházi nyelven megszólalni tudó csapat volt akkoriban a Bárkában. Jó volt látni, a már említetteken kívül Varjú Olgát (Gertrúd), Szorcsik Krisztát (Színészkirálynő), Mezei Kingát (Ophelia), Czintos Józsefet (Polonius), Dévai Balázst (Horatio), Kardos Róbertet (Rosencrantz), Nagypál Gábort (Guildenstern), Seress Zoltánt (Színészkirály/Szellem) Gados Bélát (Sírásó I) és Ollé Eriket (Laertes). A nézők között is felfedezhettünk ismert arcokat, és sok fiatalt, akik kedvelték a Bárkát, mint egy folyamatosan újat kereső szakmai műhelyt. Jóleső nosztalgiát ébreszt a felvétel, azt erősítve, hogy a színház egy személyes műfaj, előbb-utóbb le kell majd ülnünk újra egymás mellé és nem csak azért, hogy leöntsenek tejszínhabbal.

Balogh Gyula, Népszava.hu, 2020. 04. 25.

- Miben ragadható meg az általad alapított, közel 20 éve működő Maladype Színház lényege?

- Talán abban, hogy függetlenségünk nemcsak szervezeti formánknak, hanem szellemiségünknek és a színházról alkotott elképzeléseinknek is lényege. A Maladype az elmúlt évek során önmagát mindig újrafogalmazni képes társulat maradt, amely a mindenkori változást a színházcsinálás természetes folyamatának tekinti. Keressük a színházi és a nem színházi terek adta váratlan lehetőségeket, a szabálytalan színészi megoldásokat és azokat a közvetlen nézői reakciókat, amelyek mentesek a hagyományos színházi elvárásoktól és klasszikus viselkedésformáktól. A Maladypére jellemző sajátos színházi nyelv és gondolkodás legfőképpen a koncentrált műhelymunkára, az intenzív színészi együttlétre és a közönséggel való folyamatos kommunikációra épít. Ezért fontosnak tartom a színészek elemző és szintetizáló képességének fejlesztését, kifejezésmódjuk mindennapi hangvételét és a rögtönzéseken alapuló színészi játék kreatív részének folytonos kondicionálását, mely azonnal és élénken reagál a nézőkkel közös térben keletkező történésekre is. Azokat a színházi területeket és helyzeteket keressük, ahol mindennapjaink ok és okozati rendszerei már nem működnek, ahol az új viszonylatokat újabb „struktúrák” jelentik és ahol az ügyesség, a véletlen és a változó szabályok egyaránt alakíthatják a játékot és a játszók lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy a játék izgalma akkor fokozható a végletekig, ha a véletlen és két ember figyelme egybejátszik. Ennek a társasjátéknak a kereteit a különböző logikai, stratégiai, kooperációs és kommunikációs játékok adják, amelyek mind a csapat, mind az egyén számára új és szokatlan játékhelyzetet teremtenek.

- Színészként, rendezőként számos hazai, nemzetközi díj birtokosa vagy; minek köszönhető a szakma és a közönség kitartó figyelme?

- A sokféle színházi műhelyben, ahol megfordultam, a gondolkodás sokszínűségét lehetett elsajátítani, és azt, hogy a különféle alkotói elképzeléseknek érvényességet csakis a felkészülés, a következetesség és a megújulásra való törekvés adhat. Végül persze az embernek saját magát kell megtalálnia és összeraknia – ahogy József Attila mondja – önnön „istendarabkáiból", amely akár alkotói korszakokat is létrehozhat. Engem az inspirál, ha magamhoz hasonlóan, a hozzánk érkező nézőt is mindig valami újjal tudom meglepni; a kiszámíthatatlanság és a változatosság igényével tisztelem meg őt. Készülő előadásaim során olyan értő civil és szakmai közönségre számítok, akik véleményüket nem csak egyszeri impulzusokra építik, hanem beavatott és igényes nézőként szimbólumokban, allegóriákban, és metaforákban is tudnak gondolkodni. Az inger, ami a közös játék során éri őket, nem marad csupán saját élmény, hanem mások számára is átadhatóvá válik.

- Nemrég mutattátok be Jean Genet A Balkon című darabját Zsótér Sándor rendezésében, aki sokadjára dolgozik a Maladypével. Hogyan fogadták a nézők ezt a ritkán játszott művet?

- A szerző és a rendező különleges látásmódjára maximálisan nyitottan, rengeteg elismerő visszajelzés kíséretében! A közönség értékeli a „társadalmi parádénak” a genet-i szerepek általi lelepleződését. A viharos életű, a színházművészetet mélyen ismerő szerző világhírű darabja a megtisztulás folyamatán keresztül könyörtelenül leleplezi a külső erők által kikényszerített társadalmi modellek személyiségtorzító hatásait, „a hatalom erotikáját”. A Nagy Balkon nevű „illúzióház” kliensei szigorúan titkos szerepjáték-szertartások résztvevői és tanúi, akik hiteles díszletek, jelmezek és statiszták között olyan szerepekbe képzelhetik magukat, amelyek a valóságban elérhetetlenek számukra. Zsótér Sándor 2016-os III. Richárd-rendezését jelenleg is nagy sikerrel játsszuk a Mikszáth téri Maladype Bázison és bízom benne, hogy a frissen bemutatott A Balkon-előadásunk is hasonló szériát ér majd meg.


Pesti Műsor, 2017

Fordította: Pályi András

Rendező: Balázs Zoltán

„Hol van az a törvény, melynek lélektelen eszközként kell alávetni magam, s nem szabad emberként?” – kérdi Fülöp herceg a dráma elején. Yvonne-nal való találkozása után a trónörökös úgy érzi, fel kell lázadnia minden konvenció ellen. Szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti. Eljegyzi Yvonne-t, aki így bekerül a királyi udvarba, s ettől kezdve a próbakő szerepét játssza: Yvonne-hoz fűződő kapcsolatában a történet valamennyi szereplőjének felelnie kell a Fülöp által feltett kérdésre. Yvonne néma jelenléte katalizátorként hat. Szerepe nem egyéb, mint egy színpadi séma megtestesülése. Yvonne mint drámai alak nem létezik, csak mint szerep.

Gombrowicz hőseinek alapvető, belülről fakadó igyekezete: mindenáron megtalálni egymást. „Szükségem van az emberekre. Nem azért, hogy szót értsek velük. Csupán azért, hogy életjelt adjanak.”- írja. Hősei azonban nem értenek szót - nem képesek rá -, csupán „életjelt” adnak egymásnak: így lesz az Yvonne az életről gondolkodó drámai látomás, nyelvi vegyület...

Gombrowicz számára a mű befogadójának különös jelentősége van, legfőbb fórumnak tekinti: a kezdetektől fokozott érdeklődést tanúsít a narrátor és a közönsége közti sajátos kapcsolat iránt.

Ha a modern művészet fő törekvése - mint Susan Sontag állítja -, hogy „túljusson a pszichológián”, akkor ez Gombrowiczra föltétlen érvényes, s e vonatkozásban némileg rokonítható az antiszínház képviselőivel. Mint író azokra a civilizációs sémákra hivatkozik formaként, melyek a nézők tudatában élnek: Gombrowiczot a néző tudati „megrázkódtatása” érdekli.

(Pályi András)

Szereplők:
Ignác király: Mesés Gáspár
Margit királyné: Lukács Andrea
Fülöp herceg: Ádám Kornél
Kamarill: Erőss Brigitta
Izabella: Dőry Brigitta / Vincze Erika
Yvonne nagynénje: Zsenák Lilla
Innocent: Zsenák Lilla
Yvonne: XXX

Alkotók:
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Mozdulatszobrászok: Erőss Brigitta, Jáger Simon
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2020. 01. 25. Fészek Művészklub, Színházterem, Budapest

Az előadás időtartama: 80 perc

Turné:
23. Kartágói Színházi Napok, Tunisz, Tunézia - 2022
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, Románia - 2022
Stúdió Színház, Marosvásárhely, Románia - 2022
Mozaik Országos Színházi Találkozó, Kápolnásnyék - 2022
Művészetek Háza, Kisvárda - 2022
Katona József Nemzeti Színház, Kecskemét - 2022
V. Pristinai Nemzetközi Színházi Fesztivál, Koszovó - 2021
Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros - 2021
Bitef Színház, Belgrád, Szerbia - 2021
XXX. Without Borders Színház Fesztivál, Cieszyn, Lengyelország - 2021
XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020

Díjak:
Fődíj - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020
Közönségdíj - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020
Kollektív színészi munka díja - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020

Támogatók: EMMI, NKA

a II. év magiszteri színészosztály előadása

Fordította: Porogi Dorka

Rendező: Balázs Zoltán

“Azt hiszem, egész életemben készültem rá, hogy az Alice az ágyban-t megírjam.
Színdarabot a nők gondjairól és indulatairól, és végsősoron, színdarabot a képzeletről.
A szellem börtönének valóságát. A képzelet diadalát.
De a képzeletbeli győzelem nem elég.”
Susan Sontag

Szereplők:
Alice James: Rákosy L. Anikó
Margaret Fuller, írónő: Vadász Bernadett
Emily Dickinson, írónő: Zádor Fanni
Nővér / Anya: Barkó Judit Réka
Apa: Czüvek Loránd
Harry / Alice bátyja: Ádám Kornél
Fiatalember: Pál Zoltán

Alkotók:
Díszlet: Balázs Zoltán
Jelmez: Măriuca Ignat
Asszisztens: Juraszek Zsuzsanna rendező szakos hallgató

Bemutató: 2020. március 7. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Stúdió Színház